2012. február 14., kedd

Szent Cirill és Szent Metód

Isten igéje, Krisztus örömhíre a 12 apostol által kezdett el terjedni. S csakhamar ez a tucatnyi ember szinte az egész világon elhíresztelte Jézus örömhírét.
Az ő tevékenységüket folytatta 800 évvel később mai két nagy szentünk is: Szent Cirill és Szent Metód. Isten minden időben gondoskodik arról, hogy legyenek emberek, tanítók, akik hirdetik üzenetét – az igazi örömhírt – evangéliumot. Ennek ellenére ma is sok ember van a földön, akik nem hallottak még erről az örömhírről.
Adjunk ma hálát Urunknak, hogy mi azon kiváltságosak közé tartozunk, akiknek minden lehetőségük megvan az üdvösségre: Ismerjük Jézus tanítását, s a szentségek által erőt is kapunk annak megéléséhez. Éljünk ezzel a kiváltsággal.

2012. február 13., hétfő

Nincs jel /Mk 811-13/

A farizeusok jelet nem csak hogy kértek, hanem követeltek Jézustól. Már maga ez a tény, ha jobban belegondolunk, elég nagy vakmerőségre vall: vitatkozni az Istennel és jelet követelni tőle. Ott is hagyta őket Jézus.
Nem tudtak, vagy talán nem akartak hinni. Hinni ma sem könnyű, de sose feledjük, a hit elsősorban az akarat tevékenysége: aki akar hinni, az már nagyon jó úton van a szilárd hit felé.
Az Isten minden ránk mért dolgot, eseményt a javunkra fordít. Hiszünk ebben? Vagy talán mi is más jelet követelünk?

2012. február 12., vasárnap

Évközi idő hatodik vasárnapja

Isten szava a Szentírás kimeríthetetlen gazdagsága állandóan, újra és újra kiváló lehetőséget ad arra, hogy általa közelebb jussunk Istenünkhöz a tökéletesedés útján. A mai evangéliumi rész is módfelett kínál lehetőséget az elmélkedésre. Ha figyelmesen hallgattuk, rögtön az első szavak gondolkodásra késztethetnek…
Amint hallottuk, „akkor odajött hozzá egy leprás.”Az első olvasmány Mózes harmadik könyvéből pontosan beszámolt ma nekünk arról, hogy Jézus idejében mit kellett tennie, hogyan kellett élnie egy leprásnak: „Mindaz pedig, akit a lepra tisztátalanná tett, (…) megszaggatott ruhában s hajadon fővel járjon, száját fedje be kendővel, s kiáltsa ezt magáról: «Tisztátalan, tisztátalan!»” A leprás teljesen ki volt közösítve. Itt azonban más történt. Ez a leprás, aki senkihez sem közeledhetett, Jézus felé megy, Jézushoz közeledik. De úgy, hogy senki nem akadályozza őt ebben. De ez nem az első eset, hogy ilyen történik. Hány olyan részt hallottunk már az evangéliumból, hogy egy-egy beteg, béna, ördögtől megszállott, koldus jön Jézushoz – szabadon. Az evangéliumokból azt látjuk, hogy azok, akik valamilyen mértékben ki vannak rekesztve az emberek közül, akiknek elvették minden jogukat, és azok, akiken senki sem segít, vagy akiknek nincs már semmi más lehetőségük mindig szabad utat kapnak Jézushoz. Mindig hozzáférhetnek az Istenhez. S ez a joguk nem abból adódik, hogy méltók rá, hogy jók, hogy igazságosak, hogy „tiszták”. Hanem pontosan ellenkezőleg: Pontosan az igazságtalannak, a tisztátalannak – érthetőbb szóval a bűnösnek van joga, szinte jogom van közeledni és eljutni az Istenhez.
Ez az evangélium, ami magyarul örömhírt jelent, ami minket megszabadít, megment. Isten nem azért szeret, mert milyen jó vagyok, hanem azért szeret, mert szeret. Az én szegénységem, bűnöm nem akadály, hanem az ő irgalmának a mértékét mutatja csupán.
Sose feledjük: az Isten nem a törvény, ami elítél, vagy a lelkiismeret, ami megszégyenít: ő az Atya, aki szeret engem jobban, mint én saját magamat – föltételek nélkül – olyannak, amilyen vagyok. A Jézus név, Jehosua annyit jelent: az Isten megszabadít. Ezt pedig csak, és éppen akkor ismerhetem, tapasztalhatom meg, amikor el vagyok veszve a bűn tengerében.
Talán kirekesztettnek, elutasítottnak, megvetettnek érzem magam? Úgy érzem, bűnösebb vagyok mindenkinél? Úgy érzem, mindenki elhagyott? Ne add fel, az Istenhez mindig, most is szabad utad van. Jöjj hozzá, mondd el neki a bajod, bánatod, a betegséged… Ő arra vár, hogy meggyógyítson téged.

Miserend és hirdetések - Évközi idő hatodik vasárnapja

2012. február 9., csütörtök

Kitartani midnvégig /1Kir 11,4-13/

A bölcs Salamon, aki templomot épített az Úrnak, aki mikor az Úr bármit felkínált neki, ő a bölcsességet választotta, akihez Sába királynője is eljött s megcsodálta bölcsességét… mikor ez a Salamon megöregedett, pogány származású feleségei hatására idegen isteneknek kezdett el szolgálni.
Manapság talán fordítva gondoljuk ezt… sokan fiatal korban istentelenek, s idősebb korban térnek meg az Istenhez… azonban az igazság inkább az, hogy ahogyan él valaki fiatal korban, úgy fog élni az öregkorban is. Aki fiatalként nem él az Istennel, az valószínű, hogy később sem fog.
Ma azonban arra figyelmeztet minket a szentírási szó, hogy tartsunk ki mindvégig, ne hagyjuk, hogy bármi, vagy bárki is elcsábítson minket az Istenünk mellől. Urunk szavaira gondoljunk a kísértések idején: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” 

2012. február 7., kedd

„Valóban lehetséges-e, hogy az Isten itt lakozzék a földön?” /1Kir 8,22-23. 27-30/

Már Salamon király is ezen elmélkedett, csodálkozott, pedig az ószövetségi jeruzsálemi templomban nem volt Oltáriszentség, csupán egy frigyszekrény, mely az Istent jelképezte, de nem volt maga az Isten, mint ma nekünk az Oltáriszentség.
Valóban lehetséges? „Hiszen a menny és az egek egei sem képesek téged befogadni. Mennyivel kevésbé fogadhat be ez a ház, amelyet én építettem.” – folytatja Salamon az imádságában.
Isten kegyelméből valóban lehetséges, hogy itt van az ő templomában, de ami ettől még csodálatosabb, hogy a mi testünkbe is eljön, a mi személyes kis méltatlan templomunkba fogadhatjuk a mindenség Urát. Éljük át a mai szentáldozást is oly alázatosan és olyan komolysággal, ahogyan ezt Salamon is tette, s imádkozzunk majd a szentáldozás előtt vele együtt: „Halld meg imádságunk; és ha meghallod, légy hozzánk irgalmas”.

2012. február 4., szombat

Miserend és hirdetések - Évközi idő ötödik vasárnapja

Évközi idő ötödik vasárnapja

Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai: kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.” Nem éppen buzdító, bíztató szavakat hallottunk a mai olvasmányban. Az ószövetségi Jób ártatlanul szenved, s fájdalmában választ keres a szenvedés értelmére. Miért? Miért kell neki szenvednie, ha ő egy igaz, istenszerető ember, aki senkinek sem ártott, csak jót tett mindig és mindenkinek. Talán ismerős kérdés ez mindannyiunk számára… Mindannyian ismerjük valamennyire a szenvedést. De Jób bölcsen kiderítette a földi élet egyik alaptényét: akár akarjuk, akár nem, sokszor szenvednünk kell. Arra nem jött rá, hogy miért…csak…tudta, hogy ez így van. Ezt mi is tudjuk. De ha már ez így van, hogy „muszáj” szenvednünk, akkor miért ne szenvednénk „jól”? Mert lehet jól szenvedni!
Mi már nem az Ószövetséget éljük, hanem Krisztusnak köszönhetően mi vagyunk az újszövetségi választott nép – Isten népe, Isten választott népe. Nézzünk a keresztre: Itt mutatja meg Isten a kereszt értelmét. Keresztjével váltott meg minket. „Üdvözíts bennünket, világ megváltója! Ki kereszted és feltámadásod által megmentettél minket.” – énekeljük gyakran a szentmisében. Jézus megmutatta: a másokért viselt szenvedésnek milyen értéke van. Jób tűrte a szenvedést, de nem tudta, miért. Mi azonban már felvilágosultak vagyunk – tudjuk, miért, kiért. Talán unokáink Istenre találásáért, szüleink gyógyulásáért,
Sose feledjük, mivel váltott meg minket az Isten: Jézus Krisztus három éven keresztül járta az országot, tanított, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel… de mégsem ezzel váltott meg. Hanem azzal, hogy értünk szenvedett, meghalt és föltámadt. Szenvedésével érdemelte ki számunkra az örök életet. Kell ettől nagyobb buzdítás annak, aki szenved? Aligha.
Katonasor az ember élete a földön”, de a szenvedést felajánlva örök hazát építhetünk éppen ezzel a katona sorssal. Váljunk ebben is – a szenvedésben – egyre hasonlóbbakká példaképünkhöz, Urunkhoz, Istenünkhöz.

2012. február 2., csütörtök

Urunk bemutatása a templomban - Gyertyaszentelő Boldogasszony

40 nappal karácsony, Jézus születése után Szűz Mária és Szent József elvitték a kisded Jézust a templomba – a zsidó előírások szerint - , hogy bemutassák a templomban. Látszólag ez nem más, mint csupán egy zsidó előírás teljesítése. De ha tényleg csak ennyi lenne, akkor nekünk, keresztényeknek nem lenne rajta mit ünnepelnünk. Többről kell, hogy legyen itt szó. S valóban, többről van itt szó!
Ahogyan szentmise elején a gyertyaszenteléskor is elhangzott: a mai napon Jézus hívő népével találkozott. Mert Betlehemben csak a pásztorok látták meg őt a zsidó nép tagjai közül, ma azonban a templomban találkozik a papságot képviselő Simeonnal és a prófétákat képviselő Annával. Így találkozik a teljes közösséggel, az egész Egyházzal. S Egyházunk egyben saját menyegzője ünnepének is tekinti ezt a mai napot, ugyanis ma van az a nap, mikor Jézus először lépett be a templomba. Ez ünnepünk legmélyebb gondolata: most találkozik össze a Menyasszony (az Egyház) és a Vőlegény (Krisztus). Ekképpen válik ma a templom szinte egy lakodalmas házzá, melyben együtt ünnepeljük ezt a csodálatos találkozást.
De nem feledkezünk meg Szűzanyánkról sem, hisz ő az, aki által a nemzetek világossága, aki fényeskedik az egész világnak eljut a földre, akinek köszönhetően az igazi Fény eljut az Isten házába, a templomba. Mint az Egyházi minden szertartásán a fény, a gyertya Krisztust, az ő világosságát jelképezi.
Krisztus először lépi át a templom küszöbét, s ezáltal szentségével megszenteli a templomot. Mi pedig, az újszövetségi nép Szent Pál apostol tanításából tudjuk: templom vagyunk mi is, a Szentlélek temploma, melyet szintén maga az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus szentel meg látogatásával.
Legyen nyilvánvaló életvitelünkből: Krisztus él a mi templomunkban, szívünkben, s az őt jelképező gyertya mellett az ő valódi világosságát vigyük haza otthonainkba. Erre biztat, s erre tesz minket képessé ez a mai szent ünnep, szentmise.

2012. február 1., szerda

"Nicsak, ki beszél?" /Mk 6,1-6/

Az egyik szentmise után történt. Az egyik nagyobb ministráns ezt mondta a kisebbnek: nem jól csengettél a misén. Megmutassam, hogyan kell? Nekem csak ne mutass semmit – jött a válasz – , nem te vagy a tanító nénim! Így felnőtt szemmel látjuk, hogy a kis ministráns megalázónak tartotta volna, hogy egy másik szintén gyerek oktassa őt ki. Pedig semmi rosszat nem akart, csupán segíteni.
Valóban „nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában.” S valljuk be, hogy mi felnőttek is sokszor visszaesünk ebbe a gyerekkortól bennünk maradt büszkeségbe: Te beszélsz?! Anyád lehetnék. Mit tudod te?! Te csak ne oktass ki, jó?!
Sokszor talán meg sem hallgatjuk, amit a másik mond, mert ő éppen „rosszabb”, fiatalabb, tapasztalatlanabb… mindig van elég okunk, hogy meg se hallgassuk.
Szent Pál apostol is tudta ezt, ezért erre kér, biztat minket: „Becsüljétek meg azokat, akik intenek benneteket az Úrban (…) Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg.”/1Tessz 5/
Talán a ma este folyamán is kapunk családtagjainktól, ismerőseinktől egy-egy tanácsot, javaslatot, vagy netán kritikát. Ne utasítsuk el azonnal. Vizsgáljuk meg, s ha jó, ha javunkra, Isten dicsőségére szolgál, tartsuk, valósítsuk meg.

Ma reggel

Nagy hideget ígértek mára az "időjósok", de "csak" -14 fok volt reggel, ahogy jöttem vissza a szentmiséről - fél nyolckor.

Éppen kelt fel a nap templomunk mögött,
felmentem a padlásra,
s megörökítettem az utókornak ezt a hideg reggelt:

a képen nem látni, de tényleg farkasordító hideg volt



"Áldjátok az Urat, fagy és nagy hideg!"
/Dán 3,64/

2012. január 31., kedd

Új pozsonyi segédpüspök

Ahogyan arról a Szlovák Püspökkari Konferencia beszámolt, XVI. Benedek pápa a pozsonyi érsekség segédpüspökévé nevezte ki Haľko József atyát.
Nagy öröm ez a mi számunkra is, mert József atya gyönyörűen beszél magyarul és papsága során mindig szeretettel szolgálta a magyar híveket. A pozsonyi magyar közösségnek is ő végzi rendszeresen a magyar szentmiséket.


Bővebben itt.

Istennek hála érte!

Élő hittel közeledni /Mk 5,21-43/

Jézus körül tolongott a tömeg – olyannyira közel voltak hozzá az emberek, hogy szinte hozzá sem lehetett férni. De mégis csupán egy valaki volt, aki tényleg közel került Jézushoz. A vérfolyásos asszony elsősorban nem testileg „ért hozzá“, hanem lelkileg érintette meg őt.
Mi is, ha nem is nagyon sokan, de többen itt vagyunk az oltár – Jézus körül. Közel vagyunk hozzá, sőt, magunkhoz vehetjük. Azonban igazán közel akkor jutunk Istenünkhöz, ha hittel közeledünk hozzá. Vajon minket, a mi hitünket is észreveszi Jézus ebből a tömegből? Ha élő, minden nehézséget legyőző hittel közeledünk, akkor minket is megszólít, s nekünk is ezeket mondja: „Hited meggyógyított“.