Az ádvent várakozás az Úr eljövetelére. De biztos, hogy mindannyian tudjuk (vagy legalább is érezzük), hogy csakis tiszta szívvel lehet várni az Istent. Ezért az ádvent többek között a lelki megtisztulás, a szentgyónás ideje is. A sok külsőség mellett számunkra ez a belső felkészülés kell, hogy a legfontosabb legyen.
Remélhetőleg mindannyian elmegyünk gyónni, de sokszor felmerül a kérdés: Mit is mondjak? Van-e egyáltalán bűnöm?
Ezekben a kérdésekben segíthet a következő lelkitükör (főleg a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség oldaláról merítettem). Segíthet rámutatni olyan dolgokra is, amelyeket talán nem veszünk észre, nem tudatosítunk - pedig ott vannak életünkben.
Nincs "benne" minden bűnünk, de jó kiindulópont lehet...csak olvassuk el alaposan...
Lelkitükör (főleg szülőknek)
Isten
Fontosnak tartom-e az
imát? Szánok-e időt (és mennyit) a rendszeres imára? (Napi negyed vagy
félórát?) Tudok-e figyelmesen és odaadóan imádkozni vagy elábrándozom? Az
imádságom mélyíti-e személyes kapcsolatomat Jézussal? Nyitott vagyok-e
evangéliumának befogadására? Jelenlétében élek-e a Vele való töltekezés után
is, hogy a munkám is ima legyen? Áthatja-e imámat a személyes szeretet?
Szeretetből fakadó ajándék tüzesíti-e imámat naponta? Tudok-e napközben néhány
pillanatra csendet teremteni és rágondolni az Úrra? Vannak-e Jézus szíve
szerinti vágyaim? Imám tükrözi-e az Ő szándékait, vagy csak a magam akaratát
kívánom-e szentesíteni? Kikért és hogyan imádkozom (testvér, család, közösség,
munkahely, betegek, ellenség)? Imádkozom-e Isten országának növekedéséért? Vagy
csak földi (világi) gondokat tárok-e Isten elé? Gondolok-e hálaadásra,
dicsőítésre, vagy csak kérni tudok? Milyen a bizalmam?
Akarom-e mindig
újraéleszteni, vagy hagyom magam kihűlni? Tudok-e készségesen igent mondani
Jézusnak veszélyhelyzetben is,
hűségesen, mellette? Keresem-e a mennyei Atya rám vonatkozó akaratát?
Figyelek-e a Szentlélek vezetésére, indításaira? A szentségek vételében nem
vezet-e megszokás, emberi tekintet? Napjaim szétfolyók-e, vagy reggeli imám
tartalmazza a nap tervét is? Végiggondolom-e este Isten előtt, hogy hogyan
használtam fel időmet, anyagi javaimat, hogyan szerettem és teljesítettem
kötelességemet? Ismerem-e bűneim forrását (félelem, harag, elnyomottság,
céltalanság stb.)? Tudok-e ünnepet teremteni lelkiéletemben? Jézussal való
kapcsolatom hozzásegít-e a helyes önismerethez?
Otthonunk
Igyekszem-e egyre szebbé,
kedvesebbé, barátságosabbá tenni otthonunkat? Törekszem-e arra, hogy családom
tagjai a lakásban igazán otthonosan érezzék magukat? Türelmes vagyok-e
családtagjaim, különösen az idősek és a fiatalok életstílusa iránt? Szívesen
töltöm-e otthon a szabadidőmet? Házastársam és gyermekeim barátait szívesen
látom-e otthonunkban? Vallásos légkör uralkodik-e otthonunkban? Rendben
tartjuk-e otthonunkat? Megosztjuk-e az otthoni feladatokat? Buzdítom-e
gyerekeimet, hogy önzetlenül is segítsenek? Figyelek-e arra, hogy segítségük ne
legyen terhes számukra? Ha olyan házimunkát kell végeznem, amit nem szeretek,
nem végzem-e aszkéta arccal? Másfelől: nem vagyok-e rabja otthonunknak? Nem
tartok-e túlzott rendet, ami múzeummá, kiállító teremmé teszi a lakást, és
akadályozza, hogy otthon legyen? Okosan gazdálkodunk-e a pénzzel? Az ezzel
kapcsolatos kérdéseket megbeszélem-e házastársammal? Segítünk-e másokat
anyagilag? Minek tartanak engem a többiek a csatádban? Basának? Házisárkánynak?
