Urunk megkeresztelkedése

Két nappal ezelőtt még azt ünnepeltük, hogy a három napkeleti bölcs a jászolban fekvő kis Jézust köszönti. Ma viszont már a felnőtt Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük. Harminc év telt el e két esemény között – de erről az időszakról a Szentírás szinte semmit sem beszél – csupán ennyit mond: „Jézus gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.”. Éppen ezért már sokan próbálták kitalálni, hogy hogyan is élhetett Jézus fiatalként, mit dolgozhatott, kikkel barátkozhatott, hogyan viselkedhetett családjában. Azonban mivel nincs hiteles adatunk abból a korból, minden csak kitaláció. Jézus felnőttéválásáról nem tudunk semmit.

Mégis szinte mindent megtudhatunk róla. Ugyanis nyilvános működése – mely harminctól harminchárom éves koráig tartott – pontosan bemutatja Jézus gyermekkorát, Jézus fiatalságát, Jézus gondolkodását és viselkedését. Jézus nyilvános működése – mondhatjuk így – élete harminc évének a gyümölcse. Jézus nyilvános működését ugyanis harminc év felkészülés előzte meg.

És így van ez a mi életünkben is. Az, hogy egy-egy helyzetben hogyan döntünk, hogyan viselkedünk, az nem abban a pillanatban dől el: hanem az azt megelőző hetekben, hónapokban, években. Például hogy egy-egy helyzetben megtudjuk-e valanni hitünket, az nagymértékben attól függ, az előtte levő hetekben, hónapokban, években mennyire ápoltuk, tápláltuk, gyakoroltuk hitünket.

Így válik igazzá a Szentírás szava: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt.” Mi teremjünk jó gyümölcsöt! Ez azonban rendszeres gondoskodást, hitgondozást, hitgyakorlást igényel. Így töltsük az egész évet – hogy minden tettünk mindennapi istenes életünkről tanúskodjon.

A bölcsek - Vízkereszt

A ma hallott, vízkereszti evangélium a „napkeleti bölcsek” történetét mondja el. Azt, hogy nem sokkal Jézus születését követően pogány származású bölcsek érkeznek Jeruzsálembe, akik az újszülött királyt keresik, mivel „látták csillagát napkeleten.” Az evangélium nem beszél sem királyokról, sem csillagászokról s főként nem mágusokról. Persze lehettek akár királyok is, hiszen gazdag ajándékokat hoztak. Lehettek csillagokat kutató tudósok is, hiszen egy égi jelenségre hivatkoznak. Lehettek akár hárman is, hiszen háromféle ajándékot hoznak: aranyat, tömjént és mirhát. De mindez nem biztos – s talán nem is olyan fontos. Abban viszont az evangéliumi beszámoló alapján biztosak lehetünk, hogy bölcsek voltak. S ez nem csupán azt jelenti, hogy tudós-, okos-, bölcs emberek, hanem azt is magában foglalja, hogy bölcsen viselkedtek, amikor meglátták a különleges égi jelenséget és ennek hatására kutatni kezdték jelentését, illetve keresésére indultak annak a személynek, akinek születését jelezte a csillag. /Evangélium365/

A bölcs mindig tanít – vagy szavával, vagy tetteivel. Minket ma arra tanítanak meg, hogy felfedezni az Isten nekünk szánt jeleit, majd figyelni azokra, megérteni azok jelentését, elindulni azon az úton, amelyet az isteni jel mutat – ez az igazi bölcsesség!

Nekünk talán nem fizikailag kell útrakelnünk, nem földrajzilag kell nagy távolságot bejárnunk, nem tárgyi akadályok nehezítik utunkat. De ha a lelkiekben szeretnénk előrehaladni, ott is csak úgy lehet, ha naponta keressük Istenünket – mint a ma ünnepelt bölcsek. Ha naponta elindulunk és megyünk, ha naponta kitűzzük magunknak a célt, ha naponta teszünk azért, hogy haladjunk az életszentség útján, ha naponta harcolunk az akadályokkal – bűneinkkel. Csak így lehet, és pontosan így kell bölcsekként nekünk is eljutni Jeruzsálembe, az új-, a mennyei Jeruzsálembe – Istenünk örök városába, a mennybe. E mai szép ünnepen is tegyük meg kis utunkat – imával, tiszta lélekkel, bűn elleni harcunkkal – s napunk Istennek szentelésével. Erre a „csillag-, Isten keresésre” tanít gyönyörű himnuszunk is:

„Mindnyájan, Krisztus-keresők

a magas égre nézzetek,

s meglátjátok, miként ragyog

örök dicsőségünk jele.”

Gyászmise

Immáron rendszeresen, ha elhunytja van egyházközségünknek, közösen zsolozsmát imádkozunk-éneklünk, hogy a meghaltnak üdvösséget, a hozzátartozóknak pedig vigasztalást nyerjünk Istenünktől. Ma is ezt tettük e gyászmise előtt.

S ilyenkor általában a legősibb összefüggő magyar szövegemlékünket, a Halotti beszédet olvassuk fel, mely már a 12. század óta vigasztalja és tanítja a szeretteit elvesztőket. Elmondja, hogy a halál a bűn következménye, de ugyanúgy növeli reményünket, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és ennek köszönhetően azok, akik az Úrban, Istennek tetsző élet után hunytak el, a mennyországba jutnak.

Elhunyt Zoltán testvérünkért imádkozva is ez vigasztaljon minket, és ez adjon erőt. Talán nem befolyásolja érzelmeinket, fájdalmunkat, gyászunkat, de eszünkkel felfogva e hitigazságokat megerősödhetünk hitünkben. Ehhez kérjük a Szentlélek vigasztalását.

a Fény

Izajás próféta azt mondta arról a vidékről, ahol Jézus elkezdte tanítását: „A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.“

Mi talán nem is tudatosítjuk eléggé: az, hogy mi keresztények, krisztuséi, Krisztus követők lehetünk az egyik legnagyobb és legfontosabb dolog a világon. Hisz pontosan tudjuk, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy az örök életet elnyerjük – Jézusunk megmutatta. Még mindig a „halál hazájában“ élnénk, ha Krisztus nem jött volna el. De ő eljött, mi pedig naponta mélyébben és mélyebben ismerhetjük meg az ő életét, tanítását – többek között itt, a szentmiséken. Ez az igazi világosság, mely mindennél fontosabb.

Ma adjunk hálát Istennek ezért a kegyelemért, hogy mi naponta „nagy fényt láthatunk“, mely biztosan az örökkévalósághoz vezet. 

Pásztorlevél január 1-re

A 2017-es év – száz éve voltak a fatimai jelenések

(Országos pásztorlevél)

Drága Testvérek!

Ma január elseje van – egy nagy jelentőségű nap: Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe, egyúttal a Béke Világnapja, a polgári Újév napja és a Szlovák Köztársaság megalakulásának a napja.

Ezek a jelentős napok bennünk fonódnak össze. Mi, hívő katolikusok, a Szlovák Köztársaság polgárai, és a nemzetek közösségének részesei vagyunk. Újév napján régi szokás szerint jó egészséget, boldogságot és Isten áldását kívánjuk egymásnak. Örülnénk, ha ezek a jókívánságok valóra is válnának. Tudatában vagyunk azonban annak, hogy valami – ha nem is minden – a mi kezünkben is van, így ennek a boldogságnak és áldásnak mi is aktív létrehozói lehetünk.

Ebben a pásztorlevélben emlékeztetni szeretnénk Benneteket azokra a lelki eszközökre, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy Isten előtt helyesen éljünk, vagyis hogy szentek legyünk. Mivel az egész 2017-es év Szűz Mária fatimai jelenései századik évfordulójának jegyében fog eltelni, gondolkodjunk el a Fatima üzenetéről. Emlékezzünk vissza, mi is történt száz évvel ezelőtt Fatima közelében, a Cova da Iria vidék völgyében.

Három gyermeknek – a tíz éves Luciának, a kilenc éves Ferencnek és a hét éves Jácintának 1917-ben hatszor, havi rendszerességgel, május 13-tól kezdve egészen október 13-ig jelent meg Szűz Mária. A gyermekek részben – amennyire ez az ilyen esetekben lehetséges – a rendkívüli jelenésekre fel voltak készülve. Ugyanis már az előző évben – tehát 1916-ban – néhányszor megjelent nekik az Úr angyala, és arra kérte őket, imádkozzanak és hozzanak áldozatokat– nem csak önmagukért, hanem az egész világért.

Ezekben az időkben dúlt az első világháború. Számtalan fronton sok sebesült volt, és katonák és civil lakosok ezrei haltak meg. Európa több részén éhen haltak az emberek és lázadások törtek ki. A cári Oroszországban a bolsevista forradalmárok jutottak hatalomra és létrejött az ateista Szovjetunió.

A jelenések első napja, 1917. május 13-a, vasárnap volt, amikor a három gyermek juhokat legeltetett Cova da Iria völgyében. Délután egy óra tájban egy kis tölgyfa felett megjelent nekik Szűz Mária. Ragyogó fehér ruhába volt öltözve. Azt mondta nekik, hogy a mennyből jön, és azt akarja, hogy minden hónap tizenharmadikán jöjjenek ide hat hónapon keresztül. Azután többet mond majd nekik.

A jelenések híre, főképpen az, hogy rendszeresen meg fognak ismétlődni, nagy érdeklődést keltett nem csak a hívek, hanem az egész lakosság körében. Ezért október 13-án, amikor az utolsó jelenésre került sor, és egy jelzett csodának kellett megtörténnie, a Cova da Iria völgyébe hetven ezer ember sereglett össze.

Aznap esett az eső, hideg volt és kellemetlen szél fújt. Mindenki meg volt győződve arról, hogy ha csoda történik, ez igazolja a Mária-jelenések valódiságát. Ha pedig nem, a gyerekeket csalónak nézik majd, és a hívek, főképpen a katolikus Egyház meg fog szégyenülni.

Déltájban az eső elállt. A gyermekeknek megjelent Szűz Mária, és a felhők mögül előbújt a Nap. Röviddel ezt követően került sor a „Nap táncára”, amit minden jelenlevő látott. A teljesen ragyogó Nap forogni kezdett és változtatni kezdte a színét. A gyorsan pergő Nap mintha a föld felé zuhant volna. Az embereket félelem töltötte el. A jelenség mintegy 10 percig tartott. A jelenés végén a nyugodt Nap hátterén megjelent a Szűzanya alakja.

Lucia ezek után azt mondta, hogy Mária, bár sokféleképpen jelenik meg, mindig azt akarja, amit egy jó Anya – segíteni akar az embereknek haladni az életszentség útján.

A Szűzanya nyomatékosan kérte, hogy mindnyájan javuljanak meg, mert ha továbbra is sérteni fogják bűneikkel az Istent, és egymásnak rosszat tesznek, jön majd egy másik háború, amely a mostanitól is rosszabb lesz.

Mária jelenéseinek valódiságát minden kétséget kizárólag igazolta a „Nap tánca”, hiszen több tízezer ember látta. A Nap pörgését nem lehetetett tudományosan megmagyarázni. Sajnos, Mária figyelmeztetése is beigazolódott. Az első világháború befejeződött, és ezt egy ennél is rosszabb követte, a második világháború, mert az emberek nem lettek jobbak.

A fatimai Szűzanya üzenete anyai szeretettel teljes. Az emberiségnek megmutatja az utat, hogyan lehet haladni az életszentség felé. Egyedül a bűnbánat vezet erkölcsi javuláshoz. VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinat harmadik ülésének végén (1964. november 21.) az egész emberiséget Szűz Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába ajánlotta, és a Szűzanyát az „Egyház Anyjává” nyilvánította. Mi, külön-külön, de közösen is,  gyakran emlékezzünk az Istenanya oltalmára. Szűz Mária elénk tárta azokat a lelki eszközöket, amelyek az embert és a világot jobbá teszik. Ezek a következők: a szentgyónás és szentáldozás a hónap első szombatján; a rózsafüzér imádkozása és a titkok feletti elmélkedés azzal a szándékkal, hogy engeszteljünk azokért a bűnökért, amelyekkel az emberek az Istent és Máriát megsértik.

A magánjellegű jelenések, amelyeket az Egyház elismert, arra szolgálnak, hogy helyesen értelmezzük az idők jeleit. Így van ez a fatimai jelenések esetében is.

Amikor az egész világ megmosolyogja, ha a sátánról és a pokolról beszélünk, a fatimai látnokok a poklot a maga teljes szörnyűségében látták. Amikor az emberek úgy gondolják, hogy a gonoszságuknak (háborúk, erőszak, zsarolás, korrupció...) nincs következménye, a szenvedést az emberiség erkölcsi süllyedéseként tapasztaljuk.

Amikor az új esztendő kezdetén jó egészséget és boldogságot kívánunk egymásnak, fogadjuk el az emberiség erkölcsi betegségei ellen jól bevált orvosságot, az őszinte bűnbánatot!

Tudatosítanunk kell, hogy az igazi béke nem csupán a háború nélküli állapot; nem is csupán az egyensúly két vagy több egymással ellentétes hatalom között, vagy egy elnyomó kormányzás eredménye. A szó igazi értelmében a béke „az igazságosság gyümölcse” (vö. Iz 32,17). Az igazi béke annak a rendnek a gyümölcse, amelyet a társadalomba isteni Alapítója oltott, és amelyet az embereknek meg kell valósítaniuk. A várt béke nem érhető el egyszer s mindenkorra. Ezt szüntelenül építeni kell. S mivel az emberi akarat a bűn következtében sérült lett, a béke ügye mindnyájunk részéről kitartó önuralmat, a törvényes hatalom részéről pedig éberséget követel.

A kormányzás feladata biztosítani mindenki számára a személyi jólétet, hogy megoszthassuk egymással lelkünk gazdagságát és tehetségünket. Ezért minden keresztényre vonatkozik az a felhívás, hogy „igazságban és szeretetben” élve (vö. Ef 4,15) egyesüljünk minden békeszerető emberrel, velük imádkozzunk, és együtt fáradozzunk a béke megteremtésén (vö. Gaudium et spes 78).

Drága Testvérek! Az Újévet és a karácsonyi időszakot ünnepeljük, ahol nagy lehetőséget kaptunk: bűnbánatunk által hozzá járulhatunk egy szebb élet kialakításához. Az előttünk álló évben éljünk a Szűz Mária által nyújtott és bevált lelki eszközökkel. Az ő anyai gondoskodása és közbenjárása egészen biztos sikeres életünk biztosítéka lesz.

Áldásukat adják rátok püspökeitek.

(A pásztorlevelet kérjük felolvasni 2017. január 1-én, homília helyett.)