Egy nem
éppen rövid, de annál csodálatosabb és tanulságosabb történetet hallgattunk meg
az imént Jézus életéből. Urunk egy szamáriai asszonnyal társalog – mondhatnánk első
hallásra. Az események mélységét látva azonban egyértelműen kimondhatjuk: Jézus
nem csak beszélget valakivel, de Istenhez vezet nem csak egy idegent, de a
körülötte élő embereket is. Felnyitja szemüket, s betölti szívüket – mindazzal
a jóval, ami Istentől van.
Olvasva e
történetet feltűnhet, hogy az az asszony, akivel Jézus leállt beszélgetni
milyen együgyű volt: Jézus annyiszor beszélt neki lelki, magasztosabb
dolgokról, de ő nem értette meg: annyira el volt foglalva az egyszerű vízzel,
hogy nem tudott másra figyelni. A hosszas beszélgetés után azonban lassan
felismerte az Urat, s kezdte érteni szavait. Olyannyira, hogy az események
végeztével hitet nyer. Sőt, az egész falu, ahol lakott megismeri az Istent, s
hívővé lesz.
E pár perces
történések talán a keresztény ember életéről is szólnak. Sőt ha átelmélkedjük,
talán a mi saját életünket is felfedezhetjük benne...
Nem így
történik ez velünk is? Az Isten egyszer csak megszólít – találkozunk vele.
Talán fel sem ismerjük őt pontosan, nem is tudjuk, mit akar. De valamit kér
tőlünk – érezzük itt legbelül. Valamit kér – mint a szamariai asszonytól inni.
Mi azt hisszük, valamiben hiányt szenved, szüksége van valamire – azért szól.
Aztán elkezdünk beszélgetni. Ő szól hozzám – s különleges dolgokról kezd
beszélni: érdemszerző szenvedés, kereszthordozás, örök élet, feltámadás... De
én nem értem, mint a szamariai asszony: csak a magamét ismételgetem. Szomjas
vagyok, földi vágyaim vannak. S az effajta beszélgetés sokáig eltarthat – talán
évekig. Mígnem ahogy jobban figyelek Jézus szavaira, s kevésbé az én vágyaimra,
kezdem érteni. Sőt, egy idő után vagyódni kezdek mindaz után, amit ő ígér –
olyan valami után, amely nem ér véget, nem fogy ki, ami után nem szomjazok meg.
S talán észre sem veszem, de megkapom az igaz hit kegyelmét – s ez a körülöttem
élőket is nagyban befolyásolja. Szavamra, példámra bennük is felkel a vágy – s
én megmutathatom nekik azt az utat, amit én is járok. Közben pedig fel sem
tűnik, hogy Jézus nem is volt szomjas, nem is iszik – mint a szamariai
asszonynál sem –, mert ő nem maga miatt hívott, hanem azért, mert nekem volt rá
szükségem – rajtam akart segíteni.
A mai
evangélium pár perces eseményei talán a mi életutunkat, Istennel való
találkozásunkat szemléltetik. Vegyük észre benne, s a mi életünkben is a
lényeget: Mikor az Isten közeledik hozzám, s valamit kér tőlem, azt sosem maga
miatt, de énértem teszi. Nekem akar egy végtelenül jobb, teljesebb életet adni.
Azt akarja, hogy minden vágyam kielégüljön – ami csak egy valakinél lehetséges.
Nála. Ne féljünk szóba elegyedni vele, s megtenni mindazt, amit kér. „Szem nem
látta, fül nem halotta” mindazt a jót, amit Isten nekünk készített.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése