Sarlós Boldogasszony - falunap

Úgy hozta az Isteni Gondviselés, hogy ma, falunapunkkor egyben Sarlsó Boldogasszony ünnepét üljük meg. Így tehát ma arra az eseményre emlékezünk, azt az eseményt ünnepeljük, hogy Szűz Mária – már méhében a kis Jézussal – meglátogatja Erzsébetet. Az egyik elmélkedő pedig így ír e mai ünnepről: Ez a mai ünnep visszaemlékezés egy találkozásra, ahol nincs panasz, nincs pletyka, nincs megszólás, vagy kibeszélés, csak közös hálaadás Isten jóságáért – azaz közös imádság. Pedig e két asszony közül egyik sem volt különös misztikus, vagy kolostorba vonult szerzetesnővér, hanem egyszerű emberek voltak, egyszerű családban éltek – mint a többiek körülöttük.

Milyen fontos üzenet lehet ez számunkra! Mert e mai nap e mai ünnep kapcsán elgondolkodhatunk, vajon miből is állnak a mi látogatásaink, mikor egymást meglátogatjuk, mikor egymással találkozunk. Elmondhatjuk mi is: nincs panasz, nincs pletyka, nincs megszólás, vagy kibeszélés, de tudunk egy kicsit együtt imádkozni? Sose szégyeljük az imádságot, hisz keresztények vagyunk. Ha például látogatóban vagyunk, s meghalljuk az esti harangszó hangját, ne szégyeljünk szólni egymásnak: mondjunk el egy közös imát.

Ez a mai nap, ez a falunap egy különleges alkalom arra, hogy ma együtt imádkozzunk – nem az imaházban, de ezen a világi-, hétköznapi helyet. Ezzel mintegy példát mutathatunk egymásnak és magunknak is, hogy az ima nem csak a templomra korlátozódik, hanem helye van a mindennapi életünkben. A mai ünnep is ezt tanítja: a közös imádság a mi életünkben, a mi kapcsolatainkban is komoly előrelépést hozhat, és többet ér sok ezer egyéb szónál.

Elsőpéntek

Manapság nagy divat a korrupt és bűnös világot okolni: „Milyen rossz ez a világ, itt már nem is lehet rendesen élni”. Mi az irgalmasság évét éljük, amikor arra szólít fel egyházunk, hogy mutassuk meg Isten szeretetét és megbocsátását azoknak is, akik nem érdemlik meg, vagy tudatosan nem vágynak rá.

Elsőpéntekünk számunkra minden hónapban ünnep. Ezen a mai napon is lehetőségünk volt arra, hogy a szentgyónásban megtisztítsuk szívünket, a szentáldozásban pedig Istenünkkel találkozva megerősödjön lelki erőnk. Mert úgy tudunk a leginkább irgalmasok és szeretők lenni, ha mi is megérezzük Istenünk irgalmát és szeretetét.

Valóban nehéz időket élünk, de ez egyben lehetőség is: a nehéz helyzetben méginkább meg tud nyilvánulni Isten irgalma és szeretete.. Talán éppen rajtunk keresztül.

Ballagási videó

Rizikó /Mt 7,6. 12-14/

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“ Jézus tanít meg minket a szeretet ily bensőséges, kockázatos voltára. Valóban nagy kockázat teljesíteni ezt a parancsot!  Ugyanis senki nem ígérte meg nekünk, hogy ha megtesszük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk is megtegyenek, akkor azt a jót tényleg visszakapjuk. Senki nem ígérte ezt meg, még maga Jézus sem. S mégis arra buzdít: akkor is tegyétek a jót, akkor is szeressétek a másikat, ha nem is viszonozzák azt soha.

Ez az isteni parancs, melyet nem lehet teljesen megérteni. De meg lehet élni teljes mértékben. Urunk mutatott rá példát: mindenkinek, még az őt rágalmazó, kínzó, meggyilkoló „ellenségeinek“ is csupa jót tett. Ezt próbáljuk ne csak meghallani, megérteni, de megélni: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“

Mieserend és hirdetések - Évközi 12. vasárnap

Ítélet-idő előtt /Mt 7,1-5/

Elgondolkoztunk már valaha azon, mi lesz, ha halálunk után Isten ítélőszéke elé kerülünk? Ott fogunk állni számtalan bűnünkkel, hibánkkal a bűntelen és hibátlan, tökéletes Isten előtt. Ha ezen az ember komolyan elgondolkodik, nincs, aki ne rettegne. Reménytelen, hogy kiérdemeljük az örök boldogságot.

De mégis, van egy reményünk: „… amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” Ez lehet a menedékünk. Megmenekülhetünk. Nem, mert megérdemeljük, hanem Isten jóságából. Ha mi azt a kicsit megbocsátjuk a másiknak, ő azt a sokat eltörli lelkünkről. Ha mi bosszú helyett egy kis szeretet adunk egymásnak, ő bosszú helyett az örök szeretetet, a véget nem érő boldogságot adja. Ha másért nem is, legalább ezért bocsássunk meg szívből egymásnak.

Évközi tizenkettedik vasárnap

Remélhetőleg mindannyian kényelmesen ülünk itt ezen a szentmisén. Nem kell állnunk – hacsak nem akar valaki -, ugyanis van elég hely. Az idő is türhető – igaz, kicsit meleg van, de talán nem vészes. Valljuk be, szeretjük a kényelmet. Otthonainkat is igyekszünk minnél kényelmesebben berendezni. Biztos mindannyiunknak van egy megszokott helye a szobában, ahol szeretünk ülni, pihenni, ahol olyan kényelmes. De miért mondom mindezt? Felkeltette az érdeklődésemet egy írás, melyet a minap olvastam, s mely a mai evangélium kapcsán jutott szembe...

Avilai Nagy Szent Teréz írja: „Tudjátok, hogy mennyire szereti testünk a kényelmet. Azt pedig értsük meg, hogy rendkívül veszedelmes volna ebbeli törekvésével megbékülni. (...) Mit jelentsen az, hogy az emberek a legnagyobb lelki nyugalommal töltik életüket teljes kényelemben? Jól esznek-isznak, alusznak, mulatnak, minden elképzelhető módon szórakoznak, úgy, hogy az ember esze megáll. Úgy látszik, mintha nem is volna másvilág...”

„Az Emberfiának sokat kell szenvednie” – hallottuk a mai evangéliumban. Milyen hatalmas ellentét: kényelem – szenvedés. Üti egymást a kettő. Nem lehet kényelemben az, aki szenved – tudjuk jól. Ma nem ünneplünk semmi különlegest, úgy is hívjuk ezt a mait, hogy évközi idő vasárnapja. Egy vasárnap a sok közül. Mégis ma hívja fel a figyelmünket Jézus erre a fontos dologra: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” Az apostoloknak sem egy különleges alkalomkor mondta ezt, de egy „közönséges”, évközi napon, mikor együtt voltak vele – úgy, ahogy ma mi együtt vagyunk Istenünkkel. Amikor talán épp nem volt semmi különös gondjuk, problémájuk. Amikor úgy nézett ki: minden jól megy. Akkor jött elő Jézus ezzel a témával: sokat kell szenvednem, megölnek... Tagadd meg magad, vedd fel kereszted...

Miért? Tehetjük fel a kérdést. Mikor már az ember valamennyire jól érezné magát, mikor már az idő is kedvez, az iskolának is lassan vége, akkor se lehet nyugtunk? Akkor sem érezhetjük kényelemben magunkat?

Szent Teréz a veszélyre figyelmeztet: a kényelemtől „a test elnehezedik, a lélek pedig gyöngül.” S valóban, még ha nem is tudatosítjuk mindig: ha túl kényemesen berendezkedünk itt a földön, már nem is vágyódunk a mennybe. Minél jobban érezzük magunkat itt a földön, annál kevésbé vágyunk a mennyeire. S ez a nagy veszély, amelyről Jézsu beszél. Ez az a veszély, ami akkor leselkedik ránk, ha épp jó időszakunk van, ha épp nyugalmas időszakot élünk. Ilyenkor szól Jézus: tagadd meg magad. Tagadj meg magadtól valamit, s hiányérzetedet már most a mennyeiekkel töltsd ki. Szent Ágoston is ezt tanítja: „Balsors, betegség: itt égess, itt vágj, csak az örökkévalóságban kímélj! Mert a test betegsége a lélek egészsége.”

Ezen az egyszerű napon se feledkezzünk el arról, hogy hova tartunk, s hogy csak vándorok vagyunk itt a földön. S minden egyes nap, legyen az bármennyire közönséges, szítsuk fel magunkban a vágyat, melyet itt a földön semmi és senki ki nem elégíthet. Csak a végtelen, mindannyiunkat hazaváró Istenünk.