Istennél /Zsid 4,1-5. 11/

Azt tanítja a ma felolvasott szentírási rész, hogy arra törekedjünk, hogy Isten nyugalmába eljussunk. De mit jelent ez az „Isten nyugalma”? Barsi Balázs atya így magyaráza: Az Isten nyugalma „a földi nyugtalanság megszűnése, az a békesség, ahol többé nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg megtagadjuk az Urat. Ahol nem nyugtalanít többé, hogy mit is kell tennünk, mi a hivatásunk, mi az életünk értelme. Ahol már nem törődünk sok mindennel, hanem csak az egy szükségesre gondolunk. Ahol már nem hagy ki időnként az Istenbe vetett bizalmunk.”

De nem csak hálunkkor érhetjük el ezt a békességet. Hanem már akkor is, amikor képesek vagyunk „egészen lemondani magunkról, a saját magunkhoz való jogunkról, ha nem ragaszkodunk görcsösen terveinkhez, elképzeléseinkhez, hanem mindenestül átadjuk magunkat az Úrnak, – folytatja Barsi atya – ha már bűneink, hibáink, gyarlóságaink miatt sem esünk kétségbe, hanem Isten szemével tudjuk nézni magunkat, aki ezekkel a tökéletlenségekkel együtt szeret minket. Dúlhatnak körülöttünk viharok, tornyosulhatnak gondok, megoldandó feladatok, gyötörhet szenvedés – mindez nem veszélyezteti lelkünk mélyén a békességet.” /Barsi-Telek nyomán/

Követés /Mk 1,14-20/

Simon és András, a halászok, akik megismerték Jézust, azonnal követni kezdték őt. Hasonlóan tett János és testvére is – otthagytak mindent, és követték őt. Számunkra talán meglepő ez a magatartás, de csodálatosan példázza: aki Istent igazán megismeri, az mindent képes feláldozni, csak hogy követhesse őt. És láttuk: van, akinél ez egy pillanat műve, másnál egy hosszú út előzi meg.

Mi is – remélhetőleg – az elmúlt karácsonyi ünnepek alatt megismertük a hozzánk közeledő, közöttünk élő Jézust. Ez a megismerés erősítse bennünk a hitet, hogy amit Istennek adunk, az kamatozik a legjobban, az a legjobb befektetés: mert örök életet hoz. Ilyen hitet kérjünk ma is Istenünktől.

Miserend és hirdetések - Évközi 1. vasárnap

Urunk megkeresztelkedése

Két nappal ezelőtt még azt ünnepeltük, hogy a három napkeleti bölcs a jászolban fekvő kis Jézust köszönti. Ma viszont már a felnőtt Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük. Harminc év telt el e két esemény között – de erről az időszakról a Szentírás szinte semmit sem beszél – csupán ennyit mond: „Jézus gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.”. Éppen ezért már sokan próbálták kitalálni, hogy hogyan is élhetett Jézus fiatalként, mit dolgozhatott, kikkel barátkozhatott, hogyan viselkedhetett családjában. Azonban mivel nincs hiteles adatunk abból a korból, minden csak kitaláció. Jézus felnőttéválásáról nem tudunk semmit.

Mégis szinte mindent megtudhatunk róla. Ugyanis nyilvános működése – mely harminctól harminchárom éves koráig tartott – pontosan bemutatja Jézus gyermekkorát, Jézus fiatalságát, Jézus gondolkodását és viselkedését. Jézus nyilvános működése – mondhatjuk így – élete harminc évének a gyümölcse. Jézus nyilvános működését ugyanis harminc év felkészülés előzte meg.

És így van ez a mi életünkben is. Az, hogy egy-egy helyzetben hogyan döntünk, hogyan viselkedünk, az nem abban a pillanatban dől el: hanem az azt megelőző hetekben, hónapokban, években. Például hogy egy-egy helyzetben megtudjuk-e valanni hitünket, az nagymértékben attól függ, az előtte levő hetekben, hónapokban, években mennyire ápoltuk, tápláltuk, gyakoroltuk hitünket.

Így válik igazzá a Szentírás szava: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt.” Mi teremjünk jó gyümölcsöt! Ez azonban rendszeres gondoskodást, hitgondozást, hitgyakorlást igényel. Így töltsük az egész évet – hogy minden tettünk mindennapi istenes életünkről tanúskodjon.

A bölcsek - Vízkereszt

A ma hallott, vízkereszti evangélium a „napkeleti bölcsek” történetét mondja el. Azt, hogy nem sokkal Jézus születését követően pogány származású bölcsek érkeznek Jeruzsálembe, akik az újszülött királyt keresik, mivel „látták csillagát napkeleten.” Az evangélium nem beszél sem királyokról, sem csillagászokról s főként nem mágusokról. Persze lehettek akár királyok is, hiszen gazdag ajándékokat hoztak. Lehettek csillagokat kutató tudósok is, hiszen egy égi jelenségre hivatkoznak. Lehettek akár hárman is, hiszen háromféle ajándékot hoznak: aranyat, tömjént és mirhát. De mindez nem biztos – s talán nem is olyan fontos. Abban viszont az evangéliumi beszámoló alapján biztosak lehetünk, hogy bölcsek voltak. S ez nem csupán azt jelenti, hogy tudós-, okos-, bölcs emberek, hanem azt is magában foglalja, hogy bölcsen viselkedtek, amikor meglátták a különleges égi jelenséget és ennek hatására kutatni kezdték jelentését, illetve keresésére indultak annak a személynek, akinek születését jelezte a csillag. /Evangélium365/

A bölcs mindig tanít – vagy szavával, vagy tetteivel. Minket ma arra tanítanak meg, hogy felfedezni az Isten nekünk szánt jeleit, majd figyelni azokra, megérteni azok jelentését, elindulni azon az úton, amelyet az isteni jel mutat – ez az igazi bölcsesség!

Nekünk talán nem fizikailag kell útrakelnünk, nem földrajzilag kell nagy távolságot bejárnunk, nem tárgyi akadályok nehezítik utunkat. De ha a lelkiekben szeretnénk előrehaladni, ott is csak úgy lehet, ha naponta keressük Istenünket – mint a ma ünnepelt bölcsek. Ha naponta elindulunk és megyünk, ha naponta kitűzzük magunknak a célt, ha naponta teszünk azért, hogy haladjunk az életszentség útján, ha naponta harcolunk az akadályokkal – bűneinkkel. Csak így lehet, és pontosan így kell bölcsekként nekünk is eljutni Jeruzsálembe, az új-, a mennyei Jeruzsálembe – Istenünk örök városába, a mennybe. E mai szép ünnepen is tegyük meg kis utunkat – imával, tiszta lélekkel, bűn elleni harcunkkal – s napunk Istennek szentelésével. Erre a „csillag-, Isten keresésre” tanít gyönyörű himnuszunk is:

„Mindnyájan, Krisztus-keresők

a magas égre nézzetek,

s meglátjátok, miként ragyog

örök dicsőségünk jele.”

Gyászmise

Immáron rendszeresen, ha elhunytja van egyházközségünknek, közösen zsolozsmát imádkozunk-éneklünk, hogy a meghaltnak üdvösséget, a hozzátartozóknak pedig vigasztalást nyerjünk Istenünktől. Ma is ezt tettük e gyászmise előtt.

S ilyenkor általában a legősibb összefüggő magyar szövegemlékünket, a Halotti beszédet olvassuk fel, mely már a 12. század óta vigasztalja és tanítja a szeretteit elvesztőket. Elmondja, hogy a halál a bűn következménye, de ugyanúgy növeli reményünket, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és ennek köszönhetően azok, akik az Úrban, Istennek tetsző élet után hunytak el, a mennyországba jutnak.

Elhunyt Zoltán testvérünkért imádkozva is ez vigasztaljon minket, és ez adjon erőt. Talán nem befolyásolja érzelmeinket, fájdalmunkat, gyászunkat, de eszünkkel felfogva e hitigazságokat megerősödhetünk hitünkben. Ehhez kérjük a Szentlélek vigasztalását.