Mint az
imént hallottuk, már Erzsébet megérezte azt az igazságtalanságot, hogy a
végtelenszer nagyobb, és teljesen szent Isten közeledik a bűnös, kis emberhez:
„Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja
látogat el hozzám?” Nem igazságos, mert éppen nekünk, az embernek kellene a
legnagyobb alázattal, bűnbánattal közelednie – s még akkor sem lenne köteles ő
magához engedni minket. De mégis ezt teszi az Isten. Ő az, aki sokkal
gyorsabban közeledik felénk, mint mi feléje – ebben az ádventi időben is.
Minden egyes
nap itt a templomban felkínálja nekünk az ő kegyelmeit, segítségét, örömét,
erejét. Sőt, ahogy egyik szentünk írja: Isten soha nem ad kevesebbet, mint
saját magát.
Mi is
kérdezzük ma Erzsébettel, hogyan lehet ez? És egyben higgyünk mindannak
beteljesedésében, amit az Úr mond nekünk: ebben az ádventben, ezen a napon is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése