Különleges nap ez a mai.
Ilyenkor hívő és hitetlen megfordul a temetőben. Sokszor fáradságot és
áldozatot nem kímélve az ország más részeiből vagy egyenesen határainkon
túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen szeretteinek sírjára.
Hogy miért van ez, arra talán a legtöbben azt mondják: mert ilyenkor így
szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a
halállal. Találkozik a halállal a gyermek, akinek legtöbbször csak azt a
számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat
kell gyújtani a síroknál. Találkozik találkozik a halállal fiatal, aki
közömbösen és unottan van jelen, de talán valami fojtogatót ő is érez a
levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik a
halállal az élete delén túl lévő ember, aki ezen a napon elvesztett
hozzátartozóit idézi fel. S találkozik a halállal az idős ember, aki talán már egyre
közelebb érzi azt magához (plebania.net).
De mi, nem csak
gyerekek, fiatalok, középkorúak, vagy öregek vagyunk. Hanem keresztények is! És
bizony találkozunk a halállal mi, keresztények, keresztényként is. De mi nem
úgy, mint a hitetlenek. Mi nem csak emlékezve, de reménykedve. Nem csak
fájdalommal, de hittel teli szívvel. Mi nem csak szokásból, hanem meggyőződésből.
Legyen ez eszünkbe főleg ezen a napon. Nehogy reményt vesztve, hitetlenül
álljunk szeretteink sírja fölött. Egyházunk ma is tanít, s ma is vigasztal,
reménnyel tölt el, mikor így imádkozunk: „Mennyei
Atyánk, hallgasd meg jóságosan imádságunkat, amikor húsvéti hittel valljuk, hogy
Szent Fiad a halálból életre támadt.” Húsvéti, azaz a feltámadás hitével
vagyunk ma itt e szentmisén, s ezzel a hittel álljunk szeretteink sírja fölött.
Milyen jó kereszténynek lenni! Még a halálkor is jó. Mert ilyenkor mi tudjuk
igazán: ez nem a legvége, de az örökkévalónak a kezdete. Hisz Szent Pál apostol
tanítja: „Ha csak ebben az életben reménykedünk
Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.” Nem írja ezt tovább, de mi továbbgondolhatjuk: „De mi nem csak ebben az életben
reménykedünk, így boldogabbak vagyunk mindenkinél.”
A fekete sírok, s fekete
ruhánk mellett, mely gyászunk jele, vegyük észre temetőinkben a fehér, élő,
gyönyörű virágokat is, melyek viszont az életet üzenik nekünk. Az örök életet
sugallják, s szinte odamondják a fekete halálnak: „Halál, hol a te győzelmed,
hol a te fullánkod?” S ha ma este teljes sötétség borul fekete ruhánkra, fekete
sírjainkra, fájdalmas gyászunkra: vegyük észre, csodáljuk meg a gyertyák
csodálatos fényét, halk, de biztos pislákolását, s gondoljunk Krisztusra, aki a
világ Világossága, s aki a legnagyobb sötétséget is fénnyel, a legnagyobb
gyászt is reménnyel, biztos reménnyel hatja át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése