„A
keresztény életből nem maradhat ki a böjt. Különösen akkor van meg az ideje,
amikor annak emlékezetére készülünk, hogy a násznép köréből kiragadták a
Vőlegényt: a Nagyböjt szent negyven napjában. De böjtölésünk nem önmagában
értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő
böjtjéhez. Csakis miatta, az ő kedvéért, rá figyelve kell böjtölnünk, és
ugyanezért kell a böjtölést megszakítanunk. Tehát hogy böjtölésünk igazán
keresztény, azaz krisztusi böjt-e, azon mérhetjük le, hogy hasonlít-e Jézus
Krisztus böjtöléséhez, aki negyvennapos pusztai tartózkodása során megszentelte
a böjtölést.” /Barsi-Teleki/
Bizonyára
már megvannak böjti elhatározásaink, s már el is kezdtük magát a személyes
böjtöt: valamit megvonunk magunktól, valamire jobban odafigyelünk, valamit
buzgóbban végzünk. De vigyázzunk, sose veszítsük el az igazi szándékunkat: ne
csak böjtölést keressük önmagáért, ne is magunk mutogatására, vagy lelki erőnk
fitogtatására tegyük mindezt. Hanem Isten iránti szeretetből, s bűneink
engeszteléséért. Ez a nemes szándék vezessen az egész 40 nap alatt, hogy a
miénk is igazi, krisztusi böjtölés legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése