Közeledve /Jn 10,31-42/

Jézus személye megoszlást keltett a zsidók körében. Egyesek egyre inkább kövezni akarják őt, mások annál inkább hisznek benne, s követni akarják.

Ma is hasonló megoszlást kelt az Istenbe vetett hit, illetve hitetlenség. Közeledve legnagyobb ünnepünkhöz érezzük, most méginkább buzgólkodnunk kell a hit dolgaiban: még több időt, energiát fordítani a templomra, az Istenre. A kevésbé hívők azonban biztos nem nézik ezt jó szemmel – talán egy-egy családon belül sem. De higgyük el, ebből nem nekünk kell tágítani, mert ez bizony hitünk próbája is lehet.

Ne féljünk, és ne restelljünk közeledni a szenvedő Krisztushoz, hogy feltámadása minket is egy örök életre boldoggá tegyen.

A hasznos válasz /Jn 8,51-59/

Nagyböjt végéhez és húsvét ünnepéhez közeledve egyre jobban fokozódik a feszültség Jézus és a zsidók között – halljuk naponta az evangéliumokban. S a hívő ember szinte megbotránkozik a zsidók Jézust elutasító magatartásán. Mennyire megkeményedett a szívük, elhomályosult látásuk, leblokkolt a józan gondolkodásuk.

Sajnos azonban napjainkban is gyakran megismétlődik ez az ellenszenves, büszke magatartás: mikor az Isten, vagy az Egyház sokszor nehezen érthető szavait, előírásait, törvényeit vagy tanítását hallva nem azt válaszoljuk: „Magyarázd meg, Istenünk, Egyházunk, hogyan gondolod ezt. Meg szeretném érteni, szeretném látni a lényegét.” Hanem számtalanszor olyan választ kap az isteni szó, mint Jézus idejében: „Most már tudjuk, hogy ez értelmetlenség, badarság. Mi tudjuk!” És látjuk: az így gondolkodó a vesztébe rohan.

Vessük le az effajta büszkeséget, s akarjuk minél jobban megismerni Isten és Egyházunk szavát, tervét, parancsát. Hisz mind a ketten azt akarják, hogy mi is üdvözüljünk.

Emlék betegeinknek

Március 15-i ipolyvarbói megemlékezésünk képekben

Szegezzük keresztre... /Szám 21,4-9; Jn 8,21-30/

Az ószövetségi olvasmányban szereplő fára erősített rézkígyó Krisztusnak volt az egyik előképe. Aki ugyanis erre a jelre tekintett, az nem halt meg a kígyók marásától – azaz megszabadult a testi méregtől. Mi azonban, az Újszövetség népe már nem a test betegségeitől akarunk megszabadulni, hanem elsősorban a bűn mérgétől, mely a lelket vinné a halálba.

Krisztus teste ott függ a kereszten, hogy mi bármikor rátekinthessünk, s a szentgyónásban megszabaduljunk lelkünk bajaitól. Éljünk ezzel a lehetőséggel, s gyakran meresszük szemünket, s a mögötte szemlélődő lelkünket Krisztus keresztjére. Ha mást nem is tennénk, csak egyfolytában a keresztet néznénk, biztosan megimsernénk a mennybe vezető utat. Ahogyan mélységes énekünk mondja ki: „Ki ne sírna, melyik ember, hogyha ennyi gyötrelemben látja lankadozni őt?”

E nagyböjt végén ne újra Üdvözítőnket szegezzük keresztre, hanem szemünket: s látva lelkünk e nagy árát tegyünk meg mi is mindent örök életünk érdekében.

Még mielőtt... /Jn 8,1-11/

„Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön... Azok meg egymás után eloldalogtak” – hallottuk az evangéliumban. Vajon mit írhatott Jézus a földre? A hagyomány szerint azoknak az embereknek a bűneit írta, akik ott álltak, s meg akarták kövezni a házasságtörő asszonyt.

Talán számunkra is hasznos lenne valami hasonló. Mikor valakinek látjuk a bűnét, s oly gyorsan ítéletet is hozunk fölötte, Jézus leírná s megmutatná nekünk a mi temérdek vétkünket.

Még mielőtt bárki fölött ítélkeznénk, nézzünk a saját lelkünkbe. S bűneink láttán a törvény helyett talán inkább az irgalom szó fog az eszünkbe jutni.