Amennyire - Szent István, első vértanú

Karácsony másnapján már egy igen komoly és elgondolkodtató ünnepel tanít minket Egyházunk. Szent Istvánt, Egyházunk legelső vértanúja napja van. S hallgatva a mai szentleckében leírt kivégzését elgondolkodhatunk azon, vajon Szent István honnan vette lelki erejét, s honnan vette bölcsességét, hogy élete végén oly nyugalommal és béketűréssel fogadta saját halálát, s olyan eltökélten beszélt kivégzőihez.

Minden bizonnyal élete utolsó percei azt az életvitelt tükrözték, amely egész életét jellemezte. Senkiből sem lesz ugyanis „nagy hívő” egy pillanat alatt. Ugyanis amennyire figyelünk az egyszerű hétköznapokon Isten szavára a lelkiismeretünkben, vagy a Szentírásban, amennyire tudunk áldozatot hozni Istenért és felebarátainkért, amennyire gyakoroljuk Isten-hitünket, valószinűleg annyira fogjuk mindezt megtenni a kritikus helyzetekben, úgy halálunk előtt is.

Szent István nyugodt szívvel kérhette Istentől: olyan halált adj nekem, amilyen az életem volt. Vajon mi is merjük ezt kérni Istentől? Éljünk úgy, ahogyan meghalni is szeretnénk!

Pásztorlevél 2014 karácsonyára, Jézus Krisztus Születésének ünnepére

Kedves Hívek, drága  Testvéreim, szeretettel köszöntelek benneteket!

Ma az egész keresztény világ és még sok-sok jóakaratú ember örömmel ünnepli Jézus Krisztus születésének napját, a  Karácsonyt. Lélekben egyesüljünk azokkal a Testvéreinkkel, akik örvendezve és újongva idézik föl a betlehemi pusztában elhangzott  angyali üzenetet:

„Ma született Dávid városában a ti Megváltótok, az Úr Krisztus.“

Igen, a mai napon ünnepeljük Jézus születését, hitünk egyik legörömteljesebb titkát. A valóságos  Isten, a  Szentháromság második Személye, emberi testet öltött Szűz Mária méhében és istenemberként megszületett Betlehem városában.

          Isten jött el közénk  Jézus személyében,  hogy emberi nyelven szóljon hozzánk és beszéljen Istenről. Jézus beszélt Isten országáról és elmondta nekünk, hogy a mindenható Isten, a világmindenség  ura, szeret bennünket és azt akarja hogy mi, az emberek, boldogok legyünk. Igaz,  hogy ezt az örömhírt úgy is közölhette volna velünk az Isten, hogy  más valakit küld el közénk, például valamelyik angyalát, azonban Ő annyira szeret bennünket, hogy egyetlen Fiát küldte hozzánk ezzel a hírrel.

Továbbá: Jézus nem csak azért jött közénk, hogy elmondja mindezeket az Istenről, hanem azért is, hogy közöttünk emberként éljen és ezáltal megtanítson bennünket is úgy élni, hogy Isten Országának mennyei dicsőségét mi is elnyerhessük.

Tehát Jézus nem csupán új tanítást adott nekünk az Istenről, hanem saját életpéldájával mutatta meg, hogyan kell Istent és felebarátot szeretni.  Ennek legszebb bizonyítékát akkor adta, amikor  az Atyja iránti engedelmességből meghalt értünk, emberekért, hogy halálával kiszabadítson minket a bűn rabságából és az örök halálból.

Egy afrikai legenda szerint, élt egyszer egy fiú,  akit Jonatánnak hívtak.   Ez a fiú szerette volna tudni, hogy milyen nyelven beszél az Isten. Először  a szüleit kérdezte meg, de amikor ők nem tudták megmondani,  a törzs véneitől a bölcsektől próbálta megtudakolni. De ők sem tudták a választ. Ez azonban nem kedvetlenítette el Jonatánt, hanem  méginkább növelte kíváncsiságát és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő a végére jár a dolognak.

Teltek, múltak az évek, a kisfiú Jonatán fiatal emberré cseperedett. Ekkor elköszönt otthonról és elindult a nagyvilágba, hogy végre választ kapjon a kérdésre: milyen nyelven beszél az Isten. Bejárt sok országot, sok okos és bölcs embert megkérdezett, de  senki sem tudott választ adni kérdésére.

Végül, ahogy a legenda mondja, vándorlásai során egy palasztín falucskába, vagy inkább egy kisebb városkába érkezett, amelyet  Betlehemnek hívtak. Fáradt is volt, meg éhes is, próbált szállást keresni és valami élelmiszert szerezni, de sehol sem talált kiadó szobát, minden ház, szálláshely  vendégekkel volt tele. Elkedvetlenedett, elhatározta, hogy ezt az éjszakát még itt tölti Betlehemben, aztán reggel  útra kel és visszatér szülőfalujába, már nem érdekli, hogy milyen nyelven beszél az Isten...Mivel a városkában nem talált szálláshelyet, a környéken próbált valamilyen  helyet találni, ahol éjszakára meghúzhatja magát  Már késő éjszaka volt, amikor az egyik elhagyatott  barlang-istálóból fényt látott kiszűrődni, amikor közelebb érkezett a helyhez, egy fiatal házaspárt talált most született kisgyermekével. Amint a fiatal édesanya észrevette az istálóba bekukucskáló férfiút, rámosolygott és kedvesen hívta: „Gyere be bátran, Jonatán, már vártunk téged.“

            Jonatán az álmélkodástól nem tudott megszólalni. Magában ezt gondolta: Honnan tudják  a nevemet? Csodálkozása pedig nőttön-nőtt,  mert a   fiatal édesanya, - akit Máriának hívtak,-  így folytatta:“Tudjuk, hogy milyen régóta,  kisfiú korod óta, szeretnéd tudni, hogy milyen nyelven beszél az Isten. Most végre megtudhatod, de nem csak te, hanem az egész világ!  Lépj közelebb, ne félj, és lásd: az Isten a szeretet  nyelvén beszél. Mert  Isten úgy szereti a világot, hogy egyszülött Fiát küldte hozzánk, az emberekhez. Ennél nagyobbat, többet nem adhatott“.

           Jonatán fülében édes muzsikaként hangzottak a szavak, értelmével felfogta, szívével befogadta ezen igéket,  könny szökött a szemébe, letérdelt a kisded előtt és így köszönte meg, hogy végre tudja a választ kérdésére, De leginkább annak örült, hogy az Isten végtelen szeretetéről szerzett tudomást. Itt, a jászol előtt döbben rá, hogy az Isten azon a nyelven beszél, amelyet mindenki megért, függetlenül bőre színétől, nyelve másságától, nemzeti hovatartozásától...Mert Isten a szeretet nyelvén beszél! A legenda azzal ér véget, hogy Jonatán még egy kis ideig ott maradt a fiatal párral, segített nekik, sokat beszélgettek, és mindig megértették egymást, mert a szeretet nyelvén beszéltek. Amikor nem sokkal később elköszönt a fiatal családtól, megfogadta, hogy ezentúl csakis a szeretet nyelvén fog beszélni mindenkivel: vagyis jót tesz, segít másoknak, testvérként viselkedik másokkal. És láss csodát: azt tapasztalta, hogy mindenki érti  őt, mosolyogva, szeretettel viszonozzák szeretetét...     

Kedves Testvéreim, eddig szól az afrikai legenda. Nem csupán szép, kellemesen hallgatható  történet akar lenni, hanem szeretne bennünket is megtanítani arra az igazságra, amit Jonatán megtanult  és  befogadott a szívébe, mert minden embernek egyszer ezen a nyelven kell beszélnie, hogy üdvözülhessen.

„Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr, boldog ember az, ki hozzá menekül“– üzeni nekünk is a zsoltáros, - és megtapasztaljuk azt az örömet, amit a legendabeli Jonatán is átélt. Bölcs ember módjára mi is tegyünk fel  nagy, életbevágó kérdéseket, és keressük rájuk a válaszokat, akkor is, ha azok keresése és meglelése áldozatokat  követelnek tőlünk. De megéri, mert kérdéseinkre maga Jézus adja meg a választ, és közben megtanít bennünket is s szeretet nyelvén beszélni. Ő Isten és nagyon jól tudja, hogy ennek eredményeként életünkben csodák történnek és  mi magunk is boldogok leszünk.

A megtestesült Isten ma különleges módon hív bennünket a szeretet nyelvén beszélni. Ő egyszerű, szerény életvitelű családban született, de szeretben gazdag  szívű emberek vették körül, akiktől nagyon könnyen megtanulta a szeretet nyelvét. Mi hogy megtanuljuk a jóság és szeretet új nyelvét,  először  felejtsük el a bűn, a harag, a gyűlölet régi, ócska nyelvezetét.

            Most pedig tegye fel magának mindegyikünk a következő kérdéseket:  Én milyen nyelven beszélek? Még mindig a harag, a gyűlölet, a szeretetlenség nyelvén, vagy már a szeretet új nyelvét próbálgatom? Milyen a hangulat körülöttem? Családomban, munkahelyemen, az iskolában, vagy az utcán?

Ezekben a napokban többet vagyunk otthon és együtt szeretteinkkel. Iparkodjunk egymás irán figyelmesek, szeretet-teljesek lenni. Ne érezzünk egymás iránt haragot, bocsássunk meg egymásnak, távolítsunk el szívünkből minden gyűlöletet és rosszaságot. Már most, itt a templomban, legalább  lélekben nyújtsunk egymásnak kezet és otthon majd valóságban is. És ekkor és csak ekkor tárjuk ki szívünket Jézusnak, hogy megszülethessen bennünk. Ezután  már  észre veszük, hogy ki szükségeli segítségünket, várja szeretetünket. És a világban új nyelven,  Isten atyánk nyelvén, a szeretet nyelvén fogunk  beszélni, mi  emberek,  Istennek gyermekei.

Drága Testvéreim, az első karácsonykor és azóta minden karácsonykor az Isten szól hozzánk egyszülött fiában, a megtestesült szeretetben. Ha szeretnénk örömteljes Karácsonyt, meg kell értenünk a karácsony üzenetét, ami nem más mint Isten szeretetének kiáradása. Hisszük és tudjuk, hogy ugyanaz a Jézus, aki kétezer évvel ezelőtt megszületett Betlehemben, ebben az órában megszületik oltárunkon is  a szentmisében. Jászolként kínáljuk fel szívünket, boruljunk le előtte és istenként imádjuk őt, és kérjük, hogy az ő nyelvén, a szeretet nyelvén szóljunk mindig.  Ekkor az ő akarata is megvalósul: Isten szeretetének karácsonyi csodája  születik meg bennünk és általunk  a világban .

Tiszta szívemből kívánok és imádságos szeretettel kérek a Kis Jézustól ilyen: gyönyörűséges, kegyelemteljes   és áldott Karácsonyt!

                                                                                Mons. Marián Chovanec, besztercebányai püspök

(Ezen pásztorlevelet 2014.december 25-én minden szentmisében a homília helyett kell felolvasni)

Urunk születése - éjféli mise

Karácsony „szentestéjét”, szent éjszakáját szemléljük és egyben ünnepeljük ezekben az órákban. És talán minden ember szívében ez az éjszaka, ez az ünnep a leghangulatosabb az összes közül. Az otthon kellemes melege, karácsonyfa pislákoló fényei, a mézeskalács jellegzetes illata, a kintről be-behallatszódó hideg téli szellő susogása, a csomagolópapír tarka színe – ezek mind-mind egyfajta varázslattá teszik ezt az estét. De remélhetőleg a legnagyobb örömöt nem ezek a kellékek, körülmények jelentik számunkra, hanem szeretteink közelsége – az, hogy amennyire csak tud, ilyenkor együtt van a család. Ez az ünnep a szeretet ünnepe – mondja mindenki, de kevesen értik meg, hogy miért is nevezzük ezt így.

Jézus születése azonban nem ilyen idillikus körülmények között történt. Nem meleg szobában, hangulatos fényeknél, hanem – mint az előbbi evangéliumban hallottuk – sokkal inkább zord körülmények között: saját otthon helyett egy egy barlangban, ágy helyett pedig jászolban. Így utólag már mi is tudjuk, de Isten mindezt előre tudta, s mégis megengedte. Nem sajnálta egyetlen fiát, hogy megmutassa: Isten szeretete valóban határok nélküli. Ezért a szeretet ünnepe a mai – Isten végtelen szeretetének az ünnepe. S ezt szemlélve, átélve mi is megtanulhatjuk: elsősorban ne a karácsony hangulatát szeressük a karácsonyban, hanem Istent, és azokat, akikkel ilyenkor együtt lehetünk. Adjunk hálát Istennek, hogy idén is van kivel ünnepelnünk, van kit szeretnünk, és van, aki szeret minket.

A mindent tönkretenni kívánó körülmények ellenére a Szent Család boldog volt, és boldog ünnep volt az első karácsony is. Egy igen bölcs tanító egyszer azt mondta: „nem az a fontos, hogy hol vagy, hanem hogy kivel vagy”. Valahogy így lehetett ez a Szent Családdal is. Nem élvezhették az otthon melegét, hangulatát, de érezhették egymás közelségét és szeretetét, és ez tette boldoggá az ő karácsonyukat. Ilyen boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! S ha mégis ott a hiány a szívünkben, mert nagyon hiányzik valaki, akivel nem tudunk ma együtt ünnepelni, akkor ez a tudat, ez a hiány gyújtsa fel szívünkben a vágyat, hogy a mennybe jussunk. Hogy ott az örök ünneplésben, az örökké tartó szeretet ünnepben vég nélkül legyünk majd boldogok – azokkal, akikkel egykor még itt éltük át oly sokszor a szeretet ünnepét. Ajánljuk fel ezt a szentmisét szeretteinkért – én is ezt teszem, s köszönöm, hogy veletek ünnepelhetek.

Gyermek született nékünk – énekeltük a szentmise elején. Istengyermek született, hogy megmutassa: Isten határtalanul szeret minket, embereket. Mi is így szeressük egymást, s így váljék az egész életünk karácsonnyá: véget nem érő szeretet-ünneppé!

Te Úr vagy minden nép fölött

Ma énekünkkel Jézust, mint a nemzetek urát, királyát hívogatjuk: „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

Jézus Krisztus nem csak a zsidó népet jött el megváltani, s most sem csak mi, keresztények vagyunk hivatottak Isten országára. A mennyek országába minden nép és minden ember meghívást kapott – sajnos azonban nem mindenki ismeri ezt fel, nem mindenki hallja meg ezt a hívást. Ma ezért erre a szándékra gondoljunk és imádkozzunk: hogy minden nép felismerje Jézust Megváltójának.

Mindannyiunknak egy közös ősünk van: az ember, akit Isten a Szentírás szava szerint sárból formált, és belélehelte az élet leheletét – és azzal elkezdődött az emberiség történelma. Ezt a nagy művet, kérjük, fejezze be Istenünk örök élettel. „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

Miserend és hirdetések - Advent 4. vasárnapja