Nagyböjt harmadik vasárnapja

A mai igeliturgia ezen a nagyböjti vasárnapon ismét gyönyörű szentírási részeket, egyenesen az Ó-, és Újszövetség gyöngyszemeit tárja elénk.

Az egyik legismertebb ószövetségi kép az égő csipkebokor. Sok középkori festő készített művészi alkotást erről az eseményről, tanulunk róla a hittanórán, s ahogy ma is, olvassuk a templomban is a Szentírásnak azt a részét. De miről is szól ez a szentírási szakasz? A Bibliában ezt a címet olvashatjuk: Mózes meghívása. És valóban arról is szól. De vannak, akik így nevezik ezt a részt: Az Isten nevének kinyilatkoztatása.

Figyeljünk meg most egy dolgot ebből a szentírási leírásból. Mózes a mindennapi teendőjét, munkáját végezve egy érdekes jelenségre lesz figyelmes. De nem tudta, mi az. Közelebb ment, s látta, hogy ez egy égő csipkebokor, amely azonban nem ég el. Így nem tudta pontosan, mi az. Egyszer csak a saját nevét hallotta a bokorból: „Mózes, Mózes”. De még mindig nem tudta, mi az. Ezért egyszerűen válaszolt: „Itt vagyok”. De nem tudta, mi az. És ekkor bemutatkozott az Isten: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert már megtudta, mi az, mert már tudta, ki az. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Nem azért takarta el arcát, mert, hogy olyan erős lett volna a tűz, hanem azért, mert megtudta, hogy azzal az Istennel beszél, akiről atyái annyit beszéltek. S hogy miért olyan fontos ez? Lehet, nekünk semmit sem mond ez a kifejezés: „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. De Mózes, mikor ezt meghallotta, mikor megtudta Isten nevét, eltakarta arcát és elkezdett félni, nagyon félni. A név az Ószövetségben és az ókorban általában nagyon fontos szerepet töltött be. A név mindig igyekezett kifejezni a dolog, vagy a személy lényegét, vagy legalább egy lényeges tulajdonságát. Az embereknek általában egy fontos, gyakran csodálatos tapasztalat után adtak csak nevet. Ezért nevezi az Isten is magát Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének, mert ezzel kifejezi Mózes őseinek a vele való csodás tapasztalatait. Ő az az Isten, aki szövetséget kötött Ábrahámmal és megsokasította annak utódait, fiút adott neki – Izsákot. Ő az az Isten, aki hatalmas dolgokat művelt Jákobbal és az ő utódaival. Ez a név: „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene” azt jelenti, azt bizonyítja, hogy Isten a mindenható, hogy minden amit mond, igaz, és ezt a vele való tapasztalatból tudjuk – tudta Mózes is. Mózes mikor ezt a nevet meghallotta, azonnal eszébe jutottak azok a csodás dolgok, melyeket ez az Isten művelt az ő elődeivel.

Nekünk Isten talán nem úgy mutatkozik be, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, hanem úgy, mint az az Isten, aki már nem egyszer segített nekem, talán egy vagy két évvel ezelőtt, talán mikor valakit elvesztettem és óriási erőt adott ezt elviselni; az az Isten, aki csodálatos módon avatkozott bele az életembe, aki – így utólag elmondhatjuk – mindent úgy rendezett, hogy a dolgok jól alakuljanak; Az az Isten, aki megoldotta a problémát a múltkori reménytelen helyzetemben…

Gondoljunk most azokra az eseményekre, amelyekről tisztán látjuk és tudjuk, hogy maga az Isten segített nekünk, amikor éreztük, nem csak véletlenül történtek úgy a dolgok, hanem hogy Isten keze volt benne. S ha ezt megtesszük, biztos, hogy megerősödik bennünk a hit és a bizalom Isten iránt, s könnyebben fogunk tudni ráhagyatkozni a ma nehéz helyzeteiben is. S így könnyen meglehet, hogy Urunk velünk is hatalmas dolgokat művel majd, ami talán épp utódaink számára lesz majd Isten hatalmának bizonyítéka és tanúsága.