Változás a miserendben

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai /pénteki/ szentmise a meghirdetett időponthoz képest egy órával korábban, azaz 16:00-kor kezdődik.

Szakítsunk időt Istenünkre!

"Szentelj időt Istenre, s akkor ő ad időt minden másra." 

/Bosco Szent János/

"mikor jön el az Isten országa?" /Lk 17,20-25/

Vajon miért kérdezték a farizeusok Jézustól, hogy mikor jön el az Isten országa? Miért várták, vagy miért nem várták annyira?

Jézus szavaiból nagyon jól megértették, hogy minden rossz szándékuk és minden takargatni valójuk azon a napon kiderül. Ezért minden bizonnyal féltek ettől a naptól. Talán már a megtérésen is gondolkodtak, de mégsem tették meg. Vártak. Jézus válasza azonban meglepte őket: „Az Isten országa köztetek van”.

Az Isten országa köztünk van. Most van az az idő, mikor építenünk kell ezt az országot. A mai szentségimádással és ezzel a szentmisével is ezt építjük. Ne fáradjunk bele a jóba, tartsunk ki, hogy isteni jutalmunkat megkapjuk az égben.

A Lateráni bazilika felszentelése

A Lateráni bazilika a pápák legősibb bazilikája. A 4. században a szentatya a római püspök mindenkori székhelyévé tette, és ezért a templomot "az összes templom anyja és feje" címmel ruházta fel. 313-ban már itt tartott a pápa zsinatot.

Visszatérve az evangéliumhoz, mikor az apostolok látták Jézus viselkedését a templomban, a „buzgóság” szót használták tettének leírására. Jézus tele van buzgósággal, mert nem fogadja el a régi szokást, ha az összeegyezhetetlen a templom szentségével. Jézus tudatosan imádkozott, nem csak szokásból járt a templomba. Nem esett bele abba az állapotba, hogy csak szokásból cselekedne.

Felettünk azonban sajnos gyakran győz lustaságunk és nemtörődömségünk, mely szó szerint kioltja buzgóságunkat. Minden nap imádkoznunk kell ezért, hogy az Úr újra és újra lángra lobbantsa szívünket szeretetével. Hogy ne csak megszokásból, talán figyelmetlenül imádkozzunk, hanem buzgón, odafigyelve lépjünk kapcsolatba Istenünkkel. Ma buzgóságot, hitbeli-, imádságbeli-, odafigyelésbeli buzgóságot kérjünk Urunktól.

Kevélység /Lk 17,7-10/

A hét főbűn

Ha megkérdeznének valakit, melyik a legfőbb bűn, különféle válaszokat kapnánk. Azonban talán kevesen mondanák azt, hogy a kevélység. Pedig a hét főbűn közül ez az első, a legnagyobb. Ez a szó valószínűleg nem tartozik a mindennapi szótárunkba, ezért csak megemlítem, hogy a kevélység által az vétkezik, ki magát mások fölé emeli, Istennek nem adja meg a tiszteletet, embertársait pedig – abban a tévhitben élve, hogy ő a legjobb – megveti. A szentatyák a bűnök bűnének, a Sátán bűnének nevezik. Nem más ez, mint más szóval mondva: büszkeség, gőg, hiúság!

Szent Ágoston azt mondja róla: Minden bűnök kezdete, vége és oka a kevélység. Nem is lehet egyetlen vétek kevélység nélkül.

         Jézus Krisztus ma erre a bűnre hívja fel a figyelmünket. Erre a bűnre, amely sokszor szinte észrevétlenül válik életünk részévé. Hogy megtudjuk, bennünk van-e, tegyük fel magunknak a kérdést: Mikor sikerül egy ideig szentül élnem, mikor sikerül egy-egy „nagyot”, vagy „jót” imádkozom – vajon így gondolkozok-e: „Csak haszontalan szolga vagyok. Csak azt tettem, ami kötelességem volt.”

Ha igen, akkor az alázat erénye uralkodik szívemben. Ha viszont nagyon is jónak, önteltnek érzem, vagy látom magam, akkor bizony a kevélységgel el kell kezdenem megküzdeni. 

Bölcsesség /Bölcs 1,1-7/

E hét köznapjain az olvasmány mindig a bölcsesség könyvéből lesz. Ma kezdtük el ennek a szent könyvnek olvasását, s hallhattuk első sorait. Érdekes módon a szerző különös módon megszemélyesíti magát a bölcsességet, úgy beszél róla, a Bölcsességről, mint egy személyről. S a ma hozzánk intézett első szavai ezek voltak: „Szeressétek az igazságot (…), keressétek az Urat szívetek egyszerűségében, (…) mert kinyilvánítja magát azoknak, akik bíznak benne”.

