A budapesti
Városligetben van egy szép kápolna, melyet az elmúlt században építettek –
román stílusban. Egyszer jártam ott, s mikor beléptem, tekintetem azonnal az
oltár fölött függő óriási, lenyűgöző feszületre irányult. S ami még inkább
lenyűgözött, elgondolkodtatott, s mindmáig elgondolkodtat, az a kereszt alá
vésett felirat volt: „Kereszttel jött
öröm az egész világra”. A kereszttel jött öröm az egész világra – nem
furcsa ez a kijelentés?
Ha egy bármilyen
keresztre ránézünk – legyen az az út mentén, otthon a falon, vagy itt a
templomban, bizonyára nem az öröm szó jut az eszünkbe. Hisz egy agyonkínzott,
megfeszített ember függ rajta – mi pedig azonfelül azt is tudjuk, hogy nem csak
egy ember, hanem maga az Isten Fia, a legszentebb, legártatlanabb van felszögezve.
És mégis valaki azt írja: A kereszttel jött öröm az egész világra. Ha azonban
mélyebben belemerülünk Istenünk üdvözítő tervébe, mi magunk is rájövünk: nagy
igazság ez. Hisz az emberiség az első bűn által éppen a boldogságát veszítette
el – Isten azonban nem hagyott minket örök reménytelenségben és szenvedésben.
Megígérte a Megváltót, aki éppen az ember reményét, boldogságát adta vissza.
Bár – mint tudjuk – nagyon nagy volt az ára: az Isten a saját Fiát áldozta fel.
Eljött Jézus – Isten létére emberré lett, itt élt közöttünk, s a keresztig
tartó engedelmességével véghezvitte a megváltás művét. S így valóban a kereszt
lett az öröm hordozója.
„Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki
Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az
írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból” – hallottuk
az evangéliumban. Majd pedig „Péter
félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!”
Az apostolok még nem értették. Nem tudták elképzelni, hogy éppen Jézus
kereszthalála lesz a legnagyobb öröm az egész világnak. S biztos, mi se
vélekedtünk volna másképp. Hiszen Jézus azt mondta: nekem szenvednem kell, meg
kell halnom – és úgy lesz jó, úgy kell lennie, az által lesztek boldogok. Talán
mi jobban hittünk volna? Aligha. De ma, most már más a helyzetünk. Isten
mindezt véghezvitte – megmutatta, bebizonyította, hogy valóban ez volt a
tökéletes isteni terv és megvalósítás. Megmutatta, hogy igenis a keresztre volt
szükség ahhoz, hogy sorsunk jóra fordulhasson. Bebizonyította a látszólagos
ellentétet, paradoxont, hogy tényleg a kereszttel jött öröm az egész világra.
Tanuljunk Urunktól ma
is. Ne gondoljuk azt, hogy a mi mindennapi, vagy éppen különleges nehézségenk,
problémáink, bajaink (még ha azokat saját magunknak is okoztunk) – egyszóval keresztjeink
csak rosszat jelenthetnek. Krisztus keresztje azt tanítja: aki azt elviseli,
hordozza, felajánlja, feláldozza keresztjét Istennek, azzal bizony nagy
dolgokat vihet véghez. Az Isten elfogadta és megszentelte egyetlen Fia keresztjét:
hogyne fogadná és szentelné meg a legnagyobb szeretettel a mi keresztjeinket
is? Csak ajánljuk föl azokat neki. Mondjuk el, mi fáj, mi aggaszt, mi
nyugtalanít. Ő pedig ad nekünk erőt, hogy bírjuk azt hordozni. Így tette
egyszülött Fiával, s így tesz ő fogadott fiaival, velünk is.
„Kereszttel jött öröm az egész világra”, és a mi keresztünkkel jöhet
öröm a mi életünkre, családunkra, jövőnkre is. Ne lázadjunk ellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése