Újmisén voltam

Már több, mint egy hónapja voltam az egyik jó barátom, Fejéregyházi Tamás L.C. atya újmiséjén Budapesten. Apukám fényképezett, közlök néhány képet... talán ennek is köszönhetően még többen fogunk érte, s szent papi életéért imádkozni.

Végül pedig csináltam neki egy emlékképet:

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.“ /Mt 25,31-46/

Az utolsó ítélet leírásában Jézus felfed egy dolgot, egy tényt, amely egyszerre lehet ajándék és egyben felelősség. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek“. Bármit teszünk-, vagy nem teszünk meg másokért, azt neki tesszük-, vagy nem tesszük. Talán már mi is valamikor elgondolkoztunk azon, vajon milyen lenne beszélgetni Jézussal, vendégül látni Őt a házunkban vagy mellette lenni a szenvedés idején.

Ha szemtől szembe, mint hozzánk hasonló Istenembert nem is láthatjuk, azonban iránta való szeretetünket mindig és mindenhol, bárkin keresztül megmutathatjuk.

De mivel részünk van ebben a lehetőségben, felelősek is vagyunk azért, hogy hogyan cselekszünk. Óriási ajándék, de legalább akkora felelősség: felebarátainkból mindig Jézus néz ránk: hogyan viselkedünk vele szemben?

R.C. elmélkedés nyomán

Farsangi hógolyózás

Egy hete vasárnap unokaöcséim elhívták egyházközségünk gyermekeit egy kis farsangi hógolyózásra - nagyon jó volt a hangulat, jól szórakoztak. Erről az akcióról közlök pár képet:

Miserend és hirdetések - Nagyböjt első vasárnapja

Egyházmegyei kormányzónk levele nagyböjt első vasárnapjára

Négy rendszert élt meg, de köpönyeget egyszer sem váltott... 

Kedves testvéreim, a nagyböjt kezdetén közösen gondolkodjunk el egy férfi életén, akire az ének szavai alkalmazhatók: “Egy kabátom van már néhány tél óta / a szélben benne járok./ Van rajta néhány lyuk, azonban szeretem, / nem kellett kifordítanom…” 

Szerencsére nem celebről van szó, hanem egyéniségről. Észrevétlenül rejtett életet élt, ezért még a halála után is keveset tudunk róla. Egy ember, pap, püspök (a Nagyszombati apostoli kormányzóság segédpüspöke volt), de elsősorban a legszebb cím hordozója: Isten szolgája Michal Buzalka, vértanú. Az „Isten szolgája” cím azt jelenti, hogy boldoggá avatásra jelölt.

Az egyházmegyei folyamat időszaka befejeződött, jelenleg Róma végleges határozatát várjuk. Egyházmegyénk gyöngyszeme és kincse, akit az egyházmegyék felosztásakor kaptunk (a Selmecbánya melletti Antolból származik), ebből kifolyólag, hivatalosan „köszöntjük“ őt egyházmegyénkben. 

Alkalmas ezt a nagyböjti idő kezdetén megtenni, hiszen sok mindent tanulhatunk tőle. Már a püspöki jelszava is: „Kereszt által a fényhez“, nagyböjti és húsvéti szellemben hangzik. Előbb szeretném az életét röviden bemutatni. (Aki többet szeretne róla tudni, vegye kezébe az életrajzát, amely kritikus és nem fennkölt. Harcokról, küzdelmekről szól és arról, hogy senki sem „esik“ az égből a földre szentként.)

Aztán szeretnék megállni életének különböző lényeges eseményeinél. Külön kihangsúlyozva azt, hogy négy rendszert élt meg, de az Istenhez, a keresztény értékekhez és saját magához hű maradt és köpönyeget egyszer sem váltott. Végül szeretném elkerülni a félreértéseket és kifejezni mély tiszteletemet azoknak, akik talán köpönyeget váltottak, de képesek voltak őszinte bűnbánattal a nyilvánosság előtt is kifejezve, a köpönyeget levetni és Krisztusba öltözni. Az ilyeneknek becsület és tisztelet jár. 

Michal Buzalka (1885 – 1961) a Selmecbánya melletti Szentantalon (Antol) látott napvilágot. Mint gyermek és ifjú, ennek a településnek egy családjában és plébániaközösségében formálódott, majd elindult a saját életútján. Életkörülményei nem voltak eszményiek és összetűzésektől mentesek. A szemtanúk állítása szerint szegény, azonban mégis boldog családban nőtt fel.  

