Miserend és hirdetések - Nagyböjt 5. vasárnapja

Nagyböjt ötödik vasárnapja

Ahogy ma bejöttünk a templomba, minden bizonnyal a letakart kereszt idevonzotta tekintetünket. Nem azért, mert kereszt. Nem azért, mert letakart. Hanem azért, mert szokatlan egy látvány. Nem így szokott lenni, s ez valószínű, azonnal kitűnik. És talán éppen ez a lényege ennek a kereszt elfedésnek. Hogy vonzza a tekintetünket, vonzza figyelmünket, vonzza a lelkünket. Hogy elmélkedjünk Urunk keresztjén.

A mai nappal kezdjük el a nagyböjt második részét. Eddig Egyházunk minden nap a bűnbánatra hívott fel, az önmegtagadásra, a vezeklésre. Úgymond rajtunk volt a hangsúly. De most már újra Jézus Krisztusnak kell szentelnünk minden figyelmünket. Megtartva persze az eddig elhatározott böjti önmegtagadást, jócselekedeteket most valóban mindenünk az Isten legyen. Őrá figyeljünk – mint most a keresztre.

A szentmise elején így könyörögtünk: Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Fáradhatatlan szeretet, mellyel Krisztus értünk adta önmagát. A nagyböjtöt remélhetőleg nagy elánnal, lendülettel kezdtük – elhatároztuk a lemondást, s a jó megtételét. De lehet, elfáradtunk. De ez a mai szentmise is adjon új erőt, hogy folytatni tudjuk az elkezdett jót, s hogy a Krisztus által mutatott fáradhatatlan szeretett vezessen minket is. Jézus a szenvedésben kitartott értünk, miattunk. Így most mi is tartsunk ki a nagyböjt hátralévő másfél hetében – éppen Urunk példájára.

S ahogy most nem látjuk a kereszten Urunk testét, úgy képzeljük oda most saját magunkat a keresztre. Igaz, nem szögek szúrják át kezünket, lábunkat, de betegségeink, nehézségeink, élethelyzetünk, a legkülönfélébb fájdalmaink mind keresztet jelentenek számunkra. Gondoljunk ezekre, gondoljunk keresztünkre, s képzeljük rá erre a keresztre magunkat. De elsősorban az legyen előttünk,  hogy ezen a kereszten előttünk már maga az Isten függött, ő mutatott példát, hogyan lehet minden nehézséget értelmessé, hasznossá, érdemszerzővé tenni – oly sok ember számára.

Ministráns "hittan"

Ma délelőtt szokásunkhoz híven újra ministráns hittanunk volt. A tanulás után általában játszani szoktunk (honfoglaló, playstation stb.), de most a böjtben kimarad a játék. Ma pl. rajzoltunk - virtuálisan. Az ott készült képeket láthatjátok, melyeket ügyes ministránsaink készítettek.

Összegyűltünk áldozatra hívő magyar nép - Március 15.

Ma délelőtt Budapesten voltam. Nem a nemzeti ünnep alkalmából, hanem a repülőtérre vittem az egyik szlovák barátomat. Látta, hogy itt, ahogy ő fogalmazott "délen" valamiféle nagy ünnep van. S persze nem tudta, de megkérdezte, milyen van, meg hogy mit ünneplünk. Könnyekkel küszködve próbáltam elmondani e mai nap lényegét, de puszta szavaim vajmi keveset tudtak kifejezni a máról, s a mához kapcsolódó eseményekről - illetve azok lényegéről. Nem is igazán értette meg a jó barát, a tót atyafi, hogy miért verjük ilyen nagy dobra ezt az ünnepet. Bántott ez engemet.

S mikor elbúcsúztunk, s felszállt a repülőgépe, azonnal Radnóti szavai jutottak eszembe...

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? Gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat.

Krisztusban szeretett testvéreim! Valóban, aki nem itt született, nem itt él, annak nem sokat mond e táj. De nekünk mond valamit? El lehet mondani, nekünk e táj, az Ipoly mente, községünk, Palócföldünk mit jelent? Biztos, van a világon olyan táj, amelyet ettől szebbnek mondanak. Nem is élünk itt nagy lábon, nincs sok lehetőség, kevés a munkahely, és finoman fogalmazva nem érezzük országunk, s az atyafiak készségét és támogatását... S mégis.

 Remélhetőleg mi mind így fogalmaznánk:

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok.

Itthon vagyunk, s itthon ünneplünk – e föld a mi hazánk. Akkor is, ha olyan államban élünk, amelyet nem a mi számunkra hoztak létre. Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent. Nekem akkor is szülőhazám.

De javarészt nem csak magyarok, de hívő katolikusok, igaz-Isten hívők jöttünk össze a mai ünnepen templomunkban. Az Isten templomában, de egyben a mi templomunkban. Ez a hely is, ez az épület is, melyet őseink emeltek legalább olyan haza, s szülőhely, mint a föld, amire építették. Hisz ahogy gyermekként e tájékon, e földön születtünk a világra, úgy gyermekként e helyen születtünk meg az Istennek – lettünk a keresztségben Isten gyermekévé. Szent ez a hely, s lelkünk igazi hazája. Becsüljük meg! Érezzük át, tudatosítsuk, mi mindent jelent e hely nekünk. Mennyi kegyelmet, lelki erőt, bátorságot kaptunk már itt. Emlékezzünk vissza, s rójuk le tiszteletünket e szent helynek – imádatunkat Istennek. S Radnótitól ihletve valahogy így fogalmazhatnánk:

Nem tudhatom, hogy másnak e templom mit jelent,

Nekem szülőhazám e szentséggel ölelt

Kis templom, hathatós kegyelmek világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, lelkem is majd e helyről indul el.

Az örök hazába.

Krisztusban szeretett hívő magyar nép. Ha a szabadságharc hősei hősök maradtak számunkra, mennyivel inkább kell a teljes szabadság, a bűn uralmától való szabadság harcosait, a szenteket tisztelnünk. Ők pedig mind egy ugyanilyen szent helyen, templomban születtek Isten gyermekévé.

Hitünk és nemzetünk szétválaszthatatlan. Ezt mutatja a ma is, mikor a magyarság ünnepén az Istenhez imádkozunk. Máskor pedig az Isten ünnepén magyarul fohászkodunk. Tiszteljük, szeressük e tájat, e földet. Tiszteljük, szeressük e helyet, szent helyünket. Akkor megmaradunk magyarnak, megmaradunk hívőnek. Megmaradunk magyar hívőnek. S dicsekedjünk őseink érdemével, mindenekelőtt a szent magyarokéval.

S ne feledjük, hitünkön és magyarságunkon múlik a jövő. Gyermekeink jövője. Petőfi tőlünk is kérdezi:

Hát majd a jövendő fog-e dicsekedni

Mivelünk? Vajon nem fogja emlegetni

Orcapirulással e kor gyermekeit?

Rajtunk múlik, hisz a haza, s az Isten velünk. S ha Isten velünk, ki ellenünk?

Tudva hinni /Jn 5,31-47/

Szent János apostolnak, kitől a mai evangéliumi részt is hallottuk a szimbóluma, jelképe a sas. Ugyanis a Szentlélek ihlette írásait, melyeket a Szentírásbók ismerünk magas teológiai szinten fogalmazta meg, szinte sasszárnyra kelnek szavai a teológia végtelen terében.

A mai evangéliumi rész is első hallásra nehezen érthető, de annál inkább gondolkodásra késztet. Szent János apostol minden bizonnyal mérnöki (teológiai) pontossággal adja vissza Jézus elhangzott szavait, melyek nem csak ez ember érzelmeire, de értelmére is mély hatással vannak. S ez is azt bizonyítja, hogy hitünk és vallásunk nem csak érzelmeken, szokásokon, de annál inkább meggyőződésen, érveken, s mindenekelőtt igazságon alapszik.

Éppen ezért igyekezzük ne csak elhinni a naponta felolvasott szentírási részeket, de gyakran elmélkedjünk, gondolkodjunk rajtuk, hogy elmondhassuk Szent Pál apostollal: Mi tudjuk, kinek hittünk.

Az új pápa első szavai hozzánk

Jean-Louis Tauran protodiakónus bejelentése után az új pápa, az argentin jezsuita Jorge Mario Bergoglio, eddigi Buenos Aires-i érsek 20 óra 21 perckor kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére, és köszöntötte a híveket. Az eső ellenére a Szent Péter téren több mint százezren gyűltek össze, és ünnepelték az új pápát.

Bergoglio pápa ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez:

Testvéreim, jó estét!

Tudjátok, hogy a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk. Köszönöm a fogadtatást. A római egyházmegyei közösségnek megvan a püspöke: köszönöm!

Először is imádkozni szeretnék emerituspüspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk érte együtt, hogy az Úr megáldja és a Szűzanya oltalmazza.

A Szentatya ezután elimádkozta a hívekkel a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Dicsőséget, majd így folytatta:

Most pedig induljunk el ezen az úton: a püspök és a nép közös útján. A római egyház útja ez, azé a városé, amely a szeretetben minden egyházat vezet. A testvériség, a szeretet, a köztünk lévő bizalom útja ez. Imádkozzunk mindig egymásért, kölcsönösen. Imádkozzunk az egész világért, azért, hogy széles körű testvériség valósuljon meg.

Azt kívánom, hogy ez az út, amit ma elkezdünk az Egyházban, és amelyben engem az itt jelenlévő bíboros helynököm fog segíteni, gyümölcsöző legyen ennek a gyönyörű városnak az evangelizálásában!

Most szeretnék áldást adni, de előbb, előtte szívességet kérek tőletek: mielőtt a püspök megáldaná a népet, azt kérem, hogy ti imádkozzatok az Úrhoz, hogy Ő megáldjon engem: a nép imáját kérem, amely áldást kér püspöke számára. Mondjuk el csendben ezt az imát, a ti imádságotokat értem.

Ferenc pápa Urbi et orbi áldást adott minden jelenlévő hívőre, majd így búcsúzott tőlük:

Testvérek, elköszönök. Nagyon köszönöm, ahogy fogadtatok. Imádkozzatok értem, és hamarosan újra találkozunk! Holnap a Szűzanyához szeretnék menni imádkozni, hogy oltalmazza Róma egész városát. Jó éjszakát és jó pihenést!

Magyar Kurír (lt)

Egyházunk feje: I. Ferenc pápa

Deo gratias! 

Istennek legyen hála!

Habmus papam - van pápánk

Emeritus és az új pápánk!

Habemus papam! - Van pápánk!

Az első latin-amerikai és az első jezsuita pápa. Tömegközlekedéssel jár, főpapi rezidencia helyett apartmanban lakik, síkra száll a szegényekért. Jorge Mario Bergoglio 76 éves,  párbeszédre kész személyiség.

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, olasz bevándorló munkáscsaládban. Ötgyermekes családban nőtt fel, édesapja Olaszországból vándorolt ki Argentínába, és a vasútnál dolgozott. Kémiát tanult, de a papi hivatást választotta. A szeminárium elvégzése után, 1958-ban belépett a jezsuita rendbe. A filozófiai doktorátus megszerzése után irodalmat, pszichológiát és filozófiát tanított, 1969-ben szentelték pappá. A kiváló vezetési képességekkel megáldott Bergoglio 1973-tól hat évig a rend tartományfőnöke, 1980-tól annak a szemináriumnak a rektora volt, amelyben végzett, doktori értekezését Németországban készítette el. 1998-ban lett Buenos Aires érseke, 2001-ben kreálta bíborossá II. János Pál pápa. Három vatikáni kongregációnak is tagja, 2005 óta az Argentin Püspöki Konferencia elnöke.

Bergoglio teológiai gondolkodásában inkább mértékletes, kész a párbeszédre. Küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen, határozottan kiáll a szegények mellett. Aszketikus hozzáállással viszonyul a világhoz: tömegközlekedéssel jár, nem költözött be a főpapi rezidenciába, s állítólag még ételeit is maga készíti. Sokoldalú: jó szakács, szereti az operát, a görög műveltség barátja, Shakespeare és Dosztojevszkij a kedvenc írója. Jól úszik, erős, holott gyerekkora óta tüdőproblémái vannak. A kevés szavú ember megszólalásainak súlya van a 40 milliós Argentínában, ahol a lakosság 90%-a katolikus. Karácsony és húsvét idején Bergoglio felkeres beteg gyerekeket ápoló kórházakat, fogházakat, megmossa a betegek és foglyok lábát, de a közszereplés nem az ő műfaja.

Magyar Kurír

Kegyelem /Jn 5,1-3a.5-16/

Gyönyörűen és egyértelműen mutatja be a mai evangélium, hogy Jézus az ő segítségét, gyógyítását, kegyelmét nem adja mindenkinek egyformán. Hisz földi élete során sem gyógyította meg az egész világ minden betegét - pedig isteni erejéből folytán megtehette volna. A Beteszda nevezetű fürdőben is, ahogy hallottuk, nagyon sok beteg feküdt. Jézus mégis csak az egyikhez ment oda, s azt gyógyította meg.

Isten kegyelme, különleges, természetfeletti segítsége ajándék, melyet annak ad, akinek akar. Nem lehet kikövetelni tőle, nem lehet rá jogot tartani. Senki nem mondhatja, nekem már ez kijár! Annyit imádkoztam, hogy nekem már kijár a gyógyulás. Nem! De lehet alázatosan kérni: Istenem, ha jónak, örök életem szempontjából hasznosnak látod, akkor kérlek, add kegyelmedet. Így, alázatosan imádkozzunk mindig.

Versben, prózában

A múlt héten iskolánk, az Ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási döntőjének. A teljesség igénye nélkül közlök néhány a hangulatot megőrizni igyekvő felvételt.

Felesleges? /Jn 4,43-54/

Jézus, mint hallottuk, Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. Micsoda értelmetlenség - gondolhatnánk. De ő újra közéjük ment, s ezúttal mégis, az ottaniak szívesen fogadták.

Urunk példát adott, hogy sokszor az értelmetlennek és sikerre reménytelennek dolgot is meg kell tennünk - ha tudjuk, ez a kötelességünk. Mi se adjuk fel, s ha valami olyan dologra is hív fel lelkiismeretünk, amit fölöslegesnek látunk - tegyük meg Jézus példájára. Hisz ő csak olyan példát adott nekünk, amelyet mi is követhetünk.

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapja

„Ez talán a legszebb példázata Jézusnak, a Tékozló fiúról szóló példabeszéd“ – írja emeritus, nyugalmazott pápánk a Názáreti Jézus című könyvében. Milyen sokszor hallottuk már mi is ezt a történetet – talán már fejből is tudjuk. De most gondoljuk át újra, s fedezzük fel, mit üzen nekünk általa Istent ezen a mai napon, ebben az órában.

Néhány teológus kicsit másképpen nevezi meg ezt a  történetet. Így mondják: Példabeszéd a két testvérről. Két testvér – egymás iránti szeretete, egymásra való sokszori irigysége, neheztelése, kibékülése... Jézus ezzel a történettel „egy olyan hagyományhoz nyúl, amely a régmúlt időkre megy vissza: a két testvér tematikája áthatja az egész Ószövetséget Káintól és Ábeltól kezdve, Izmaelen és Izsákon keresztül halad Ézsau és Jákob alakjáig, és még egyszer felbukkan Jákob tizenegy fiának magatartásában József iránt“ – írja ugyancsak Őszentsége XVI. Benedek, akinek az elmélkedésére a továbbiakban is támaszkodunk.

Elmélkedjünk lépésről lépésre e csodálatos példabeszéden. Figyeljük meg először az atya nagylelkűségét: enged a fiú kívánságának, odaadja az örökséget. Gondoljunk bele, mikor kapja meg a gyermek az örökséget – ha az apa meghal. Micsoda fájdalom lehetett az atyának ezt hallani a fiától: add ide az örökséget. Vagy más szóval: számomra meghaltál! De az atya nem ellenkezik, pedig nincs semmi kötelessége odaadni a vagyont. Nem ellenkezik, s szabadságot ad. El tudja képzelni, mit fog tenni a fiatalabb fiú, de engedi, hogy útjára menjen.

 A fiú pedig szemrebbenés s lelkiismeret furdalás nélkül elmegy. S hova? Oda, ahol át tudja magát adni teljesen az élvezeteknek. A végsőkig ki akarja meríteni az életet, azt akarja, hogy bőségben legyen élete, a maga módján. Nem szeretne alárendelt lenni semmilyen parancsnak, semmilyen tekintélynek. S nem ugyanez a tendencia, az általános törekvés ma is? Élvezd az életet, carpe diem – élj csak a mának, hogy holnap mi lesz, az nem fontos. Érezd jól magad – és kész. Sokan ma is, vagy talán ma a legtöbben ezt az elvet vallják – ha nem is mondják ki, de életük ezt bizonyítja. Mások nyíltan kimondják: Nekem nem kell semmilyen törvény, előírás, parancs… nekem senki ne parancsoljon – főleg ne az Egyház!

De mi történt a teljes szabadságra vágyó fiúval a példabeszédben? Az, ami minden mát kiélvezővel. Mindent fölélt. Családot, barátot, becsületet, egészséget, vagyont, szabadságot. Aki egészen szabad volt, most valóban rabszolga lesz – írja Benedek emeritus pápa. Hányan lettek, vagy lettünk a bűn, az alkohol, a kábítószer, rossz szokások, Istentelen kapcsolatok, Istentelen élet rabjai. Rabok, mert nem tud az ember tőlük szabadulni. A tékozló fiúból disznópásztor lett. A zsidók számára a disznó tisztátalan állat – a kanász tehát a legszélsőségesebb elidegenedés és az ember nyomorba jutásának kifejezése. Az egészen szabad szánalomra méltó rabszolga lett.

De a példabeszédben bekövetkezett a nagy fordulat.  S minden ember életében bekövetkezhet. Mikor az elveszett rájön, hogy elveszett. Megérti, hogy otthon szabad volt, hogy atyja szolgái szabadabbak mint ő, aki azt hitte magáról, hogy egészen szabad. Micsoda mély gondolatok emeritus szentatyánktól. Rájön, hogy még a szolgák is szabadabbak. Mi akkor az igazi szabadság? Tényleg az, hogy azt csinálok, amit akarok? Hogy bármit választhatok – jót, rosszat egyaránt? Látjuk, hogy mennyire nem. Az az igazi szabadság, ha szüntelenül tudjuk a jót választani, ha nem tesz semmilyen kísértés, vagy rossz szokás rabbá, ha tudom akkor is a jót választani, mikor az a nehezebb. Erre jött rá a tékozló fiú is, aki belsőleg már megtért, s elhatározta, szabadon újra a jót választja. Igaz, azt a jót, ami az egyik legmegalázóbbnak, legfájdalmasabbnak mutatkozott – a megtérést, mely fájdalmat, de egyben lelki megtisztulást is magában foglalt. Itt vált igazán szabaddá, hogy tudta a jót választani. Az a fiú, aki számára atyja meghalt most újra atyjához készül. De valójában nem az atya volt halott, hanem a fiú. Hisz így mondja a gyermekét visszafogadó atya: aki már halott volt, életre kelt; aki el volt veszve, újra megkerült. Nem az Isten hal meg az ember számára, ha nélküle akar élni. De éppen az hal meg, aki azt gondolja, most már nyugodtan, szabadon teljes életet élhet.

De színre lép a másik, a nem tékozló, a mondhatjuk, „hűséges” gyermek, testvér is. Haragra lobban. Nem tartja igazságosnak, amit atyja a testvérével művel. De vajon mi igazságosnak tartanánk, ha mondjuk a mi családunkban történne ilyen? Hisz mit lát? Örömet, vigalmat, táncot – mint ha mise történt volna. Azt hiszi, mindent tud. De valójában véve nem tud semmit. Nem tud testvére belső átalakulásáról és vándorlásáról, a lesüllyedésről és új önmagára találásáról. Ő csak az igazságtalanságot látja. S hányszor vagyunk mi is így. Nem ismerjük a dolgok lényegét, de azonnal ítélkezünk, durcáskodunk, megharagszunk. Úgy érezzük, mi vagyunk a jók, és mégis mi járunk rosszul, a rossz meg jól. Nekünk jut a megszokott, a bűnösnek meg a legjava. Hányszor mondjuk, vagy gondoljuk, mint a „hűséges fiú”: Soha nem szegtem meg egyetlen parancsodat sem… vagy ugyanezt más szavakkal: én soha nem hagytam ki egyetlen szentmisét, én soha nem loptam, én soha nem káromkodtam… s akkor már minden jót megérdemlünk? Istennel nem jogviszonyban állunk, nem vagyunk vele egyenlő felek, hogy ha én oké, akkor illő neki is úgy viselkedni, ahogy elvárom. Isten nagyobb. Ezért csak egy út van, amely igazi, jó és szabad kapcsolatot hozhat létre közöttem és Isten között. Ez a hűség és az alázat útja.

Szükségünk van mindannyiunknak erre az útra. S egy-egy tékozló fiút visszafogad Isten, akkor nekünk is ugyanúgy vissza kell fogadnunk. Hogyan is próbálhatnánk Atyánk fölé kerekedni? E példázattal Krisztus által az Atya beszél hozzánk, akik otthon maradtunk, hogy mi is valóban megtérjünk és örüljünk hitünknek. Örüljünk egymásnak. De mindenekelőtt Isten végtelen irgalmának.

A mai betegek keresztútja elmélkedései

Betegek keresztútja

Romano Guardini keresztúti imái

I.                   Jézust halálra ítélik

Uram, Te előttem jártál, és utat mutatsz nekem. Taníts meg követésedre, ha az én órám közeledik.

Ha kemény szóval kapok parancsot, megrovást, - mutasd meg, mi az igaz benne és taníts a többit elfelejteni.

Ha egy kötelesség teljesítése túl nehéznek látszik, ismerjem föl benne az Atya akaratát és engedelmeskedjem neki.

Ha szenvedés sújt, tanítsd meg szívemet, hogy teljesen az Atyára hagyatkozzék, amint Te tetted azt.

És ha nyilvános igazságtalanság ér, segítsen kegyelmed, hogy én is hallgassak, és igazolásomat az Atyára bízzam.

II.               Vállára veszi a keresztet

Uram, más az, jó órában mondani: kész vagyok mindenre, amit Isten akar – és más, valóban készen is állni, ha itt a kereszt.

Akkor sokszor csüggedt és félénk a szívünk, és elfelejtük minden jó elhatározásunk.

Segíts hát Uram, hogy szilárd maradjak, ha szükség van rá. Talán már itt a kereszt, vagy nagyon közel van. De bármikor is jön: készen akarok lenni. Tégy erőssé és nagylelkűvé, hogy ne siránkozzak, és ne húzódozzak, ha valaminek meg kell lenni. Nézzek bátran szembe a kereszttel, és az Atya üzenetét ismerjem fel benne.

Adj szilárd bizalmat, hogy ez a szenvedés is javamra szolgáljon, és adj erőt, hogy készséggel vállaljam. Ha ez sikerül, keserűségéből máris sokat elvesztett.

III.            Először esik el

Uram, túl nehéz számodra a kereszt és mégis viszed azt értünk, mert úgy akarja az Atya. Erődön fölül van a súlya, és mégsem dobod el magadtól. Elesel, de újra fölkelsz, és tovább hordozod azt.

Taníts meg, hogy felfogjam: minden valódi szenvedés valamikor, valamiképp túl nehéznek tűnik vállainknak, mert boldogságra és nem szenvedésre lettünk teremtve. Minden kereszt fölülmúlja egyszer erőnket. És ajkunkra jön a fáradt, csüggedt kiáltás: „Nem bírom tovább!” Uram, türelmed és szereteted ereje által segíts abban az órában, hogy kétségbe ne essek.

Te tudod, hogy súlyosodik egy vállra a kereszt. Nem kívánod, hogy soha ne csüggedjünk. De segítesz, hogy újból fölegyenesedjem, vegyem a terhem és menjek tovább.

IV.            Találkozik Szent Anyjával

Ó, Uram, drága Uram, én vagyok oka ennyi keserűségnek! Én értem hagytad el anyádat! Uram, áldozatod értem ne legyen hiábavaló. Emlékezzem erre, ha Isten hív és szívem az emberekhez ragaszkodik. Taníts rá, hogy legyőzzem az emberektől való félelmet, ha gátol abban, hogy Téged megvalljalak.

Taníts lerázni minden emberi tekintetet, ha kötelességem teljesítésére hívsz.

Taníts meg, hogy erősebb legyek minden földi szeretetnél, bármily nagy és tiszta is az, ha félő, hogy miatta Hozzád hűtlen leszek.

V.                Cirenei Simon segít

Uram, oly soknak segítettél, most mindenki elhagyott. De Te állhatatosan kitartasz értem, hogy út és erősség légy számomra. Cirenei Simonra fogok hát gondolni én is, ha a szenvedésben egyedül állok egyszer. Milyen gyakran tekint körül elhagyottan a szorongatott, a bajban lévő. Egyedül van fájdalmában, és nincs aki segít. Egyedül van a lelki küzdelmével, és a többiek nem értik meg. Szemük és szájuk egyaránt mondja: Mi közöm hozzá?

Uram, ilyen órában Te állj mellettem! Segíts, hogy beletörődjek az egyedüllétbe, és el ne csüggedjek. Sőt, tanuljam meg, hogy ne szaladjak mindjárt másokhoz, hanem a Te segítségeddel magam helyt tudjak állni. És ha egyszer világosan megértem, hogy alapjában mindenki egyedül marad bajával, hogy a végső elszámoláskor senki emberfia a másikon nem segíthet, éreztesd akkor velem, hogy Te mellettem vagy, hogy Te hűséges vagy és nem hagysz el engem.

VI.            Veronika kendőt nyújt

Ó, Uram, milyen erős és egyben gyöngéd a Te szíved. Királyi lélek, mindenkinél nemesebb, teljesen szabad. Te vagy egyedül szabad köztünk – az élet és a szenvedés rabszolgái között.

Ó, tégy szabaddá engem is! Ha szenvedés ér, és én vakká, érdektelenné válnék a körülöttem lévőkkel szemben, tartsd látásomat tisztán és szívemet önzéstől mentesen. Mert épp a szenvedő esik könnyen ilyen hibába.

Segíts, hogy ne mindig magamra gondoljak. Ne váljak követelővé, ne legyek terhére másoknak, ne rontsam el örömüket, mert nekem rossz kedvem van. Vegyem észre a szeretet legkisebb szolgálatát is, becsüljem azt meg, és legyek hálás érte.

Taníts meg, hogy mások életén elgondolkozzam, őket megértsem. Mutasd meg, hogy egy jó szóval hogyan nyújtsak vigasztalást, hogyan erősítsem és segítsem őket.

VII.         Másodszor esik el

Uram, ha fel tudnám fogni, mily nagy dolog másokért szenvedni! Minden szenvedésedben édesség van, mert tudod, hogy számunkra áldás és üdv fakad belőle. Nem lehetne bennem is ugyanez a lelkület? Nem viselhetném nehézségeimet én is másokért? Nem lehetne minden gondomat, fáradságomat, fájdalmamat a Te megváltó szenvedéseddel egyesítve mennyei Atyánknak felajánlani? Mindazokért, akik nekem kedvesek: házastárs, szülő, gyermek, testvér… Minden szükséget szenvedőért… Minden nagy, szép, szent dologért, ami veszélyben van… A tévelygőkért, a bűnösökért, a kétségbeesettekért… Akkor valóban megérteném, hogy szenvedésemből másoknak áldás fakad! Hogy megváltó szenvedésed erejében osztozhatok! Hogy Isten munkatársa lehetek a szeretet és megváltás művében.

Egész lelkemmel kérlek Uram, add, hogy ezt átérezzem. Tégy nyitottá és nagylelkűvé, hogy ezt a nagy igazságot megértsem és, adj szívembe szeretetet, hogy meg is valósítsam.

VIII.     Találkozik az asszonyokkal

Ha valamikor ilyen helyzetbe kerülök, segíts akkor Uram, hogy nyugodt maradjak. A Te türelmed erejével össze akarom szedni magam. Kedvesen akarok viselkedni velük szemben: az értelmetlenekkel, a tapintatlanokkal, a durvákkal is.

Nyugodtan akarom munkámat folytatni, hivatásomat betölteni, bármilyen fájdalom nyomja is lelkem.

IX.             Harmadszor esik el

Segíts, hogy ne csüggedjek a nehézségek miatt, és kötelességem elől gyáván el ne fussak.

És ha erőm elhagy, ha elesem, segíts, hogy újra fölkeljek.

Háromszor estél el, háromszor keltél föl. Taníts megérteni, hogy Te nem kívánod, hogy soha ne legyünk gyöngék, de megkívánod, hogy mindig újra felkeljünk. Taníts, hogy belássam, egész földi életünk mindig újbóli felkelés és újrakezdés.

X.                 Megfosztják ruháitól

Uram, erre a keserű órára emlékeztess, ha egyszer az én becsületem forog veszélyben. Ha szándékomat félreértik, és rosszakarattal gyanúsítanak. Ha megrágalmaznak, jó híremet elveszik. Ha még azok is félreismernek, akik hozzám közel állnak, és akiknek tudni kellene, hogyan gondolkodom.

Olyan kimondhatatlan gyalázatot kellett értem elviselned! Ezen áldozatod által tégy engem erőssé ilyen órákban.

Isten ismeri az igazságot; erre akarok hagyatkozni. Becsületem az ő kezében van és Ő fog igazolni alkalmas időben.

Óvj meg ezért a türelmetlenségtől. Ne engedd, hogy rosszért rosszal fizessek, pörlekedjek, ítélkezzem, és magam is meggyanúsítsam azt, aki becsületemet megsértette.

Segíts, hogy igaz és nyugodt maradjak, és bizalmamat Beléd vessem.

XI.             Keresztre feszítik

Ó, Uram, bocsáss meg nekem bűnösnek! Én vagyok oka gyötrelmednek!

Szenvedésed értem ne legyen hiábavaló. Isteni erőd és türelmed keljen életre bennem. Mindenki számára eljön az óra, amikor semmit nem tehet, fájdalmát nem enyhítheti, baján nem segíthet. Főképp az utolsó betegségben lesz így, amikor felismerjük, hogy az orvos nem tehet már semmit, közeledik a vég.

Akkor mindenki oda van szegezve, mint Jézus, és nem segíthet magán.

Csak egyet tehet: egész szívével, akaratával Istenre hagyatkozni, az Atya akaratát elfogadva hozzásimulni, és csöndben kitartani, teljesen és tökéletesen. Őrá bízva magát.

Uram, ha eljön ez az óra életemben, akkor velem vagy, tudom. Kereszted ereje lesz akkor bennem és ez erőt ad nekem.

                                     

XII.          Meghal a kereszten

Imádlak, Isten örök igazságossága, mely előtt, mint bűnös állok. És Téged is Üdvözítőm, aki értem vállaltad a halált.

Uram, Te megváltottál engem; egész szívemből köszönöm ezt Neked.

Megmutattad nekem, hogyan viseljem a magam szenvedését, és miképpen győzhetem le azt: a szeretet által. Csak akkor tudom elviselni, ha az Atya kezéből elfogadom, mint Te. Akkor erős maradok, ha mindenki cserbenhagy is.

Úrrá lenni rajta csak úgy tudok, ha mások számára áldássá teszem úgy, ahogy Te. Ha fölajánlom az Atyának szeretteimért, mindazokért, akiknek segíteni akarok.

És ha eljön az idő, mikor már semmire sem vagyok képes, és haszontalannak érzem magam a világban, valójában akkor tehetem a legnagyobbat: Veled egyesülve, áldozatkészen minden bajomat, fájdalmamat, tehetetlenségemet, sőt halálomat áldozatul hozni másokért. Mint Te a kereszten.

XIII.      Leveszik a keresztről

Uram, ez a válasz a keserű kérdésre: Minek a szenvedés? Miért kell szenvednünk, mikor bennünk minden boldogság után eped? Miért kell meghalni, elmenni, mikor még nem éltük végig az életet? Miért kell odaadnunk, kik oly drágák nekünk?

Az emberi bölcsesség csődöt mond itt. Csak a keresztben van a válasz: „A mag terméketlen marad, míg meg nem hal a földben.” Minden szenvedésünk, áldozatunk és a halálunk mennyi vetés! Ha egyesülünk Isten akaratával, gazdagabb élet támad belőle, magunk és mások számára egyaránt.

Ezt akarom hinni, ebben akarok bízni, és Istenbe kapcsolódni, hogy életem, szenvedésem és halálom örök gyümölcsöt teremjen.

XIV.       A sírba teszik

Ó Uram, ez a jó hír, amit mindnyájunk számára hoztál: hogy Nagypéntek után Húsvét következik. Hogy minden szenvedésből áldás forrásozik, és maga a halál új életnek a csírája azok számára, akik Benned hisznek.

Taníts, hogy megértsem ezt. Váljék ez meggyőződésemmé sötét óráimban. Akkor megtapasztalom, hogy a szenvedést nemcsak elviselni, legyőzni is lehet. Akkor bátran szembenézek vele és átélem majd, hogy minden vitézül átküzdött nehéz óra erősebbé teszi lelkemet, minden sötét éjszaka után Húsvét hajnala fénylik. És aki Veled él és Veled szenved, annak minden keserűség közepette része lesz a Te békédben.