Nem tudta - Szent Máté

Szent Mátét az Úr követésre hívta – csupán annyit mondott neki: kövess engem. Máté akkor még nem tudhatta, mi lesz belőle. Mi azonban már tudjuk: nem „csak” apostol, de ezenfelül evangélista is lett.

Sokszor mi sem tudjuk, pontosan mit kér tőlünk az Úr. Csak annyit tudunk, valamire hív. Kövessük hangját a lelkünkben, s akkor általunk is olyan nagy dolgokat vihet véghez, amire nem is számítunk.

Miserend és hirdetések - Évközi 25. vasárnap

Évközi huszonötödik vasárnap

Mécs László írja le egyik versében, amint egy vonaton utazik és egy kisgyermeket figyel. Ez a gyermek pedig – ahogy a vers címe is elmondja – „játszani akar”. A gyermek nézte a körülötte levőket, próbált mindenkire tiszta szívből – ahogy egy gyermek tud – mosolyogni, de senki sem mosolygott rá vissza: „A gyermek szeme tükröt keresett: / anyjára mosolygott és várt egy keveset, / az anya arc nem tükrözte vissza, / szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.” Nézte a bankárt, a kalauzt, a többi embert, de nem viszonozták szeretetét. Végül a költőre nézett: „A gyermek szeme tükröt keresett: / a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset / tükröztem, mint kék tó a teli holdat / s ringattam. Valahol angyalok daloltak. // Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel. / Nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel, / sem kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom; / a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.” Milyen csodálatos dolog, mikor a szeretet szeretettel találkozik, mikor a szeretetért szeretetet kapunk.

Jézus is a mai evangéliumban egy gyermeket állít tanítványai elé – és így egyben mielénk is – példaképnek. Gyermeket, mert a gyermekben ott van a szív teljes tisztasága, a tiszta szeretet iránti vágy, és a szeretet tiszta kifejezője – ami csak a gyermeknek van igazán: az őszinte, minden bűntől mentes ártatlan és tökéletes mosoly. A kisgyermek szívében még nincs ott a bűn szennye. Makulátlan, hófehér, s mindezt egyetlen mosollyal ki tudja fejezni, meg tudja mutatni.

Talán mindannyiunknak volt már része hasonló élményben – mikor egy kisgyermek tiszta mosolyát megcsodáltuk. Sík Sándor az egyik ilyen élményét így írja le: „A nyári busz fullasztó melegében, / Kék-bóbitás sapkája keretében, / Anyja mellére békén odabújva, / Szemben velem egy esztendős fiúcska. // Szeme azúrját kerekíti tágra, / Úgy néz a furcsa idegen világra, / Ami én vagyok, aki mostan boldog / Gyönyörűséggel arcába mosolygok. // Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig, / Míg szirom arca gömbölyűre válik, / Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán, / És édesdeden visszamosolyog rám.” De a költő nem áll meg a felszínen, a mélységbe veti magát, s megkérdezi: „Egy új emberke, ki nem is beszél még, / Hogyan érti meg mosolyom beszédét? / Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! - / Hogy a szeretet szólítja szememben! // Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!  / Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes, / A szeretetet már fel tudja fogni / S a mosolyra vissza tud mosolyogni!”

Valóban, a szeretet az a nyelv, mellyel együtt születtünk, mivel Isten még a születésünk, fogantatásunk előtt szeretett minket – s nekünk teremtette az egész világot – bár még a világon sem voltunk. Ezt bizonyítja a gyermek mosolya is. Így minden nap egy új lehetőség arra, hogy viszonozzuk Isten végtelen szeretetét: közvetlenül neki, valamint a körülöttünk lévő embereken keresztül. Hogy „visszamosolyogjunk” az Istenre – a gyermek tiszta mosolyával. Hogy mindenben észrevegyük Isten szeretetét, s azt továbbadjuk, viszonozzuk. Ehhez tiszta szív kell. Használjunk ki minden alkalmat arra, hogy megtisztítsuk-, tisztán tartsuk szívünket. Tiszta szívvel ugyanis sokkal jobban észrevesszük és felfogjuk a világ jeleit, melyek Isten szeretetét hordozzák magukban. Erre vágyjunk, és tegyünk is ezért mindannyian. Naponta szóljon a mi imánk is úgy, mint a papköltő versének záró szavai: „Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja / Minden mosolynak, nekem is megadja, / Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek: / Friss antennája minden szeretetnek.”

Ma /Lk 8,1-3/

A mai evangélium azokról az emberekről beszél, akik – mint hallottuk – Jézusról gondoskodtak. Ők nem várták meg Jézus feltámadását, nem várták meg a nagy pünkösdi eseményt – az Egyház megalapítását, hanem azonnal, amint megismerték Jézust, azonnal segítették őt, „gondoskodtak róla”.

Lehet, úgy gondoljuk, mi is tudnánk többet tenni egyházközségünkért, csak várjuk a megfelelőbb alkalmat. A mai evangélium arra tanít, hogy a jó megtételével sosem kell várni: el lehet kezdeni most, egy egyszerű hétköznapon. Amivel tudjuk, azzal segítsük egyházközségünket, s azzal építsük Isten országát – itt, közöttünk.

Miserend és hirdetések - Évközi 24. vasárnap

Évközi idő huszonnegyedik vasárnapja

Ha figyelmesen és érdeklődve hallgatjuk az evangéliumokban Jézus szavait, néha meg is ütközhetünk rajtuk. Talán ma is. Hisz Jézus az ő legfőbb apostolának mondja: Távozz tőlem, sátán! Pedig ő csak jót akart, csak meg akarta menteni, meg akarta kímélni Jézust a szenvedéstől... Hát olyan nagy bűn az? Jót akarni a másiknak?

Péter apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat szenvednie”, meghalnia… hisz ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus nem ezért nevezi őt sátánnak. Egyedül azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten tervét, akaratát megérteni, elfogadni, inkább – foggal, körömmel – ellenszegült. De még talán akkor sem kellett volna így szólni Péterre: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk csak utána, mit is jelent ez a szó. A héber szatan ennyit jelent: ellenfél, ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten szavával, Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban jó, s hogy éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus szenvedésére, keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter apostolnak egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból Szent Péter apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események legvégén érti meg, mi miért történt.

Sok dolog, kijelentés, esemény van a Szentírásban, melyet elsőre talán nem értünk, sőt felháborodunk rajta. De ellenszegülés helyett inkább kérjük a Szentlelket, s alázkodjunk meg a számunkra magsabbrenű, vagy érthetetlen előtt. S akkor majd maga Isten nyitja meg a mi szemünket is, hogy meglássuk: az ő gondolatai, szavai és tervei azok, amelyek minket a jó útra, az örök boldogságba vezetnek.

Hídi vásár - nemzetek találkozója

Mikor egy-egy nevet meghallunk, a legtöbbször azonnal az eszünkbe jut valaki, aki azt a nevet viseli. Ha azt mondom, Gabi, Jancsi, Zoli – biztos átvillan az agyunkon egy-egy személy – családunk, rokonságunk, vagy falunk köréből. Ugyanúgy, ha azt mondom, Juliska, Margit... Néhány esetben talán ugyanarra az emberre gondolunk, de talán még több esetben mind más valakire. Kihez-kihez melyik ember áll közelebb, kivel van szorosabb kapcsolatban. Van egy név azonban, amelynek hallatára, úgy gondolom, mindannyian ugyanarra a személyre gondolunk. Ez a név pedig: Mária, kicsit más hangsúllyal: María. Oly sokat használjuk ezt a nevet imádságainkban, a szentmiséken, hogy elsőnek talán mindannyian a Szűzanyára, Szűz Máriára gondolunk e név hallatán. S ez nagy dolog – fontos jel mindannyiunk számára.

Mert ez a név, Mária, nem véletlenül foglal el kitüntetett helyet szókincsünkben, s minden nép, nemzet, nyelv szókincsében. Ez a név sokkal több, mint egy megnevezés, mint egy megszólítás, mint egy a sok szép név közül. Ez a név szent, szinte szentelménnyé vált a keresztények számára – bárhol is éljenek azok a világon. Hisz oly gyakran, oly sokszor, s oly buzgón szólítgatták keresztények milliói a Szűzanyát ezen a néven, s nem volt soha senki, aki meghallgatásra ne talált volna ebben a szent névben. Annyi egyházatya, vértanú, szűz, és sok más szent is elmélkedett Mária csodatevő hatalmán, hogy szinte lehetetlen a legnagyobb tisztelet nélkül azt kiejteni. Sokan próbálkoztak már e nevet lefordítani, mégis minden nyelvben ugyanúgy hangzik: Mária, María. Próbálták kifejezni összes mondanivalóját és legmélyebb lényegét e névnek, de minden próbálkozás csak egy kis töredékét fejezte ki annak, ami az maga valójában. És mégis, mindenki, aki segítségül hívta, meghallgatásra talált. Ezért tanítja többek között Szent Bernát apát is mindannyiunknak – egy rövid üzenet, melyet ha megfogadunk, bizonyára nem veszünk el:

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát.

Nei pericóli, nelle angustíe, nel dúbbio: pénsa a María, chíama María.

V nebezpečenstvách, v úzkostiach a v pochybnostiach mysli na Máriu, vzývaj Máriu.

V nebezpečích, v úzkostech, v pochybnostech na Marii mysli, Marii vzývej.

U opasnosti, u nevolji , u nedoumici, razmišljamo o Mariji, nazovite Mariju.

W niebezpieczeństwach, w uciskach, w wątpliwościach - myśl o Maryi, Maryję przyzywaj. 

En peligro, en la duda , piensa en María, invoca a María .

In danger, in distress, in doubt, think of Mary, call Mary.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát.

Ne távozzék ajkunkról, ne távozzék szívünkből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhessük, ne szűnjünk meg Máriát nevét hívni, példáját követni.

Ó, fényességes, szép Hajnal - Kisboldogasszony

Ünnepelni jöttünk. Szűz Máriát – az ő születését, a Kisboldogasszonyt, mi kovácsiak pedig egyben templombúcsúnkat is. De vajon mit is jelent számunkra, mit jelentett az emberiség számára Szűz Mária születése?

Szentmisénk elején így imádkoztunk: „a Boldogságos Szűz istenanyaságában felvirradt számunkra az üdvösség hajnala”. Mária születését tehát olyan, mintegy – szinte végtelenül -  hosszú, sötét éjszaka után következő hajnal. Ugyanis – mint tudjuk – a bűn megrontotta az egész emberiség életét, jólétét, s a legsúlyosabb következmény az volt, hogy senki sem juthatott a mennyországba. Ez volt az a lelki sötétség, mely ráborult az egész emberiségre. Isten azonban közvetlenül az első bűn után megígérte az embernek, hogy nem hagyja őt örökre ebben a sötétségben, hanem eljön valaki, aki megváltja a világot – s visszaszerzi a mennyországot. Így választotta ki Isten Szűz Máriát a Megváltó anyjául. S amint Szűz Mária megszületett, azzal mintegy elkezdődött az a fényességes nap, idő, az idők teljessége, amelyben Jézus megváltotta a világot. Ezért hívjuk a mai ünnepet, Szűz Mária születését hajnalhasadásnak, az üdvösség hajnalának, a megváltás művének kezdetének. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. Mária születésével feltündökölt a megváltás reményének fénye, mint a felkelő nap első sugara, mely megtöri a sötétséget. Az ő születése azt jelentette, hogy a világ már csak egy kis lépésre van attól, hogy Megváltója megérkezzen.

Számunkra is ilyen hajnali fény és öröm lehet maga a Szűzanya, ha mi is felismerjük, milyen óriási és veszélyes mélységekbe húzhat le minket a bűn. Ha beismerjük bűneinket, gyarlóságunkat, tökéletlenségünket, a tudat, hogy maga a Szűzanya a mi pártfogónk, a mi szívünket is eltölti őszinte és tiszta örömmel. Ezen elmélkedjünk és így ünnepeljünk e mai napon, hogy sose veszítsük el a reményt, mely mindig ott él Szűz Mária személyében.