Michalra nagy hatással volt František Richard Osvald katolikus pap, aki a Buzalka családdal ápolt közeli kapcsolatot, amikor a mai Podhorie településen szolgált. Michal bérmaszülője lett és élete végéig az ő lelki vezetője és tanácsadója volt. Kapcsolatukat levelezés őrzi, amely nem maradt fenn számunkra teljes egészében, de a meglévő levelekből sok mindent megérthetünk. Az említett lelkiatya, Michal barátja lett. Szerette őt, az igazságra tanította, és a jóra buzdította. Amikor Michal az Esztergomban végzett tanulmányai kapcsán az igényességre panaszkodott, Osvald ezt írta neki: „Látod, Misi, igazam volt, amikor azt mondtam Neked, hogy Esztergom nem Selmec, ami a tanulmányokat illeti. Más kitűnni a kevesek között és más a sokak között, valamint megfelelni a professzorok követelményeinek.“ Nem feledkezett meg azonban a buzdításról és az útbaigazításról sem: „ Misikém, te csak soha ne képzelődj arról, hogy ha pap leszel, úr leszel, ez aztán csúnya készülődés lenne a papságra. De kérd az Úristent, hogy örömmel szolgáld a lelkek üdvét bárhol, bármilyen rangban és akkor leszel igazán úr, mert hatalmas erővel fogsz uralkodni az elégedetlenség rossz szelleme felett, amely a leginkább kísérti a papot.“ 

Michal pap lett, majd püspök a Szlovák Állam idején. Érzékeny természetének, Mons. Burzio vatikáni nunciushoz fűződő személyes barátságának, a kereszténységhez való hűségének és XII. Piusz pápa figyelmeztetéseinek köszönhetően, kiérezte azokat a veszélyeket, amelyek a Szlovák Államra leselkedtek. Lázított, riadót fújt, védelmezett – óvta a szlovák nemzetet és mindazokat, akik az ország  területén éltek. Megemlítem a püspökökhöz írt levelét, amely 1944. december 3-án íródott és A négy püspök levele néven került az újkori történelembe. Ebben a levélben figyelmezteti az akkori köztársasági elnököt, dr. Jozef Tisot: „Legméltóságosabb köztársasági elnök úr, alulírott szlovák püspökök előzetesen Nyitrán találkoztunk és most korunk  különféle nehézségeiről tárgyalunk... Ezekből a dolgokból kifolyólag nyilvánvaló, hogy nagy csapás jön az Egyházra és a papságra, ezért sürgősen kérjük Őexcellenciáját, hogy minden erejével fékezze meg a kitelepítést. (Szlovákia lakóinak, különösen a zsidók bántalmazásáról volt szó.) Ha ez a valóságban lehetetlen volna, könyörögve kérjük, mondjon le elnöki hivataláról, hogy a felelősség ezért a katasztrófáért ne Őexcellenciáját, az Egyházat és a papságot terhelje. Nagy örömmel ismerjük el  Őexcellenciája népünk javára végzett érdemeit és minden ügyében tanúsított  jószándékát...“ 

Alulírott: nagyméltóságú Karol Kmeťko érsek, Andrej Škrábik besztercebányai püspök, Michal Buzalka címzetes püspök, Eduard Nécsey címzetes püspök. 

Ahogy hallottuk, a püspökök nem maradtak csendben, hanem kihangsúlyozták az Egyház tanításának néhány irányelvét: magának a népnek az egyetértése a választások alkalmával, nem elegendő ahhoz, hogy helyesnek minősüljön az államhatalom mindennemű intézkedése ; jogtalanság esetén nem lehet hallgatni és az igazságtalansággal szembe kell szállni; ha a rossz hatalmas méreteket ölt, nem ad felmentést a kisebb rossz választásának módszere.

A nácizmus és a II. világháború borzalmasan tragikus tapasztalataiból, amelybe a Szlovák Állam is belekeveredett, ma is ez a figyelmeztetés következik: Felelősségteljesen szükséges mérlegelni, kire adjuk szavazatunkat a választásokkor, és egyidejűleg ébernek kell lennünk, hogy a hatalom – legyen az bárki kezében is – ne törjön meg és ne kábítson el minket. 

A kommunista rendszer Michal Buzalkát veszélyes gonosztevőnek tartotta. Ennek alapján viselkedtek vele a  börtönőrök is. Az ellene hamisan kitervelt perekről első alkalommal 1951. február 12-én tudott írásos hírt adni. Ebben beszél  a hitéről és szeretetéről és arról, hogy nem törték meg őt, nincs elkeseredve és továbbra is szeret. A börtönből ezeket írta: „ A mai nap fényében,  augusztus első vasárnapján,  amely Jézus és Mária Szentséges Szívének van szentelve, kivétel nélkül, mindnyájatokat őszinte szívvel köszöntelek és kérlek benneteket, adjátok át forró és őszinte  üdvözletemet a mi egész  családunknak és a környékbelieknek is. Úgyszintén így köszöntöm ismerőseimet, barátaimat, de legfőképpen a helyi és a környékbeli papságot. Szerény imáimat gyakran ajánlom fel a lelki és testi egészségért és az emberek nyugalmáért, békéjéért....“ 

Semmilyen embertelen lelki és testi gyötrelem nem volt képes megtörni szeretetét. Hűen püspöki jelszavához „Per crucem ad lucem” – „Kereszt által a fényhez” mindenkit szeretett. Azokat is, akik a kínszenvedés keresztjére szegezték… 1958-ig volt börtönben, majd száműzetésben. 1961. december 7-én halt meg a dél-csehországi Tábor városában. Mindvégig hűséges volt. 

Életéből a következő tanulságot is magunkkal vihetjük: A jövőben biztonságosan csak Krisztus keresztje által járhatunk. Más utakat ne keressünk, mert zsákutcába jutunk. Krisztuson kívül másra ne építsünk, mert akkor homokra építünk. Isten szolgájának élete azt üzeni nekünk, hogy Isten, Krisztus keresztjével mindent elmondott nekünk, ami a szívén volt. Most válaszra szólít és választ vár tőlünk… Michal Buzalka úgy válaszolt, hogy a vértanúságban saját magát ajándékozta oda... 

Levelemet egy modern énekkel kezdtem, amely a köpönyegforgatásról szólt, most a Szentírás szavaival fejezem be. Ha Isten szolgájára, Michal Buzalkára gondolunk, elmondhatjuk: Ezek a mi atyáink és igaz pásztoraink, akik minket, a sötétségben élőket elvezettek az élet fényességére... Abban az időben a  nép vezérei lettek és nagy bölcsességgel tárták a nép elé a szent tanítást. (vö. Sir 44, 1-4) 

Kedves Testvéreim, akik a Besztercebányai egyházmegye hívei vagytok, áldott nagyböjti szent időt kívánok nektek és imáimban is megemlékezem rólatok. Viszont kérem a ti imáitokat is. E levélhez csatolom az Isten szolgája, Michal Buzalka boldoggá avatásáért írott imát. Nagyon örülnék, ha ez az ima egyházmegyénkben elterjedne. 

IMÁDSÁG MICHAL BUZALKA PÜSPÖK ATYA

BOLDOGGÁ  AVATÁSÁÉRT 

Mindenható  Istenünk, Te kiválasztottad szolgádat, Michal Buzalkát, hogy a Te dicsőségedre és az Egyház javáért szenvedjen. Bebörtönzött, megalázott, leköpdösött, a nevetség tárgyává tett szolgád mély alázattal viselte ezt a sorsot. Szlovákia határain túl fogadta a Te kezedből a szenvedés kelyhét. Külsőleg semmi sem látszott rajta a főpapi méltóság jegyeiből, hasonlóan Jézus Krisztushoz, amikor a Kálváriára kísérték, de a bensejében Te sugároztál, Istenünk. Kérünk Téged, dicsőítsd meg szolgádat, Mihályt, hogy oltárra emelve, az egész Egyházban tisztelhessük. Boldoggá avatásáért könyörgünk Hozzád, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 

Marián Bublinec
 

Kérem felolvasni 2012 Nagyböjt 1. vasárnapján, homília helyett

Nagyböjt első vasárnapja

Jézus Krisztus ma a böjtölők és a Sátánnal harcba szállók vezéreként áll előttünk az evangéliumban. Kiment a pusztába, ahol negyven napon keresztül böjtölt, s legyőzte a Sátán minden bűnre vezető csábítását.

