Nagyboldogasszony

Egyházunk legősibb és legnagyobb Mária-ünnepét üljük ma. Azt a hitigazságot, hogy a Boldogságos Szűz Mária halála után nem úgy halt meg, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte romlás, hanem csupán „elszenderült”, s a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, ahol a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette.

Nagyon fontos, hogy e mai ünnepnél is pontosan fejezzük ki magunkat: Szűz Mária nem ment a mennybe, mint Jézus Krisztus, hanem hanem ő a mennybe vitetett, fölvétetett. Azaz nem maga ment oda, hanem az ő Szent Fia, Jézus Krisztus vette őt föl. S hogy miért olyan fontos ezt tudnunk, így megkülönböztetnünk? Többek között azért, mert ez a mozzanat is csodálatosan rámutat Szűz Mária életében tanúsított magatartására. Mária saját magát az Úr szolgálóleányának nevezte, aki teljesen átadja magát az Isten akaratának. Úgy rábízta magát Isten tervére, gondviselésére, hogy ki tudta mondani: legyen nekem a te szavaid szerint, vagy más szóval: tégy velem, amit akarsz. Milyen óriási bizalom Isten iránt! De mint ismerjük a Szűzanya életét, nem csalatkozott: Isten a saját maga anyjává tette őt, megmutatta neki magát a feltámadás után, nem hagyta őt meghalni, hanem felvitte a mennybe. Nagyboldogasszonyunk hagyta, hogy az Úr rendezze életét, s így lett a Mennyország Királynője. Isten a legtöbbet, legjobbat adta neki.

Többek között erre tanít mai ünnepünk: bízzunk az Istenben, s ne féljük rá bízni életünket. Sokkal többet akar nekünk adni, mint amit mi saját erőnkből elérhetnénk. Ezért kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, segítsen nekünk is hozzá hasonlóan alázatos szolgává-, szolgálóvá lennünk, hogy velünk is minden az Úr szavai szerint történhessen.