Vagy édes szülőnek? Biztos lehetek ez utóbbiban? Étkezéseink közben boldog,
vidám hangulat uralkodik-e? Egyáltalán: vannak-e közös étkezéseink? Van
beszélgetés ilyenkor, vagy talán ekkor is rádiót hallgatunk, tévét nézünk?
Igyekszünk-e akkor is ízlésesen teríteni, amikor nem várunk vendégeket? Nem
rontjuk-e a családi étkezések hangulatát mogorva hallgatással, zsörtölődéssel,
haraggal? Nem vagyunk-e az étkezésben kényeskedők, válogatósak (az esetleg
szükséges diéta kivételével)? Elismerjük-e házastársunk, gyermekünk
konyhaművészetét? Érdeklődünk-e mindenki és minden után? Nem hozakodunk-e elő
az asztalnál kellemetlen dolgokkal? Olyan-e a társalgás szelleme, hogy a
gyermekek nyugodtan hallgathatják, és részt is vehetnek benne? Szeretettel
tanítom-e gyermekeinket az illemszabályokra, főleg saját példámmal? Meghitt-e
az esti családi együttlétünk?
Hivatásbeli munkám
Szeretem-e a munkámat,
hivatásomat? Igyekszem-e benne örömet találni akkor is, ha a kényszerűség állított
helyemre? Igyekszem-e magamat szakmámban művelni, tökéletesíteni? Pontos
vagyok-e a munkahelyemen, és lelkiismeretesen végzem-e a munkámat? Megbízható
vagyok-e abban, amit vállaltam? Ha külön munkát is vállalok, nem történik-e ez
saját egészségem és családi békém rovására? Nem vagyok-e a munkahajsza miatt
ilyenkor ideges, és sok távollétemnek nem látják-e kárát végső soron családom
tagjai? A többletmunka csakugyan szükséges családom javára? Nem pusztán az
erőnket meghaladó luxus vágya, a korunkra annyira jellemző anyagiasság vágya
sugallja-e? Munkahelyemen hitem szellemében viselkedem-e? Igyekszem-e
eloszlatni a munkatársak közti ellentéteket, és nem szítom-e én magam is
azokat? Nem adtam-e másnak erkölcstelen tanácsot? (pl. válás, abortusz) Nem terjesztek-e
erkölcstelen légkört? (viccekkel, ivászattal, trágár szavakkal stb.)
Beosztottjaimat nem vagyok-e önfejű, hatalmaskodó? Engedem-e kibontakoztatni
tehetségüket? Kollégáimat igyekszem-e barátságos viszonyban lenni? Elismerem-e
képességeiket, tehetségüket? A kezdőket, ügyetlenebbeket segítem-e? Van-e
érzékem ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami (talán családi ügy) nyomasztja őket?
Őszintén igyekszem-e ilyenkor segítségükre lenni? Főnököm ellen nem szítom-e a
hangulatot? Mások bizalmával nem élek-e vissza: megtartom-e mindenki iránt a
teljes diszkréciót? Másnemű kollégáim iránti viselkedésem megfelel-e a
házassági hűség szellemének? Munkahelyi kellemetlenségeimet nem azzal vezetem-e
le, hogy családomban vagyok ideges, indulatos? Házastársam és gyermekeim munkahelyi-iskolai
problémáit készségesen meghallgatom-e? Tudom-e, hogy ha nekem elmondhatták
bajaikat, ezzel részben már meg is könnyebbültek, még ha közvetlenül nem is
tudok helyzetükön változtatni? Viszont: gyermekeim iskolai bánatain nem azzal
könnyítek-e, hogy indokolatlanul aláásom a pedagógus tekintélyét?
Külsőm, egészségem
Ügyelek-e arra, hogy
külsőm mindig gondozott legyen? Ügyelek-e testem, hajam, körmöm, ruhám
tisztaságára? Mosakszom, fürdöm-e rendszeresen? Ízlésesen és koromhoz illően
öltözködöm-e? Nem viszem-e túlzásba a luxust az öltözködés terén? Megvan-e
bennem az evangéliumi "szegénység szelleme" oly értelemben, hogy kész
legyek mástól elfogadni jó állapotú, de már hordott ruhát, vagy ragaszkodom a
mindig újhoz? Odahaza nem hanyagolom-e el a külsőmet? Nem ülök-e le étkezni
munkaruhában, piszkos kézzel? Jól érzi-e magát férjem-feleségem, ha velem
látják? Ügyelek-e testi egészségemre? (elegendő mozgás, fizikai munka, sport)
ügyelek-e épségemre? (közlekedés) Amennyiben nem érzem magam egészségesnek,
elmegyek-e orvoshoz, vagy felelőtlenül fertőzöm környezetemet? Alszom-e eleget?
Nem vagyok-e rabja valamilyen szenvedélynek? Nem dohányzom-e olyan helyen, ahol
ez másoknak kellemetlen, sőt káros?
Szellemem
Igyekszem-e magam nemcsak
szűkebb szakmámban, de az általános műveltség terén is tovább képezni? Hitbeli
ismereteim nem rekedtek-e meg kezdetleges fokon? Igyekszem-e magam e
tekintetben is tovább képezni: könyvek, vallási folyóiratok, rendszeres
olvasásával, Szentírás olvasásával, közösségi összejövetelekkel, előadások
hallgatásával? Igyekszem-e jó társalgó lenni? Merek-e közösségben, pl.
templomban is felolvasni? Társaságban merek-e megszólalni? Vagy ellenkezőleg:
nem igénylem-e, hogy mindig én beszéljek? Tudok-e másoktól tanácsot, véleményt,
kritikát kérni vagy elfogadni? Nem sértődöm-e meg a kritika miatt; nem
feltételezem-e, hogy csakis nekem lehet igazam? Tudok-e hallgatni akkor, ha
beszédemmel esetleg ártanék? Nem pocsékolok el túl sok időt
haszontalanságokkal? Magam és családom tagjai előre kijelöljük-e a
tévé-műsorból a nézni kívánt részeket, és utána van-e erőnk a készüléket
kikapcsolni? Nem előbb kapcsoljuk-e be a tévét, és csak utána nézzük meg, mi is
megy a műsorban? Tisztában vagyok-e azzal, hogy az állandó tévénézés lassacskán
megbomlasztja a családtagok közti szerető érintkezést?
Lelkem
Vallási meggyőződésemben
nem vagyok-e megalkuvó? Péter apostol szavai szerint mindig készen állok-e
arra, hogy reménységünkről megfeleljek mindenkinek, aki kérdez? (Pt3,15) Mások
vallási, világnézeti meggyőződését tiszteletben tartom-e? Nem gúnyolom-e? Nem
adok-e helyt lelkemben olyan érzésnek, hogy vallásom, származásom, nemem,
műveltségem miatt felsőbbrendű, értékesebb vagyok más embereknél? Vagy nincs-e
valami miatt kisebbségi érzésem? Ismerem-e a vallásom tanítását? Problémáim
esetén tanácsot kérek-e olyasvalakitől, aki jobban ért hozzá? Hálás vagyok-e
Istennek hitemért? Ha kell, kiállok-e védelmében? Viszont túl kenetes
magatartásommal nem riasztok-e tőle vissza másokat? Járulok-e évente többször
szentgyónáshoz És minden szentmisén szentáldozáshoz? Pontosan érkezem-e vasár-
és ünnepnapi misékre? Megvárom-e a mise végét? Mise alatt hol foglalok helyet a
templomban? Félreértett alázatból olyan hátul, amennyire csak lehet, mert nem
érzem át, hogy másokkal itt közösségben vagyok? Vagy (hacsak nem vagyok
mozgássérült) udvariatlanul a pad szélén, akadályozva másokat? Járok-e
hétköznap is misére? A miséken részt veszek-e a közösség imájában, énekében?
Vállalok-e aktív szerepet a misén (pl. felolvasás)? Családom tagjaival időnként
megbeszéljük-e a beszédben hallottakat? (Nem kritikai, hanem lelki
szempontból). Hogyan alakítjuk a családi, közös imát? Imádságom kizárólag kérő
ima vagy kötött imaszöveg, vagy próbálok-e Istenhez saját szavaimmal is
fordulni, neki mindenért köszönetet mondani, vagy akár csak kis ideig a
jelenlétére gondolni? Tudok-e a család előtt a jó Istentől hangosan is
bocsánatot kérni? Imádkozom-e házastársamért és gyermekeimért külön-külön is?
Szoktunk-e legalább néha közösen egy kis részt olvasni a Szentírásból? A
felebaráti szeretet megnyilatkozik-e szavaimban és tetteimben családom,
rokonaim iránt? Barátaim, munkatársaim iránt? Rosszakaróim iránt? Észreveszem-e
saját környezetemben, hogy kik szorulnak testi-lelki segítségemre gyermekeket,
öregeket, betegeket, magányosokat? Érzem-e, hogy kiket vagy kit bízott rám
különösen is az Úr? Törődöm-e (az ajándékozáson kívül) keresztgyermekeimmel?
Beszélgetek-e velük: érdeklődöm-e egyéniségük fejlődése iránt? Kész vagyok-e
rugalmasan változtatni terveimen, ha másoknak szükségük van segítségemre? Van-e
érzékem ahhoz, hogy észrevegyem mások ki nem mondott gondjait, és igyekezzem
segítségükre lenni? Van-e lelkivezetőm? Nem élek-e vissza mások bizalmával?
Tudok-e titkot tartani? Kerülöm-e beszédemben a közönséges, káromló,
szitkozódó, gúnyolódó, trágár szavakat, kifejezéseket? Nemcsak családomban, de
a munkahelyemen is, - még akkor is, ha ott ez a stílus? Könnyen és gyakran
elvesztem-e önuralmamat? Kész vagyok-e másoktól bocsánatot kérni, és magam is
kész vagyok szívből kiengesztelődni, még akkor is, ha valaki forma szerint nem
kért bocsánatot?
Egyházközségem
Részt veszek-e valamelyik
egyházközség munkájában? Igyekszem-e jó viszonyban állni papjainkkal, merek-e
nekik szeretettel tanácsot adni? Meghívjuk-e őket néha asztalunkhoz, hogy
közelebbről megismerjük egymást, és feloldjuk elszigeteltségüket? Törekszem-e
arra, hogy legyen "nagyobb családom", szellemi hátterem, élő és
bátorító közösségem? Részt veszek-e az egyházközségi programokon? (lelkinap, lelkigyakorlat,
zarándoklat, templomban meghirdetett programok, kirándulás stb.)
Bekapcsolódom-e valamelyik munkacsoport életébe, tevékenységébe? Csak néző
vagyok, kritizálok, szeretetlen megjegyzéseket teszek ("saját fészkembe
piszkítok"), vagy mindent megteszek, segítek, szeretek, hogy gyógyuljanak
a sebek? Megköszönöm-e a közösségünkért fáradozók szolgálatát vagy csak
"kritikus szemmel" nézem őket? Imádkozom-e minden nap
egyházközségünkért, szenvedéseim, fájdalmaim felajánlom-e érte? Az anyagiak
terén is - mivel önfenntartók vagyunk - magaménak érzem-e egyházközségünket? A
munkában is lehet rám számítani? (templom és plébánia körüli munkák, takarítás?
stb.) Önként jelentkezem?
Férjem - feleségem -
házasságom
Tisztában vagyok-e azzal,
hogy a tartós jó házasság nem magától értetődő, természetes dolog, hanem Isten
természetfeletti segítségének köszönhető? Megteszek-e minden tőlem telhetőt e
kegyelem kieszközlésére? Szoktam-e hálát adni Istennek a jó házasság
kegyelméért? Szeretem-e házastársamat úgy, mint régen? Igyekszem-e neki még
most is tetszeni, és szívében ébrentartani irántam való vonzódását? (Tudatában
annak, hogy a "szerelem" más kezdetben, és ismét más 20-30 év múlva).
Megemlékezünk-e házassági évfordulónkról (lehetőleg szentmisével) és egymás
születés- és névnapjáról? Külső jelét is adom-e szeretetemnek? Megőriztem-e
iránta az oltárnál esküdött hűséget? Nem tettem-e ki veszélynek ezt a hűséget
könnyelmű flörtöléssel? Észrevesszük és megköszönjük-e egymásnak az apró
figyelmességeket is? Érdekel-e házastársam munkája, előmenetele, és segítek-e
neki, amennyire tehetem? Bátorítom-e, ha csügged? Elnézem-e emberi
gyengeségeit, nem hánytorgatom-e fel azokat? Elismerem, észreveszem-e értékeit,
lelki-szellemi-testi tekintetben egyaránt? Nem tartok-e vele haragot? Nem beszélem-e
ki hibáit mások előtt? Nem akarom-e állandóan javítgatni? (Saját hibáimat pedig
nem ismerem be.) Teljesen bízom-e benne, és nem vagyok-e rá féltékeny? Nem
titkolok-e el előtte dolgokat, amelyeket joga van tudni? Nem döntök-e családi
kérdésekben az ő megkérdezése nélkül, kivételes vagy sürgős eseteket nem
számítva, vagy ha ő nem is igényli a döntést? Kedves vagyok-e rokonai iránt?
Nem akadályozom-e, hogy lelkiismerete szerint éljen? Nem kifogásolom-e
házastársamnál, ha házon kívül, hivatásszerű munkáját is szeretettel végzi? Nem
vagyok-e munkájára féltékeny? Házaséletünkben nem utasítom-e vissza ok nélkül
hitvestársam jogos kívánságát? Nem keresem-e önzőn csupán saját kielégülésemet
anélkül, hogy neki is örömet akarnék szerezni? Ha erkölcsi kérdés merül fel
házaséletünkben, kitől kérek tanácsot? Ha közöttünk nézeteltérés támadt, képes
vagyok-e vele nyugodtan beszélni, higgadtan meghallgatni kifogásait, érveit? Ha
házasságom megromlott, észreveszem-e saját hibáimat is ezzel kapcsolatban?
Készen állok-e és megteszek-e minden tőlem telhetőt házastársi békénk
helyreállítására? Gondolok-e néha komolyan az élet múlandóságára, és arra a
lehetőségre is, hogy nem én, hanem házastársam hal meg előbb? Kész vagyok-e
fenntartás nélkül a jó Isten kezébe tenni jövőnket? Házas szeretetünk
megfelel-e Szent Pál szavainak? "A szeretet türelmes, jóságos, nem
féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, Nem örül a gonoszságnak, de együtt
örül az igazsággal, Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent
elvisel." (1Kor13,4-7)
Gyermekeim
Átérzem-e az
édesanyai-édesapai hivatás nagyságát, szépségét? Azt, hogy a jó Isten
munkatársa lehetek, amikor nemcsak életemet, de lelki-szellemi értékeimet is
továbbadom? Tisztában vagyok-e azzal, hogy a szülői hivatás áldozatot, sok
lemondást is jelent? Tudatosult-e bennem ez a felismerés házasságom kezdete
óta? Szívesen vállalom-e ezt az áldozatot? Kényelemszeretetből, luxusigény
miatt nem igyekszem-e kerülni a gyermekáldást? Csatádtervezésünkből nem
hagytuk-e ki a Gondviselésbe vetett bizalmat? Törekszem-e magam továbbképezni
nevelési kérdésekben? (Olvasással, tanácskéréssel, előadások hallgatásával,
kisebb közösségekben kölcsönös megbecsüléssel.) Tisztában vagyok-e azzal, hogy
gyermekem nevelése (vallási nevelése is!) már egész piciny korában kezdődik?
Találok-e időt arra, hogy gyermekeimmel külön is beszélgessek, ezernyi
kérdésükre válaszoljak? Törődöm-e érzelmi nevelésükkel? Kimutatom-e
szeretetemet irántuk? Jó példát adok-e gyermekeimnek: önzetlenségben,
igazmondásban, kötelességteljesítésben, másokért élésben? Következetesek
vagyunk-e a nevelésben? Egységesen neveljük-e gyermekeinket hitvestársammal? A
nevelési problémákat megbeszéljük-e egymással? Nem veszekszünk-e a gyermekek
előtt? Vagy ha mégis veszekedtünk előttük, utóbb érzékeltetjük-e velük, hogy
ennek ellenére a szeretet, egymás megbecsülése megmaradt? (Így legalább annyi
haszon lesz belőle, hogy a gyermek megtanulja: szülei is gyarló emberek!) Törődöm-e
azzal, hogy gyermekeim mit olvasnak. milyen filmeket néznek meg, mit néznek a
tévében és mennyi ideig, kik a barátaik és játszótársaik, mikor jönnek haza
esténként? Nagyobb gyermekeinket bevonjuk-e közös családi ügyek megbeszélésébe?
