A Fájdalmas Anya

Minden vasárnap a szentmisében megvalljuk hitünket. Elmondjuk a hitvallást, mely mindent elmond arról, ami hitünk lényege. S általában nincs is vele gondunk. Sokak számára akkor kezdődik a baj, mikor ennek a megvallott hitnek a próbatétele következik. Mikor valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, vagy mikor egy-egy nagyobb, komolyabb betegség ér minket. Föllázad az ember: miért? Hisz én nem vagyok ennyire rossz. Nem ezt érdemlem! Egy kis megpróbáltatás, s máris, olyan könnyen, s olyan gyorsan megfogyatkozik a hit mibennünk.

Szeptember 15. a Fájdalmas Szűzanya ünnepe. Ma van ez a nap. Érdekes, hogy általában az örömet szoktuk megünnepelni, és nem a fájdalmat. Azt inkább igyekszünk minél előbb elfelejteni, vissza sem gondolni rá. Egyházunk pedig mégis újra meg újra megünnepelteti a Szűzanya fájdalmát. S hogy miért? Mert nagyon jól tudja, s ezért mindenkinek tanítja: a szenvedésből sokat tanulhat az ember. Ne hesegessük a szenvedés minden gondolatát, hisz előbb vagy utóbb úgyis utolér, s megszorongat. A mai ünnep azt mutatja: tanuljunk a szenvedésből.

Mária nem a szentmisén vallotta meg hitét, de életével. Az ő hite, s az ő szeretete nem volt puha, vagy érzelgős, mely csak a jó időben tart ki – írja Prohászka Ottokár. S folytatja: Hite a sötétben el nem homályosult, hanem világított, s szeretete az őt környező kegyetlenségben nem változott el szeretetlenséggé, hanem melegítette elborult szívét. S éppen ez a két kísértés szokta megkörnyékezni az ember szívét. Nem találunk ugyanis feleletet arra, hogy miért hagy az Isten szenvedni... s nem értjük meg szeretetét, sem azt, hogy mit akar velünk. Nem így van ez? Nem ez ellen szoktunk szinte minden nehézségben lázadni?

Szűz Mária, a Fájdalmas Anya mai ünnepe gyönyörűen, érthetően, világosan mutatja a kereszténység, a „krisztusiasság”, a krisztushoz tartozás egyik nagy alapszabályát: Minél közelebb van valaki az Úrhoz, annál közelebb kell lennie a kereszthez is. Ezért kellett Szűz Máriának is a lehgtöbbet éreznie Krisztus kínszenvedéséből. Ő, aki mentes volt minden bűntől – a legnagyobb fájdalmakat szenvedte el, mert csak így lehetett ott szorosan fia keresztje mellett. S ez a tény, ez a mozzanat, amit ma meg is ünneplünk igen nagy vigasz lehet minden szenvedő ember számára. Miben mutatkozik meg, hogy mi keresztények, Krisztuséi vagyunk? Az imádságban? Abban is. A felebaráti szeretetben? Abban is. A kötelességtudó keresztény életben? Abban is. De ez nem minden. Keresztény voltunkat, a Szűzanyához hasonlóan a szenvedésben is meg kell mutatnunk: A türelemmel, Isten akaratában megnyugvó békével viselt szenvedésben is. Hisz ha a bűntelen Krisztus, s az ő bűntelen Szent Anyja annyit szenvedett, akkor én, a hűtlen, bűnös, mihaszna tanítvány hogy ne szenvednék?

Tanítson meg minket a legszentebb Anyának, a Fájdalmas Szűz Máriának mai ünnepe arra, hogy bármilyen megpróbáltatás ér minket, az sosincs hiába, az sosem értelmetlenség, sosem csak baj, vagy kín – de éppen annak a jele, hogy már jobban, hogy már egyre hűségesebben vagyunk Krisztus tanítványai, mert nem futunk el a kereszt alól, de ott maradunk vele. S nem egyedül, de a Fájdalmas Anyával együtt. Ezt tanítja hitünk, ebben van reményünk, s így válik igazán kézzelfoghatóvá az Isten iránti korlátlan szeretetünk.