Jessze vesszeje

„Ó jöjj, ó Jessze vesszeje!” – csendül fel a mai hajnali szentmisén. Jessze Dávidnak volt az édesapja, s így ez a kifejezés arra utal, hogy valóban Jézusban teljesedtek be mindazok a próféciák, jövendölések, amelyeket Isten az eljövendő Messiásról kijelentett – többek között, hogy Dávid családjából származik.

Mindezt figyelembe véve pedig elmondhatjuk, hogy Isten már évszázadokkal, évezredekkel Jézus születése előtt úgy irányította az emberiség, az emberek sorsát, hogy előkészítsék a Megváltó eljövetelét.

Néha mi sem látjuk, milyen fontos dolog, tevékenység megy végbe éppen a mi életünkkel. De ez a mai adventi nap is egy kicsit felfed abból az igazságból, hogy Istennek minden emberrel terve van, s így mindannyian részt vehetünk az ő végtelenül magasztos tervében. Vegyük ki a magunk részét, s tegyünk meg minden tőlünk telhetőt! „Ó jöjj, ó Jessze vesszeje,” s vidd végbe nagy művedet a mi életünkben is!

Ó jöjj el, Adonáj!

„Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj!” – énekeljük a mai Ó antifónában. Adonáj magyarul Urat jelent, azaz magát az Istent jelöli. Az Ószövetségben ezzel a szóval-, névvel helyettesítették az Isten nevét, amit nem volt szabad kimondaniuk. Ma pedig azt kiáltjuk: Ó jöjj el Urunk, Istenünk! Ezzel az egy szóval pedig megvalljuk, hogy a Messiás, Jézus Krisztus maga az Isten, s az ő Fia.

Sok „Egyház” ma is elismeri Jézust, mint egy egykor élt nagyszerű embert, híres tanítót, bölcs prédikátort...de nem ismerik őt el Istennek. De ha ő nem lett volna Isten, akkor nem tudott volna minket megváltani – logikailag és teológiailag ez ilyen egyszerű.

Mi megvalljuk: Jézus Krisztus, akire várunk, ő valóban maga az Isten, s azért jön, hogy megváltson minket bűneinkből. Ezért zengjük, zengve várjuk őt: „Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj!”

Ó jöjj!

Nyolc nappal karácsony előtt beléptünk a közvetlen váarkozás időszakába. Mától a liturgia minden egyes nap egy egészen különleges éneket tanít meg nekünk: az ún. „Ó antifónákat”. Ma a következőt fogjuk énekelni az áldozás végén: „Ó jöjj, ó jöjj el Bölcsesség!” Az evangéliumban Jézus családfáját hallottuk azért, hogy megfigyeljük, milyen csodálatos bölcsességgel rendezte el Isten, hogy a Megváltó valóban Dávid családjából származzon. Ő, az örök Bölcsesség rendezte ezt így – évszázadokon keresztül. Sőt az első emberpár bűne óta.

Isten bölcsessége már annyiszor bebizonyította végtelenségét, tévedhetetlenségét és gondoskodását. Miért félünk attól, hogy éppen a mi életünket ne tudná jól elrendezni?

Példátlan /Mt 21,28-32/

Az evangéliumban szereplő két testvér közül az egyik sem lehet példakép számunkra. Az egyik csak szóval, a másik pedig csak tettel teljesítette apja akaratát. Nincs olyan, amelyik azt mondta volna: Igen, apám, uram, kimegyek – és meg is tette.

Az ember elsődleges feladata pedig dicsérni, imádni az Istent – teljes lényével, mindenével. Néha azonban könnyebb szóval imádni Istent: itt a szentmisén énekelni, vagy otthon elmondani a rózsafüzért. Máskor könnyebb csak tettekkel: a templomban letérdelni, otthon péntekenként böjtölni, vagy a munkánkat becsületesen végezni. De a legteljesebb Isten dicséret az, mikor egész mindenünket Istennek adjuk: gondolatainkat, szavainkat és tetteinket egyaránt.

Ha már a két fiú közül egyik sem lett példakép, mi legyünk azok gyermekeink, családunk, környezetünk számára.

Miserend és hirdetések - Advent 3. vasárnapja

Tanítalak - advent 13. napja

Olyan jó hozzánk Istenünk, hogy állandóan foglalkozik velünk. „Én, az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik...” – hallottuk ma Izajás prófétától. Naponta szól hozzánk, de sosem önző módon, mintegy maga miatt, hogy foglalkozzunk vele, de mindig nekünk akar jót, minket akar tanítani, a mi javunkat keresi.

Újra csak a régen megismert és megtapasztalt igazság jön elő: az Istenre szánt idő a legjobb befektetés. Mikor ugyanis Istennek adunk az időnkből, a „szavunkból”, akkor nyerünk igazán, akkor kapjuk mi is a legtöbbet.