Egyházunk pedig minden évben böjtöt hirdet – Urunk példájára negyvennaposat. S ez az időszak, amit mi is e héten elkezdtünk az évenkénti tavaszi tisztulás és lélekújulás ideje az Egyházban. Olyan valami, ami fáradságba, nehézségbe, odafigyelésbe, önmegtagadásba kerül. Ima, böjt, alamizsna – jól ismert és sokszor használt eszközök, melyek ennek a megtisztulásnak és megújulásnak az előre mozdítói.

Mi magunk is tudjuk, hogy ha végezzük ezeket a megszentelő cselekedeteket, általuk jobbakká, Istenhez hasonlóbbakká válhatunk. Az Isten pedig ilyenkor bővebben osztja kegyelmét, mert ez az a sokat említett alkalmas idő, az üdvösség napja. De ezt nem csak mi, hanem legfőbb ellenségünk, a Sátán is nagyon jól tudja. A tapasztalat pedig megerősíti az egyházatyák véleményét: a Sátánt szó szerint ingerli, irritálja, dühíti ez a kegyelemáradat, ezért ő maga még erőteljesebben ostromolja a lelkünket. Talán észrevettük már mi is, hogy ha ilyenkor megfogadunk valamit, a kísértés is jóval nagyobb, mint az év többi részében. Mert a Sátán sem esztelen! Tudja, minden egyes böjti nappal messzebb kerülhetünk tőle.

De ma, nagyböjt első vasárnapján nemcsak azért olvassuk Krisztus megkísértésének evangéliumát, hogy ebből tanuljunk, vagy felbuzduljunk! Hanem azért, mert a szentmise, a liturgia révén az az erő-, az a Lélek száll belénk, amely a kísértést visszaverő és legyőző Jézusban volt. Mivel a szentmise nem csak egy emlékezés, hanem mint a hittanokon is tanultuk, Krisztus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele, ezért minden szentmisében Isten különleges segítségét, kegyelmét kapjuk mindannyian. Így ha mi is csatába szállunk a saját akaratunkkal, természetünkkel, bűneinkkel, akkor az Úr nem csak példaképünk lesz, hanem egyben erősítőnk is ebben a harcban. Az Isten ebben a nagyböjtben is mellettünk áll, végső soron pedig saját maga vívja ezt a harcot – Egyházáért, miértünk.

Ezért ne fáradjunk bele a jótettekbe, teljes odaadással, teljes mellbedobással, minden erőnket és figyelmünket összeszedve gyakoroljuk a nagyböjt sajátos gyakorlatait: az imádságot, a böjtöt és a jószívű adakozást.

„Ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot.“ /MTörv 30,15-20/

Tegnap kezdtük el böjtünket és talán böjtölésünket is. Ki-ki a maga módján próbál tetszelegni Istennek – biztos, hogy fogadtunk több-, és jobb imát, mértékletességet evésben-, ivásban, tevékenyebb felebaráti szeretetet. A legfontosabb azonban, amint az olvasmányban hallottuk, hogy az isteni parancsokat, a tízparancsolat minden egyesét megtartsuk.

„Életet és halált, áldást és átkot tártam szemetek elé” – mondta Mózes a népnek. Életünk legnagyobb, legfőbb és legfelelősségteljesebb igyekezete a parancsok betartása legyen, mert csak ez jelentheti „napjaink hosszú sorát”, azaz az örök életet az örök boldogságban. 

Hamvazószerda

A mai nappal elkezdtük az idei nagyböjti időszakot. Nagyböjt…ez az egy szó akarva-akaratlanul is a fülünkbe csendít olyan kifejezéseket, hogy önmegtagadás, imádság, talán alamizsna, lelki megújulás és hasonlók. És valóban, ez így is van, és így van ez rendjén. Maga az Isten Fia is az evangéliumban a lelki megújulás 3 fő pilléréről tanított: az alamizsnáról, imáról és a böjtről.

Sokat hallottunk már erről és tudjuk is, hogy ebben az időszakban többet kell alamizsnálkodnunk, imádkoznunk és böjtölnünk. De a mai evangélium lényege nem csak az, hogy megmondja, mit tegyünk. Jézus Krisztus azt hangsúlyozza nekünk, hogy hogyan kell ezeket a dolgokat csinálnunk. Hogyan böjtölni, hogyan alamizsnálkodni és hogyan imádkozni. Volt az elhangzott evangéliumban 1 szó, amely összesen 7 szer fordult elő majdnem ugyanabban a formában. Ez a szó a következő: jutalom. Azt hangoztatta Jézus, hogy milyen jutalomért érdemes szenvedni, milyen jutalomért érdemes erőnket megfeszíteni – milyenért érdemes alamizsnálkodni, imádkozni és böjtölni. „Már megkapták jutalmukat“ – mondta Jézus. Kik kapták meg és milyen jutalmat? Akik a külső dolgokért, külső dicsőségért alamizsnálkodtak, imádkoztak és böjtöltek. „Bizony mondom neketek, már megkapták jutalmukat“.

De a valódi jutalmat, az Atya, a mennyei Atya jutalmát csak akkor nyerhetjük el, ha ezek a nagyböjti cselekedeteink elsősorban a belső életünkben lesznek meg és lesznek gyümölcsözők. Ha ezek a külső tettek, cselekedetek a bensőnket változtatják át. Keresztutakat végzünk majd, hogy ahhoz igazodjon a szívünk is. Talán már megszoktuk, hogy ami a szívünkön, az a szánkon. A nagyböjti szentmisék, keresztutak, ájtatosságok azonban visszafelé is kell, hogy hassanak: ami a szánkon van, az legyen a szívünkben is. Ez a mai szentmise, a mai szentmisén hallott szavak és a mi elmondott szavaink jussanak el egészen a szívünkig, s alakítsák át Jézus Szent Szíve szerintivé mindannyiunk szívét. 

Megjegyzések a nagyböjti időre - kántor uraknak

A nagyböjti idő hamvazószerdától nagycsütörtök estig, a szentmise megkezdéséig tart. A két főünnep (március 19. és március 25.) kivételével minden szentmise az olvasmányaival együtt a nagyböjti időszakból való.

·        Az orgona csak az ének kíséretére szorítkozhat
(a főünnepek kivételével), ami annyit jelent, hogy nincs semmiféle közjáték, sem utójáték.

·        Az előjáték legyen csak egyszólamú, tehát kíséret nélküli és rövid. Így arra szolgál csak, hogy megadja az ének ritmusát, tempóját és hangnemét.

·        Ezekben a napokban adjunk több helyet a szent csendnek. Például fölajánlásnál, vagy áldozásnál nem szükséges az egész időt kitölteni énekkel. Elég egy, vagy két versszak, amit szent csend kövessen. Hasonlóan szent csend (legalább 5 másodperc) legyen minden olvasmány és szentlecke után.

·        Az orgona hangereje és hangszíne is legyen jóval visszafogottabb, mint máskor. Hasonlóan az énekhangé is.

·        A két főünnep kivételével elmarad a Dicsőség.

·        Elmarad az Alleluja még a főünnepeken is, helyette Tractust, vagy evangélium előtti verset éneklünk, esetleg olvasunk.

·        A nagyböjti idő két részre tagolódik.

o   Az elsőben (hamvazószerdától virágvasárnap előtti szombatig) a bűnbánati jelleg a leg-fontosabb, és nem Krisztus szenvedése. Ezért énekeinket is az ennek megfelelő lelkülettel válogassuk. A következő énekek a legmegfelelőbbek erre az első időszakra: SzVU!: 48, 52, 53, 55, 58, 59, 83, 229, 243, 246, 265.

o   A másodikban (virágvasárnaptól nagycsütörtökig) Krisztus szenvedése áll a középpontban. Itt vehetőek az előbbiből kimaradt nagyböjti énekek „Krisztus szenvedésének és halálának jellegével”.

·        Természetesen lehetnek más énekek is, ha megfelelnek a fentebb említett „témaköröknek”. Válogathatunk különböző versszakokat is, nem kell egy éneket elejétől végéig elénekelni, ha nem megfelelő a szövege.

·        Kivételt képeznek az első időszakban a keresztúti és egyéb olyan ájtatosságok, melyek Jézus szenvedésére koncentrálódnak. Itt is az adott gondolatkörnek megfelelő énekeket válogassunk.

Előre is köszönöm és kegyelmekben gazdag nagyböjti időszakot kívánok.

                                                                           lelkiatya

Tulipán

Ezt a gyönyörű tulipán csokrot 

anyukámtól kaptam a szülinapomra... 

olyan szép, hogy muszáj volt feltennem ide :)

Köszönöm :)

El kell menni /Mk 9,14-29/

Az apostolok Jézus társaságában éppen arról a hegyről jöttek le, ahol részük volt a csodálatos színeváltozásban, egy hatalmas misztikus élményben. Szerettek volna ott maradni, hisz maga Péter apostol is önkívületében ezt mondta: „Uram, jó nekünk itt lennünk...“

Lehet, mi is átéltünk már valami hasonlót, vagy mi is jól érezzük magunkat a templomban. Jó itt lennünk – megnyugszik a lelkünk, feltöltődünk lelkileg az Isten kegyelmével. De nem maradhatunk itt, mint az apostolok sem maradhattak csak ott, ahol jó volt lenniük. El kell mennünk innen, s az itt hallottakkal, az itt átéltekkel kell megnyernünk Istennek a körülöttünk élőket.

Farsangi szentségimádás Ipolyvarbón

Tegnap este 19:00-kor templomunkban ismét zenés szentségimádásra került sor. A farsang lezárására Gyuszi atya szentségimádást hirdetett meg.

Az előzőhöz hasonlóan Taizé zenés, elmélkedős, énekes szentségimádás volt. Gitár, furulya, orgona és énekhang magasztalta az Istent az ipolyvarbói Legszentebb Szentháromság római katolikus templomban.

Készült néhány fotó és egy videó is, hogy azok akik nem lehettek jelen, betekinthessenek ebbe a felemelő másfél órás szentségimádásba.

Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy ha teheti, vegyen részt a következőn! Tényleg nagyon szép, magasztos és lélekemelő volt.

Köszönet Gyuszi atyának, és mindenkinek, aki tehetségével hozzájárult ehhez a szentségimádáshoz!

Évközi idő hetedik vasárnapja

Van egy különleges érdekessége a mai evangéliumnak. Mégpedig az, hogy az evangélista így kezdi a mai csoda leírását: Jézus otthon, a házában tanította a népet. Ez az otthon Péter apostol kafarnaumi háza volt, ahol Jézus gyakran tartózkodott. Az evangélista leírja, hogy milyen ház volt ez, s hogyan bocsátottak le Jézushoz a tetőn át egy bénát. S mivel ma is ismerjük Jézus, az Isten házát – erről szeretnék ma beszélni… Már több mint fél éve – ahogy látjátok – nincs szembemiséző oltár, s a pap, ahogy mondani szokták, háttal misézik nektek. Szeretném megmagyarázni, hogy miért van ez így, mi ennek a lényege, mondanivalója, szimbolikája és magyarázata. Hogy jobban megértsük a szimbólumok, jelképek nyelvét, amelyen állandóan beszél a mi templomunk is.

Tudjuk, hogy minden templomnak két fő része van: a hajó, ahol ti, hívek ültök és a szentély, ahol a pap tartózkodik. Ha bemegyünk egy-egy régebben épített templomba, mindenhol megfigyelhetjük, hogy a szentély el van választva a hajótól. Igaz, nincsenek már ott a rácsok, mint arra még sokan emlékezhettek, de ott van a nagy boltív, ami egyértelműen meghúzza a határt. Emellett pedig szintén általános jelenség, hogy a be akarunk menni a szentélybe, akkor mindig csakis egy felfelé lépéssel tehetjük ezt meg, mert a szentély sosincs egy magasságban, egy magassági szintben a hajóval. Egy lépcső választja el a két helyszínt. Ez mind pedig azt jelképezi, hogy a szentély egy más, kiváltságos része az Isten házának – héberül ezt így mondják: kados, azaz elkülönített, vagy magyarra fordítva: szent. Ez az elválasztás, elkülönítés pedig gyönyörűen rámutat arra, hogy Krisztus Egyháza állandóan útban van a mennyei haza felé, s egyben azt is, hogy a földi Egyház, amit zarándok egyháznak is nevezünk állandó kapcsolatban van a megdicsőült Egyházzal, mert a szentmise legszentebb részei alatt ti, a hívek is mintegy fölemelkedhettek az örökkévalókhoz. Nagyon fontos szerepet játszik itt ez a lépcső, magaslat, mert ennek köszönhetően az örök élet kenyerét a szentáldozásban így szemléltetve is fentről kapjátok. Láthatjuk, hogy éppen a leghétköznapibb dolgokban vannak elrejtve a legmélyebb tanítások.

A templom általában hegyen, esetleg dombon, de mindenképpen egy magaslaton áll, mert ezzel az örökkévalóságot jelképezi. Őseink így építették templomainkat, mert még értették a szimbólumok nyelvét. De ha esetleg nem tudták hegyre építeni, akkor is mindig ott volt, s ott van a lépcső a templom bejáratánál, lépcsőn kell felmenni a szentélybe, azon belül pedig lépcsőkön kell felmenni az oltárhoz. Ezek a lépcsők azt jelentik, hogy az ember nem csak horizontálisan ismeri az irányt (kelet, nyugat), hanem a lelki embernek sokkal fontosabb a vertikális irány: felfelé menni. Amikor az ember felállt két lábra, azonnal szétosztotta a teret fentre és lentre. Az alantas dolgok alul vannak, a fönségesek fönt. Felfelé menni tehát azt jelenti: győzelem az alantas dolgok, győzelem a kísértések felett, a szentmise alkalmával kilépni a hétköznapokból s felhagyni minden bűnnel, bűnös vággyal. Az oltár lépcsői a mi templomunkban is hasonlóan figyelmeztetnek, mint Mózest az Úr szava: Vedd le lábadról sarudat, mert a hely, ahol állsz, szent hely. Szent, héberül kados, azaz elválasztott - Istennek elkülönített hely. Ezzel a lelkülettel kell, hogy menjen mindig a pap fel az oltárhoz. Hisz az egész keresztény életünk egyfajta ascensio, felemelkedés – a földről a mennybe, lentről fel. Ezért van az oltár egy magaslaton, magasabban, mint ti, a hívek és magasabban, mint bárki más a szentélyben is. Ez az egyik ok, hogy miért gazdagabb a jelképekben a mi főoltárunk, mint a nemrégen használt szembemiséző kis oltár lent a szentély közepén. Az oltár egyben a Kálvária hegyet, a Golgotát is jelképezi szintén, mint magaslat, még ha a pap más felé is van fordulva, mint azt a második vatikáni zsinat óta, majdnem 50 éven keresztül megszokhattuk. Az oltár maga a Kálvária, ahol minden szentmisén találkozik a menny a földdel, ahol a menny feláldozza magát a földért.

A legtöbb templom kelet irányba néz. Úgy volt építve, hogy az egész közösség – beleértve a papot is – kelet felé legyen fordulva az egész liturgia alatt. Kelet felé, mert ott kel föl a nap, ami jelképesen az örök, soha le nem nyugvó napot, Krisztust jelenti. A mi templomunkra ez nem teljesen érvényes, de itt is a lényeg ugyanaz: a pap és  a hívek egyaránt, együttesen egy irányba, az Isten felé vannak fordulva. Mostanság azonban egy eléggé megmásított felfogásmód uralkodik: azt mondják, s talán mi is azt mondjuk, hogy a pap háttal misézik. S már maga ez a megfogalmazás is azt fejezi ki, hogy mennyire megfogyatkozott a szimbólumok iránti érzékünk. Mert ha azt mondjuk, hogy a pap háttal misézik, akkor az olyan, mint ha a nép lenne a fő vonatkozási pont. Mint ha a pap nektek, híveknek mutatná be a miseáldozatot, nem pedig az Istennek.

Talán segít ezt megértenünk, ha elgondolkozunk azon, hogyan is ültök ti itt a templomban. Hisz ti mindannyian egy irányba vagytok fordulva, s annak, arra, aki előttetek ül, nem mondjátok, hogy nektek háttal van. Ez egy mélyreható jelkép, ami kifejezi az egységeteket, hogy ő is, te is, mind egy irányba vagytok fordulva – egy irányba – az Isten felé. Ezért nagyon fontos, hogy a zarándok Egyház, azaz mi állandóan Isten felé irányuljunk – horizontálisan előre, vertikálisan pedig fel. Így a mi sem egy zárt, hanem egy Isten felé nyitott közösséget alkotunk.

S maga a háttal misézés kifejezés egy másik oldalról is sántít: A pap csak magánál az áldozatnál, az áldozat liturgiája alatt „van nekünk háttal”, az egész igeliturgiában szemtől szembe van – tanít Krisztus példájára.

Talán sikerült kicsit jobban megértenünk a szent liturgia, s e szent hely mélyebb mondanivalóját, szimbolikáját. Igyekezzünk ezt állandóan gyarapítani, s mindenben felfedezni azt a mélységes tanítást, mit évezredek alatt épített ki Egyházunk, Istenünk sugallatára.

ide kattintva olvasd tovább

Miserend és hirdetések - Évközi idő hetedik vasárnapja