Igyekszünk-e szellemi-lelki értelemben is "nagykorúvá", azaz érett,
felelős emberré nevelni? Gondoskodunk-e arról, hogy valamilyen hitoktatásban
részesüljenek? Igyekszünk-e gyermekeinknek megfelelő társaságot szerezni, főleg
a velünk hasonló felfogású családok összefogásával? Gyermekeim iskolai
eredményeinek értékelésénél figyelembe veszem-e képességeiket? Sikertelenségük,
kudarcaik esetén mellettük állok-e és segítem vagy csak szidom őket?
Bevezetjük-e gyermekeinket, egész kicsi koruktól kezdve fokozatosan az élet
titkaiba? A nemi élettel kapcsolatos természetes és ártatlan érdeklődésükre
igyekszünk-e egész őszintén, feszélyezettség nélkül felelni? Inkább elébe
megyünk-e kérdéseiknek, semhogy velük egykorú pajtásaiktól kérjenek
felvilágosítást, és megrendüljön a szülők iránti bizalmuk? Másnemű
gyermekeinkkel is nyugodtan, természetesen és okosan tudunk-e a nemi életről
beszélni? Egészségesen szemérmes légkör uralkodik-e családunkban, álszemérmes
túlzások és prűdség nélkül? Önuralomra, edzettségre neveljük-e gyermekeinket? Nem
adunk-e nekik e tekintetben rossz példát? (Dohány, alkohol stb.) Ha valami
kérdésükre nem tudunk felelni, nem féltjük-e tekintélyünket attól, hogy ezt
elismerjük? Nem akarjuk-e tekintélyünket azzal biztosítani, hogy gyermekeink
előtt megjátsszuk a "mindentudót"? Tiszteletben tartom-e gyermekeim
egyéniségét, akaratát? Ha velük nem vagyok azonos nézeten, tudok-e megfelelő,
okos nagyvonalúságot tanúsítani? Rendelkezem-e a gyermekneveléshez feltétlenül
szükséges humorral? Túlzott óvással, kényeztetéssel nem gátolom-e meg azt, hogy
gyermekeim a későbbiekben el tudják viselni az élet kisebb-nagyobb
kellemetlenségeit, csapásait? Ránevelem-e őket, hogy az étkezésben igénytelenek
legyenek (mint mi, a szüleik), és ne legyenek válogatósak, kényeskedők?
Igyekszem-e velük megértetni, hogy a család, a testvérek, a szülők korlátozott
anyagi helyzete miatt sokszor le kell mondaniuk olyan játékokról,
luxustárgyakról, utazásokról, amikben osztálytársaiknak esetleg részük van?
Viszont: ráneveljük-e őket, hogy igényesek legyenek szellemi, kulturális
értelemben? Tudjuk-e, hogy legjobb nevelés a saját példánk? Hitelesen
mutatjuk-e be nekik, hogy életünk középpontjában Isten áll? Mi magunk is
tisztelettel vagyunk-e saját szüleink és házastársunk szülei iránt? Türelmesen
el tudjuk-e viselni idős szüleink emberi gyengeségeit? Igyekszünk-e
gyermekeinket ránevelni a nagyszülők iránti szeretetre, szolgálatkészségre?
Kifejezzük-e hálánkat a nagyszülők iránt, hogy sok mindenben segítségünkre
voltak és vannak? Nem vagyunk-e velük szemben hálátlanok? Törődünk-e velük,
támogatjuk-e őket anyagilag is? Ha - saját hibánkon kívül - rossz viszony állna
fenn házastársam és szüleim közt, házastársam oldalán állok-e? Igyekszem-e
saját szüleimet jobb belátásra bírni? Tisztában vagyok-e azzal, hogy ezzel
ellentétes magatartásom házasságom békéjét veszélyeztetheti? Nem vetem-e
gyermekeim szemére az esetleges hálátlanságot? Nem kívánok-e tőlük túlzott
tiszteletet szüleik iránt? Tudom-e, hogy gyermekeikben a szülők megláthatják
saját erényeiket és hibáikat?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése