A remény napja(i) - Urunk mennybemenetele

Nagy napra emlékezünk, és nagy dolgot ünneplünk a mai napon. Igaz, számunkra talán nem mond, nem jelent sokat, hogy Jézus fölment a mennybe, de ezen a mai napon próbáljuk meg beleélni magunkat az apostolok helyébe – s akkor talán jobban megértjük, jobban átéljük, jobban megszeretjük ezt a napot. Minden apostolban, tanítványban megvolt a feltámadás öröme, hisz feltámadása urán Jézus gyakran megjelent nekik, eltöltötte őket békéjével és örömével.

De már az egész negyven nap alatt felkészítette őket arra, hogy nem lesz mindig ilyen alakban köztük, hogy el fog menni – vissza az Atyához. De azt is elmondta, hogy örülniük kellene annak, hogy elmegy. Milyen furcsa kijelentés. „Ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok” – mondta Jézus.

Milyen sokat tanulhatunk ezekből a szavakból. Jézus nem akarta, hogy az apostolok és tanítványok gond és nehézség nélkül éljék meg a húsvét utáni napokat – pedig megtehette volna. Hagyta, hogy a nehézségeken, a szomorúságon is túl kelljen lépniük, hogy azok által is megerősödjenek. Nem küldte el azonnal a Szentlelket, a Vigasztalót – még várniuk kellett, s nem tehettek semmit. Elment, még ha fájt is utána a szívük. De reményt hagyott bennük: „Én elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát”. S olyannyira tudtak remélni, hogy – mint olvastuk – „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe”.

Isten bizony megengedi a nehéz időszakot, a várakozást, amikor nem tudunk semmit tenni. S tudjuk, milyen nehéz, mikor reméljük, hogy eljön a jobb idő, de még nem jött el. Még várnunk kell. De ez az időszak sose legyen a semmittevés ideje. Sose vegyük haszontalanságnak, elpocsékolt időnek. Vegyünk példát az apostolokról, akik a hosszú várakozás egész ideje alatt „állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent”.

A mennybemenetel a remény ünnepe – tanuljunk meg kitartóan, reménykedve, imádkozva várni a jobbra, a Vigasztalóra, aki igazi örömet, Krisztus örömét hozza majd el nekünk