Évközi idő huszonegyedik vasárnapja

A szentírási szövegek egyik sajátossága, hogy mindig újat és újat tudnak mondani, hogy gyakran már az első mondat, az első szavak megszólítanak minket, mikor olvassuk ezeket. S hasonlóan a mai evangéliumi szakasz már az első mondata is nagyon alkalmas az elmélkedésre. Ez így hangzott: Jézus tanítványai közül, akik szavait hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” A mi magyar nyelvünk finomsága gyönyörűen rámutat, hogyan tesz különbséget a szentíró a hallgatni és a hallani szavak között. Sokan hallgatták, de vajon ki hallotta Jézus tanítását, szavait? Sokan hallgatjuk, de vajon ki hallja Jézus szavait? Így most foglalkozzunk kicsit részletesebben a hallgatással és a hallással az istentiszteleteken, elsősorban a szentmisében. Ennek az egyik legfontosabb helye az ún. szent csend. A szent csend, melyben nem csak hallgatnunk, hanem elsősorban hallanunk kell. Maga az Egyház tanítja, hogy „a szent csendet meg kell tartani a liturgiában a maga idejében”

Hol van tehát az ideje, és milyen a tartalma a szent csendnek? Mert ez egyáltalán nem egy csendes, unalmas várakozás, netán semmittevés! Nem csak hallgatnunk, hanem hallanunk is kell. Vegyük hát az elejétől. Biztosan már észrevettük, hogy a szentmisében s a szentmise körül vannak olyan helyek, mikor nincs ének, nincs szöveg, hanem „csak vagyunk”, mint ha nem csinálnánk semmit? De a szentmise a legszentebb cselekmény, a legeseménydúsabb tevékenység, melyet maga az Isten rendelt el! Hogyan is lehetne ebben valami üresség, valami unalmas várakozás?! A csend a szentmisében mindig szent csend. Mindig valamilyen cselekményt levezet, elmélyít, vagy valamilyet felvezet, valamelyre rákészít. Vizsgáljuk meg, mikor, és milyen tartalma van a szent csendnek.

1.     A legelső hely, amikor meg kell tartani a szent csendet, az a szentmise előtt van. Egy pár perc azért, hogy mindenki lélekben méltón fel tudjon készülni a szent cselekményre. Hogy kérjük a Szentlelket, töltsön el békéjével, hogy megtisztítson, megszabadítson az e világi problémáktól és odafigyelten, nyugodtsággal vehessünk részt a szentmisén. Ha már így indulunk neki, helyet készítünk magunkban Istennek, az ő szavának és Lelkének. Látjuk, hogy még a szentmisére való várakozás sem semmittevés.

2.     A következő hely a szent csendre, már magában a szentmisében, az elején, bűnbánati cselekményben van. A pap szavai után, mikor rövid lelkiismeretvizsgálatra és bűnbánatra szólít fel minket. A pap szavai: „vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, bánjuk meg bűneinket” egyértelmű utasítást adnak, mi itt a teendő. Nem csendben hallgatni, s közben csak várni.

3.     Majd, a „Könyörögjünk!” felszólítás után is kell tartanunk kis csendet. Hogy miért? Miért ott a csend? Hogy tudatosítsuk, Isten színe előtt állunk, és hogy magunkban mi is megfogalmazzuk saját, egyéni kéréseinket. Itt csendben mindenki Isten elé terjesztheti személyes könyörgését.

4.     Szent csend kell, kísérje az olvasmányokat is. Miután elhangzanak ezek a szavak: „Ez az Isten igéje, Istennek legyen hála.” – tartsunk kis csendet. Itt elég rövid, pár másodperc is, hogy kicsit mélyebben belénk tudjanak hatolni az elhangzott szent igék, Isten szava. Tehát itt rövid csendben elmélkedhetünk azon, mit mond nekünk az elhangzott szentírási szakasz. Ugyanígy tehetünk a szentbeszéd után is. Ahogyan a zsoltáros is mondja: „Isten a csendben szól hozzám”. Ezért ha a pap leül a szentbeszéd után, nehogy azt higgyük, azért ül, mert talán elfáradt a beszéde közben. Itt van az a hely, mikor talán kicsit hosszabban elgondolkozzunk a hallottakon. Ne azt nézzük, mikor áll már fel a pap, hanem gondolkozzunk, elmélkedjünk!

5.     S ismét egy teljesen más tartalmú, célú csendnek van helye az áldozás, áldoztatás befejezésével. Itt arra van alkalmunk, hogy mindenki, csendben, saját szavaival hálát adhasson Istennek a szentáldozás kegyelméért és minden kapott ajándékért. Ez se nem a pihenés helye, hanem a köszönetnyilvánításé.

Láthatjuk, szeretett testvéreim, hogy a csend a liturgiában, a szentmisében, nem egy unalmas várakozás a következő eseményre, hanem tartalomban gazdag átelmélkedése, átélése az azt megelőző szavaknak és eseményeknek, vagy felkészülés a következőkre, így lényeges, elválaszthatatlan része a szent liturgiának. Csak rajtunk múlik, hogy közben unatkozunk, vagy helyesen kihasználjuk.