Ki ne szeretné elnyerni az úr bölcsességét, ki ne szeretne a legbölcsebb lenni? Mennyire nélkülözhetetlen a jó élethez a bölcsesség! Hisz hányszor fordul elő csak egy hét, vagy hónap folyamán, hogy egy-egy dologban tanácstalanok vagyunk… nem tudunk bölcsen dönteni.

A mi Istenünk nem rejti el ezt a bölcsességet, az ő tökéletes Bölcsességét senki elől, aki „szíve egyszerűségében keresi”. Mi is hozzá forduljunk ezzel a problémánkkal, ezzel a vágyunkkal is. Mert nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik teljesen Istenben/Szent Ágoston/.

Miserend és hirdetések - évközi 32. vasárnap

Évközi idő 32. vasárnapja

Nem ismeretlen számunkra az előbb elhangzott példabeszéd. Sőt, legyünk őszinték. Talán már annyiszor hallottuk, hogy már unjuk is újra végig hallgatni. Mint mikor Beethoven ötödik szimfóniája kezdődik, ahol az első négy hangból tudjuk, hogyan is lesz tovább, úgy itt is, mikor meghalljuk: „Tíz szűz, akik vették lámpáikat...“ már tudjuk is folytatni, fejből.

Ismerjük, de vajon értjük-e kellőképpen? Kell tudnunk, hogy hogyan vonatkoztathatjuk a történet szereplőit és eseményeit a mi életünkre? Mit jelent a tartalék olaj? Mit jelent az, hogy elaludtak a szüzek? Mit jelent az, hogy az okos szüzek azért nem adtak a balgáknak? Mit jelent a bezárt ajtó? Jézus példabeszédében mindennek van jelentősége... Valljuk be, ismerős, de mégis ismeretlen ez a példabeszéd.

Azt gondolom, mindannyian tudjuk, hogy a tíz szűz azokat jelképezi, akik hittel várják Krisztus második eljövetelét – tehát minket, keresztényeket. De öten okosak, öten pedig balgák voltak. Igaz, első látásra ezek a szüzek egyformák, jók, okosak, ugyanis mind „fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására“. Mi is első látásra, például itt a templomban valamennyire egyformák vagyunk – mindannyian részt veszünk a szentmisén, éneklünk, imádkozunk. A balgák azonban nem vittek magukkal olajat, ami a szentírás magyarázók szerint átvitt értelemben azt jelenti, hogy vannak, akiknek van hitük, de nincs ebből fakadó cselekedetük. Sokan nem törődnek azzal, hogy táplálják a hit lámpását a világosság cselekedeteivel. A jó szándék megvan, a hit is megvan, de a tettek valahogy nem jönnek. Az istenes mindennapi élet valahogy nem megy. Hívők a templomban, a mindennapokban azonban pogányok. De ahogyan a Szentírás szavai mondják: „a hit tettek nélkül halott“ /Jak 2,26/. Azok tehát a balga szüzek, akik szavaikkal megvallják Krisztust, de nem szorgalmasok az alázatosság, vagy épp a jócselekedet terén. Valljuk be, lehetünk ezek mi is. Hisz sokat hozzátesz a példabeszéd komolyságához, hogy a balga szüzek egyáltalán nem képmutatók, nem is rossz szándékúak és nem is nyíltan istentelenek vagy istentagadók. Nem a pogányokról vagy az ateistákról van szó ebben a példabeszédben, hanem csupán rólunk, keresztényekről! Mint Jézus egy más példabeszédében, mikor a köves talajra hulló magról beszél: a mag kikel, de csak addig él, míg a nap el nem szárítja. Meghalljuk a szót, de nem követjük azt. Itt is van a balgáknak olajuk, de nem elegendő. Eddig, úgy gondolom, mindannyiunk számára érthető.

„Ekkor mindnyájan elálmosodtak és elaludtak.“ Legjelentősebb nyugati egyházatyánk, Szent Ágoston segít nekünk a példabeszéd megértésében. Azt mondja, hogy itt az elalvás a halál alvását jelenti. Tehát a halált. Annyit jelent, hogy miután elvégezték a maguk dolgát – ki-ki mennyit - , csöndesen várták az érkezést. Mi keresztények, mikor beteljesedik az életünk, a halállal elalszunk ezen a földön, és a másvilágon ébredünk föl. Mert jön a kiáltás, mint a példabeszédben, mikor ugyanis

 „mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat.“ Az okosak azonban nem adtak a balgáknak. Vajon miért nem? Mert nem adhattak – már késő volt. Talán eszünkbe jut egy másik szintén jézusi példabeszéd párbeszéde, mikor Ábrahám és a gazdag ember beszélget a pokolban... így már a jelentése is egyértelművé válik: hiába várjuk a kegyelmet az emberektől, amit egyedül Isten adhat meg. Az okosak tettek azért, hogy legyen elég olajuk – egy életen keresztül imádkoztak és hoztak áldozatot. De mások helyett nem imádkozhattak, mások helyett nem hozhattak áldozatot! Talán nektek is mondta már valaki: „imádkozz helyettem is!“ Nem imádkozhatunk más helyett, nem végezhetjük el más kötelességeit mi. Igaz, van olyan dolog az életben, amit átadhatunk egymásnak, de van olyan is, amit Istentől kaptunk, és természeténél fogva átadhatatlan egyik embertől a másiknak. Azt mindenkinek magának kell megszereznie. S ilyen a kegyelem. A bölcs szüzek nagyon jól érzik, hogy talán nincs annyi többletük, hogy másnak is adhatnának. Mert aki valóban igaz hitű, az sosem biztos benne, hogy üdvözül, hanem csak bízik benne. Az okos szüzek is bíztak abban, remélték, hogy ami nekik van, az elég lehet...a menyegzőre való bejutáshoz. Vajon mi is bízunk a mennybe-jutásban, van talán túlságosan is biztosak vagyunk a dolgunkban?

Aztán bezárult az ajtó... Egyszer mindannyiunk számára. A szegény, a gazdag, a művelt, a tudatlan… mindannyian egyszer meghalunk, s bezárul az ajtó. A legfontosabb az, hogy mi abban a pillanatban kint, vagy bent leszünk. Az nem ott és akkor, hanem itt és most, ebben az életben dől el. Most még nyitva van mindannyiunk számára. Hogy holnap nyitva lesz-e, nem tudjuk. Senki sem tudja sem a napot, sem az órát. Most gyilkosok, paráznák, hazugok, a legnagyobb bűnösök is bemehetnek, ha bűnbánatot tartanak...

Találjuk meg magunkat ebben a példabeszédben. Vajon nekünk van tartalék olajunk?

"Váltságdíj" elhunytainkért

A török időkben sok magyar került török fogságba. Ebből a fogságból csak azok szabadulhattak, akikért az otthoniak váltságdíjat fizettek ki. A foglyoknak csak havonta egyszer osztották ki a leveleket. Remegve várták, hátha elküldik értük a váltságdíjat.

Történt, hogy egy tiszt olvasta föl a leveleket:

- Feleséged jól van, egészséges.

- Váltságdíjat nem küldött?

- Nem bizony!

A másiknak szóló levélben ez állt:

- Lányunk férjhez megy, és házat kell építeniük. Ezért nem tudok váltságdíjat küldeni.

- Hát velem már nem is törődnek?! - sóhajtott a fogoly.

Egy szegény öreg is levelet kapott. Ő nem is gondolhatott váltságdíjra, mert csak a felesége élt már és nagyon szegények voltak. A felesége levelében viszont ez állt:

- Drága öregem! Mióta elvittek, szemem nem száradt ki a könnyektől. Nem tudok nélküled élni. Másképp nem tudtam váltságdíjat küldeni, csak úgy, hogy eladtam mindenünket, még a kis házunkat is. Nem baj ha semmink, még házunk sincs, csak te légy velem. Küldöm a váltságdíjat.

Micsoda öröm lehetett ez az öregember számára...

November 1.-8. ugyanez a kis történet elevenedik meg a tisztítóhely foglyainak az életében. Nyolc napon keresztül levelet kapnak tőlünk, szeretteiktől. Mennyire várják ezt a napot, de milyen sokan csalódnak közülük, ha mi csak azt írjuk nekik:

- Ma gondoltunk rátok, rendbehoztuk sírjaitokat, gyertyát gyújtottunk, koszorút vittünk...

- Csak ennyit? -kérdik. Váltságdíjat nem küldtetek?

Teljes búcsút nyerhetünk 8 embernek 8 napon keresztül. Rajtunk múlik, elküldjük a váltságdíjat...

Az ipolybalogi temető 2011. november 1-jén

A feltételek:

- Az adott napon (amikor búcsút akarunk nyerni):

   * temetőlátogatás

   * a temetőben imádkozni az elhunytakért

   * Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség a szentatya szándékára

   * szentáldozás

   * tartózkodni még a legkisebb bűnöktől is

- A napokban egyszer szentgyónás (egy az összeshez elegendő)

„Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” /Lk 16,1-8/

Vajon mit jelenthet Jézus ezen kijelentése?

Tudjuk, hogy a világ Jézus és apostolai szótárában a csupán földi életet jelenti. Szent János írja első levelében: „Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége“ /1Jn 2,15b-16/. Így a világ fiai azok, akik úgy vélik, s azt állítják: nincs se Isten, se föltámadás, egyedül ez a földi élet, ezért élvezzük ki teljes mértékben.

Jézus Krisztus pedig saját magáról mondta: „én vagyok a világ világossága“ /Jn 8,12/. Így a világosság fiai azok, akik Krisztust és tanítását követik – tehát mi, keresztények. Ezzel a tudattal gondolkodjunk el Jézus szavain: „Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” Hogyan lehetnek a hitetlenek okosabbak a hívőknél? Vagy miben lehetnek okosabbak?

Sajnos, sokszor valóban beigazolódnak Jézus ezen szavai. Mert sokszor mi, keresztények nem figyelünk oda hitünk igazságaira, nem törekszünk arra, és nem hozunk elég áldozatot azért, hogy megértsük és felfogjuk hitünk alapjait. Vajon ha most ki kellene állnunk egy hitetlennel, istentagadóval szembeni konfrontációra, szóbeli összecsapásra… vajon megállnánk a helyünket? Vajon elég információval rendelkezünk ahhoz, hogy megvédjük hitünket?

Kérjünk erőt és bátorságot ma az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztustól, hogy rászánjuk magunkat Egyházunk tanításának mélyebb tanulmányozására, s hogy pl. a Szentírást rendszeresen olvasva a lehető legtökéletesebben megértsük az Úr szent titkait.

Bűnösök és farizeusok /Lk 15,1-10/

Úgy tűnik, mintha a mai evangélium éppen rólunk szólna. Hallottuk: „vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz“, de ugyanúgy „farizeusok és írástudók“ is. Két féle embercsoport, mind a kettő Jézus mellett, de teljesen más hozzáállással.

Az első csoport tagjai azért jöttek Jézushoz, mert tudták, szegény bűnösök ők, és hogy csak Jézus tud nekik segíteni. Ezért hallgatták őt és figyeltek rá. Nem érdekelték őket a farizeusok zúgolódásaik.

A másik csoport tagjai szintén Jézussal voltak, de nem őt, hanem a többi embert lesték. Pedig Jézus nekik is szólt, de ők nem hallgatták. Nem is hallgathatták, mert teljes figyelmük a bűnösök kritizálására irányult.

Mi, itt a templomban is különfélék vagyunk. A papnak is vannak hibái, annak a néninek ott hátul, ott középen is, a ministránsnak is. Tudjuk, mind bűnösök vagyunk. De ha sokszor nem is tudunk Jézus szemével nézni embertársainkra, legalább a szentmisén igyekezzünk csak Jézusra nézni, csak őt figyelni, és ne a másikat. Összpontosítsunk Istenünkre, hogy egyetlen egy szava se menjen feledésbe, vagy kárba, amelyet nekünk szán.

Egy kép - templomunk szentélye

Mindenszentek ünnepe

Történt egyszer, hogy egy ember álmában a túlvilágon járt. Az ismert hithez híven maga Szent Péter vezette őt körbe – nem csak a mennyben, hanem a pokolban is. Először a pokolban nézhetett körül. Megrázó, azonban érdekes látvány fogadta. A pokol közepén egy hatalmas tál, tele a legfinomabb falatokkal. A tál mellett kanalak. De nem akármilyen kanalak. A kanalak nyele legalább két méter hosszú volt. Körös-körül pedig mindenhol csont sovány, éhező, az éhségtől és a haragtól gyötrődő emberek. Ekkor ez a mi emberünk megkérdezte Szent Péter: Hogy lehetnek ezek ilyen soványak, s miért nem esznek, ha ott a sok ennivaló. Szent Péter megválaszolta: a kanalak nyele olyan hosszú, hogy ha valaki ki is veszi vele a tálból az ennivalót, nem tudja a szájához tenni. Furcsa érzésekkel továbbmentek. A mennyországba. Azonban az emberünknek tátva maradt a szeme-szája. Kísértetiesen hasonlított a menny a pokolhoz – annyi különbséggel, hogy ott mindenki teljesen elégedett, jól lakott, kövér és boldog volt. Pedig ugyanolyan nagy tál, és ugyanolyan hosszú kanalak voltak ott is. Érthetetlenül állt ott az álmodó illető. Szent Péter azonban megmagyarázta: Míg a pokolban mindenki csak saját magát próbálta volna etetni – sikertelenül, itt a mennyben a hosszú kanalakkal tökéletesen tudják egymást etetni. Mert akik itt vannak, földi életükben tanulták meg ezt: Nem önző módon mindent csak maguknak hajszoltak, hanem egymásnak éltek, egymást segítve jutottak a mennybe, így itt is – egymást segítve élnek – Isten jelenlétében.

Mint mondják, minden hasonlat sántít – ez is. Azonban rámutat egy fontos dologra: önző módon, csak magunkra gondolva sosem juthatunk el a boldogító Isten-látásra. Ma mindenszentek ünnepét üljük: a megszámlálhatatlan nagy sereget – fehér ruhában, pálmaággal. Azokat az embereket, akik már az örök boldogságban vannak. Mindannyian különbözőek voltak, de mégis volt bennük sok közös. Mindenekelőtt Istent szolgálták, Istennek éltek. Azonban egy másik nagyon fontos közös tulajdonsága volt mindannyiuknak: Nem maguknak, hanem másoknak éltek. Nem csak ők akartak a mennybe jutni, hanem együtt családjukkal, barátaikkal, társaikkal.

Vegyük csak az apostolok példáját. Jézustól hallották, és Jézussal együtt élték meg az örömhírt, az evangéliumot. De nem elégedtek meg azzal, hogy ők már tudják, hanem elmentek az egész világba, és hirdették mindenkinek.

A vértanúk nem csak saját maguk előtt voltak hűek az Istenhez, hanem igyekeztek a hősi halállal másoknak – hívőknek és nem hívőknek egyaránt – példát mutatni. Hogy az ő halálig tartó hűségük másoknak is erőt és bátorságot adjon.

A szent szerzetesek, pápák, püspökök, papok sem csak saját magukat művelték, hanem tanítottak! Önzetlenül, hogy minél több lelket vihessenek magukkal a mennybe.

A szent családanyák, családapák, ifjak, lányok is elsősorban családjukért imádkoztak és hoztak annyi áldozatot. Sokan a legközelebbi családtagjuk megtéréséért ajánlották fel egész életüket.

A kereszténységben, a hitünkben a két főparancs egyike: szeresd felebarátodat! Legalább annyira, mint magad. Csak hogy összehasonlítsuk: például a sátánistáknál pont az ellenkezője dominál. Az ő jelszavuk: csak rólad szól, ne törődj senki mással. De mi a krisztusi példát követve, mint a milliónyi szent nem egyedül akarunk üdvözülni, hanem azokkal együtt, akikkel élünk.

Ha ezt határozzuk ma el, akkor minden szent fog segíteni ebben. Azok, akik ebben a pillanatban is arcra borulva imádják az Istent. És nem magukért, hanem értünk járnak közben, értünk könyörögnek!

Egy újabb kép

Tegnap délután unokaöcséimmel tartottam hazafelé 

a nagykürtösi magyar szentmiséről, 

mikor megálltunk egy pillanatra 

naplementét fényképezni...

íme:

"Áldjátok az Urat, nap és holdvilág..." /Dán 3,60/

„Boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni.” /Lk 14,12-14/

Vajon mi a különbség a jócselekedet, és az üzletkötés között? Az üzletkötés az, mikor az egyik fél ad a másiknak valamit - valamiért. Adok-kapok módszer. A jócselekedet azonban ezzel teljesen ellentétben áll. Adok valamit, de nem várok el, nem fogadok el semmit cserébe. Jézus többször beszél a hegyi beszédben arról, hogy boldogok az irgalmasok, a tiszta szívűek... - ahogyan a holnapi evangéliumban fogjuk hallani. Ma azonban arra tanít, hogy igazi, tiszta öröm akkor költözhet a lelkünkbe, ha valaki olyannak adunk valamit, aki es amit nem tud viszonozni.

Ezzel próbálkozzunk meg a mai napon, estén: adni valamit, amit talán csak mi tudunk. Önzetlenül, nem várva viszonzást. Hogy mi lenne az? Azon gondolkozzunk el, ebben a rövid csendben.

Miserend és hirdetések - évközi 31. vasárnap