Kevélység /Lk 17,7-10/

A hét főbűn

Ha megkérdeznének valakit, melyik a legfőbb bűn, különféle válaszokat kapnánk. Azonban talán kevesen mondanák azt, hogy a kevélység. Pedig a hét főbűn közül ez az első, a legnagyobb. Ez a szó valószínűleg nem tartozik a mindennapi szótárunkba, ezért csak megemlítem, hogy a kevélység által az vétkezik, ki magát mások fölé emeli, Istennek nem adja meg a tiszteletet, embertársait pedig – abban a tévhitben élve, hogy ő a legjobb – megveti. A szentatyák a bűnök bűnének, a Sátán bűnének nevezik. Nem más ez, mint más szóval mondva: büszkeség, gőg, hiúság!

Szent Ágoston azt mondja róla: Minden bűnök kezdete, vége és oka a kevélység. Nem is lehet egyetlen vétek kevélység nélkül.

         Jézus Krisztus ma erre a bűnre hívja fel a figyelmünket. Erre a bűnre, amely sokszor szinte észrevétlenül válik életünk részévé. Hogy megtudjuk, bennünk van-e, tegyük fel magunknak a kérdést: Mikor sikerül egy ideig szentül élnem, mikor sikerül egy-egy „nagyot”, vagy „jót” imádkozom – vajon így gondolkozok-e: „Csak haszontalan szolga vagyok. Csak azt tettem, ami kötelességem volt.”

Ha igen, akkor az alázat erénye uralkodik szívemben. Ha viszont nagyon is jónak, önteltnek érzem, vagy látom magam, akkor bizony a kevélységgel el kell kezdenem megküzdeni.