Társas - Xavéri Szent Ferenc

A besztercebányai egyházmegye védőszentje, Xavéri Szent Ferenc a 16. században élt, s megismerkedett egy másik szenttel, mégpedig Loyolai Szent Ignáccal. Együtt alapították meg a jezsuiták rendjét, mely mindmáig nagy tiszteletnek örvend, és a szent tudományok továbbadásának, a tanító munkának szenteli tevékenységét – több ezer papot, szent életű embert adott már az egyháznak.

Micsoda találkozás lehetett az, amikor a két szent találkozott. Pedig nem voltak egyformák sem természetben, sem tulajdonságokban. Mégis nagy munkát, Istennek tetsző munkát vittek véghez – ugyanis egy célért küzdöttek. Isten országának építése volt mindkét szent életének célja.

Adventi utunkon, melyet néhány napja kezdtünk el, lássuk meg a másikban azt a jót, a jó célt, amiért küzd. Ne csak a kevésbé tetsző tulajdonságait nézzük, hanem azt, miért van itt pl. ő is a templomban. Hamar rájövünk, hogy ugyanazért, amiért mi. Tehát egy a célunk, ezért fogjunk össze – mindenekelőtt mi, keresztények, s együttes erővel, egymás segítve haladjunk ma ádventi utunkon, s minden nap Istenhez vezető utunkon.

Látni /Mt 9,27-31/

„Az adventi hajnalok sötétsége jól kifejezi azt a homályt, amely mindannyiunk szemét borítja.” /Barsi-Telek/ Az ősbűn egyik következménye, hogy az ember elveszítette tisztánlátását. Nem mindig látjuk meg a bűnt, nem mindig látjuk meg azt a jót, amit észre kellene vennünk s meg kellene tennünk. Nem a testi-, hanem a lelki szemünkön van egyfajta hályog, amitől nem látunk jól. Ezen elgondolkodva eszünkbe juthat az ószövetségi Salamon, akinek egyszer ezt mondta Isten: „Kérj, amit akarsz, s megadom neked.” És mit kért Salamon? Így szólt: „Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy (...) megkülönböztethesse a jót és a rosszat.”

Az ádventi idő a homályból és sötétségből akar átvezetni a fényre és az igazi világosságra. Éppen ezért mi is tanuljunk meg jót s jók kérni – ezen ádventi napokban azt, hogy lelki szemünkkel mindig és mindenben jól, helyesen lássunk.

Ma - advent

E mai rorátés szentmisén is Izajás által szól hozzánk Istenünk. De már hanyadszor? Hányszor figyelmetlenek, vagy épp keményszivűek voltunk Isten szava iránt...

A végső időkben Isten megalázza a gőgös szívüeket. Olyan távolinak tűnhet a jövő. Valójában azonban a tegnap jövője már ma van, az elmúlt óráé ezekben a percekben, az előző pillanaté éppen most. És talán ez a legnehezebb: most virrasztani, most imádkozni, most kitartani, most szenvedni.

Kérjük Urunkat, hogy ő maga adjon erőt a jelenben, hogy a jövő tényleg a miénk legyen.

Munka közben - Szent András apostol

Elkezdtük ádventi felkészülésünket – karácsony ünnepére. És mindjárt az elején ünnepünk van – Szent András apostolé. Vajon mit üzenhet az ő élete?

Ha az Istennel való beszlgetésre vagy találkozásra gondolunk, minden bizonnyal azonnal az imádság jut eszünkbe. És valóban így is van: az imádság az az idő, amit Istennel töltünk el. De igen érdekes, ha megfigyeljük az evangéliumokat, hogy Jézus az apostolokat nem az imádság-, hanem munkájuk végzése közben szólította és hívta meg. Ők is hívő zsidó emberek voltak, akik minden bizonnyal jártak a zsinagógába, „jártak templomba” – Jézus mégsem egy-egy imádság közben szólt hozzájuk, hanem akkor, amikor dolgoztak: a hajón, a parton, vagy éppen a vámasztalnál.

Hiába van ádvent, mi sem töltjük itt a templomban az egész napunkat. Hazamegyünk, s a munkánkhoz látunk. A mai ünnep pedig mindannyiunknak azt mutatja, hogy Isten igenis tud és akar szólni hozzánk mindennapi teendőink közepette is. Csak legyen nyitva a szemünk és a fülünk a jóra, a szépre – egyszóval Istenre.

Imakönyv /Lk 10,21-24/

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy Istent senki nem láthatja, és igazán nem is ismerheti a világon. Annyit tudunk róla, amennyit Jézus kinyilatkoztatott-, megmutatott-, elmondott róla. Jézus ugyanis maga a láthatatlan Isten a látható világban. Ezért érdemes az evangéliumot imakönyvként használni – mert benne maga Isten szól hozzánk, és mi válaszolhatunk neki (Adoremus alapján).

Így, imádkozva olvassuk az evangéliumot az egész ádvent folyamán.