Logikus /Lk 11,5-13/

„Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!” Jézus – mint hallottuk – ma az emberi logikát veszi alapul, azzal érvel, azzal bizonyítja Istenünk végtelen szeretét és irgalmát.

Vallásunk dolgaiban ugyanis vannak dolgok, tények, melyeket nem csupán hinnünk lehet, de meg is lehet azokat érteni. S többek között Urunk mai tanítása is egy ezek közül: ha mi – oly bűnös emberek – tudunk jót tenni másoknak, s tudunk hozzájuk irgalmasak lenni, akkor mennyivel inkább képes erre maga a végtelen Jóság és maga a végtelen Irgalom?

Ne csak higgyünk, de amit lehet, fogjuk is fel, értsük is meg.

Magyarok Nagyasszonya

Míg tegnap Szűz Máriát, a Rózsafüzér királynőjét ünnepeltük, a mai napon már a Magyarok nagyasszonyához imádkozunk – őt tiszteljük e szentmisében. Éppen egy hónapja pedig a Kisboldogasszony, valamint néhány hete a Fájdalmas Anya emléknapja volt. S mindennek tudatában felmerülhet bennünk a kérdés – bennem fel is merült –, hogy nem túlzás-e ugyanazt a Szűzanyát ilyen sokszor köszönteni, ünnepelni, vagy annyi féle képpen szólítani, megnevezni. Hisz a többi szentünkre is általában csak egyszer emlékezünk egy évben – s Szűz Mária is csak egy volt – miért ünnepeljük őt annyiszor?

Akit szeret az ember, azzal igyekszik minél több időt eltölteni. Ha az ember szereti az Istent, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Ha valaki szereti a Szűzanyát, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Egyházunk pedig – mint azt a Mária ünnepek sokasága is mutatja – valóban szereti a Szűzanyát, mert igyekszik vele minél több időt eltölteni. Az újabb és újabb Mária ünnepek sok mindenre megtanítanak, sok igazságot felfednek a Szűzanya életéből, erényes életre nevelnek, de mindenekelőtt arra buzdítanak, és arra hívnak, hogy Máriával legyünk. Ez a mai nap is egy kiváló lehetőség – különösen nekünk, magyaroknak –, hogy újra együtt legyünk Máriával az ő Szent Fia mellett. S az, hogy mi ma is eljöttünk, minden bizonnyal azt tanúsítja, hogy mi szeretjük a Magyarok Nagyasszonyát, mert ezt a mai estét is vele szeretnénk eltölteni.

S ahogy a mai evangéliumban hallhattuk az angyal szavát: Mária áldottabb minden asszonynál. Ebből pedig logikusan következik, hogy az a nép, az a nemzet, amely a „mindennél áldottabbat” választotta királynőjévé és pártfogójává és nagyasszonyává, az maga is bőségben részesül ebből az áldásból. Legyen ez mindenkor előttünk, és éljünk ezzel a kegyelemmel. Legyünk büszkék arra, hogy a magyar néphezhez tartozunk, de éljünk is e kiváltsághoz méltóan: töltsünk minél több időt Szűzanyánkkal. S minden szép szavunkon túl ez bizonyítja majd igazán szeretetünket a Magyarok Nagyasszonya iránt.

Miserend és hirdetések - Évközi 27. vasárnap

Évközi idő huszonhetedik vasárnapja

Az imént hallottunk egy tanulságos történetet, melyet maga Jézus mondott el nekünk. De még mielőtt hozzákezdenénk a megértéséhez, képzeljünk el egy másikat. Azt, hogy most mindenkinek nyitna valaki egy-egy külön bankszámlát, amire minden egyes reggel 24 eurót tenne rá valaki – s mi ezt a pénzt bármire felhasználhatnánk! De lenne egy feltétel: ez a pénz sosem maradhatna meg a holnapi, a következő napra. Minden este lenullázódna, akármennyit is használnánk fel a nap folyamán. Vajon mit tennénk? Egyértelmű, hogy igyekeznénk minden nap a lehető legjobban kimeríteni a számlát, nem hagynánk kárba veszni egy centet sem 24 euróból.

Most pedig a mesés történet után jön a valóság. Mindannyiunknak van egy hasonló számlája, amire minden reggel nem pénz, hanem idő megy rá. Minden egyes nap Isten megajándékoz 24 órával. Minden reggel 24 órával gazdagabbak vagyunk. S ez minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk ki belőle. Soha nem lesz se több, se kevesebb egy perccel sem. Isten minden új nap új összeget tesz a számlánkra, s minden este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztjuk felhasználni az aznapi összeget, időt, egyszerűen elveszik. Úgy, hogy sosem kapjuk már vissza. Nem íródik jóvá másnap. S ezekről a napokról, percekről egyszer számot kell adnunk. Itt jutunk el Jézus ma hallott példabeszédéhez. A gazda rábízta a szőlőjét a munkásokra, akik azonban nem adták oda a termést. Sőt, megöltek mindenkit, akit a gazdaember a termésért küldött. A szőlőben dolgozók ugyanis nem gondoltak arra, hogy egyszer számot kell adni tetteikről. Nem éreztek semmilyen felelősséget, pedig nem kis dolog volt rájuk bízva. A számadáskor azonban nagy bajban voltak.

Mi is, mindannyian egytől egyik számot fogunk adni Istennek életünk minden egyes percéről. Nem lesz lehet majd sem kitörülni, sem átírni egyetlen percet sem, ami elmúlt. Ezért számunkra, keresztények számára az az igazán fontos, és azzal mérhetjük le, hogy jól használtuk-e fel a kapott időt, hogy egy-egy óra, egy-egy nap elteltével vajon közelebb kerültünk Istenhez, vagy épp távolabb, messzebb, Istentől. Jézus mai példabeszéde erre hívja fel a figyelmünket: egyszer mindennel el kell számolnunk, egyszer mindenről számot kell adnunk. Használjunk ki minden egyes percet arra, hogy Istent dicsőítsük, embertársainkat pedig boldogítsuk és segítsük a jóra, az örök jóra. Minden perc számít és minden perc beszámítódik. Gazdálkodjunk okosan.

A szent főangyalok

Az Egyház ma tiszteletét fejezi ki a három főangyal, arkangyal – Szent Mihály, Gábor és Ráfael – előtt. Bár e három főangyalról igazából nem sokat tudunk, ez azonban semmiképp sem baj, hiszen nagy dolgokról keveset tudni is sokat jelent. Erről a kevésről – és mégis sokról – elmélkedjünk ma: személy szerint Szent Gáborról annyit tudunk, hogy ő volt az az angyal, aki átadhatta az emberi történelem legfontosabb üzenetét Máriának – hogy eljön a Megváltó, s Mária lesz az anyja. Szent Mihály, mint arról a mai szentlecke szólt, megküzdött a bukott angyallal, Luciferrel és száműzte őt a mennyből. Szent Rafael pedig az ószövetségi időben jött el, hogy Isten emberének, Tóbiásnak legyen a segítségére. Röviden ezek a puszta tények, melyeket ismerünk személyre szólóan a három főangyalról. Van azonban még két érdekesség, két tulajdonság, melyet megfigyelhetünk, s melyen felbuzdulhatunk angyalainkat ünnepelve.

Mindhárom arkangyal neve az „El” szóval végződik: GabriEL, RafaEL, MichaEL. Ez a szó pedig a héber Elohim kifejezés rövidítése, ami annyit jelent: Isten. Így a főangyaloknak szó szerint Isten van beleírva a nevükbe, a lényükbe – tanítja emeritus pápánk, XVI. Benedek. Gabriel azt jelenti: Isten ereje. Raphael – Isten orvossága. S a Michaelt pedig így fordíthatjuk le: „Ki olyan, mint az Isten?” Mindhárom név az Istent helyezi a középpontba. Mindhárom név a szoros Istenhez tartozást jelképezi és mutatja.

A régi kor emberének ugyanis nagyon nagy érzéke volt a jelek, a szimbólumok iránt. Érezte és tudta az ószövetségi ember, hogy nevet nem csupán azért és aszerint kell adni a gyermeknek, hogy szépen cseng-e, jól hangzik-e. Így szól a római kori szállóige: nomen est omen – azaz a név egyben sors, a név egyben jel is – valamit kifejez, valamire int, figyelmeztet, tanít. Hogy csak az Újszövetségből említsünk egy-egy példát: ezért volt olyan fontos, hogy Zakariás leírja: János az ő neve; vagy hogy az angyal közölje Máriával: Jézusnak nevezed őt. Mert a név egy életen át végigkíséri az embert – így egy életen át taníthatja őt magát, s a körülötte élőket is. Milyen jó lenne, ha mi is ily módon keresnénk nevet gyermekeinknek, ha ily módon választanánk bérmanevet – ha jobban értenénk a szimbólumok nyelvét.

S végül a másik fontos tény, melyet általánosságban megemlíthetünk az angyalokról az az, amit ugyancsak emeritus pápánk, XVI. Benedek tanít: „Az angyal olyan teremtmény, aki Isten előtt áll, és egész lényével Istenhez igazodik. Az angyal Isten előtt él és Istenért él. És éppen ez ad magyarázatot az angyalok másik jellemzőjére: ők Isten küldöttei. Elhozzák Istent az embernek, megnyitják a mennyet, és ezzel megnyitják a földet. Éppen azért tudnak nagyon közel lenni az emberhez, mert Istennél vannak.” Az angyalok Isten küldöttei, akik megnyitják a mennyet, és ezzel mennyitják a földet. Maga az Isten küldi őket hozzánk, hogy az ő fényét, az ő bölcsességét, az ő csodálatos isteni tervét mutassák és adják nekünk. A legjobban talán éppen a szent angyalokra érvényesek Sík Sándor, nemeslelkű papköltő szavai: „Az Isten küld, testvéreim, tinéktek / Hogy sugarai eleven tüzét, / Amik Arcáról a szívembe égtek, / Sugározzam csendesen szerteszét. / A testvéreknek, kik az éjben járnak / Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.” Az angyalok nem a saját nevükben cselekszenek, hanem az Isten nevében; nem a saját maguk dicsőségét sugározzák, hanem az Istenét – ők az Isten küldöttei; Mint ahogy a kis szentjánosbogár sem képes magából és magától fényt sugározni – csupán azt adja tovább, amit nappal a naptól kölcsönzött – azt a fényt raktározza el, s azt csillogtatja meg az éjszakában. S talán maga az a tény is, hogy testi szemeinkkel nem látjuk az angyalokat, azt jelképezi, hogy ők mintegy saját magukat láthatatlanná téve, háttérbe szorítva az Istent, az Isten kifürkészhetetlen útjait mutatják nekünk, és azon vezetnek minket. Nem magukra, de Isten felé, Istenre irányítják figyelmünket.

Nemsokára az eucharisztikus imában mi is az angyalokat kérjük, hogy vigyék szentmiseáldozatunkat Isten oltárára, az ő színe elé. Igen, az angyalok valóban megnyitják a mennyet, s ezáltal megnyílik a föld is a menny felé – ahogyan az evangéliumban maga Jézus tanította: „megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Az angyalok megérintenek minket, embereket Isten közelségével. Adjunk ma értük hálát Istenünknek, s egyben buzduljunk fel példájuk láttán, hogy hozzájuk hasonlóan mi is Istent mutassuk az embereknek, mi is Isten küldöttei legyünk egymásnak, hogy mi is elmondhassuk már nem csak az angyalok, de a saját nevünkben is:

„Az Isten küld, testvéreim, tinéktek,

Hogy sugarai eleven tüzét,

Amik arcáról a szívembe égtek,

Sugározzam csendesen szerteszét.

A testvéreknek, kik az éjben járnak

Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.”

Miserend és hirdetések - Évközi 26. vasárnap

Szent Pió atya

Egyszer egy asszony gyónni szeretett volna mai szentünknél, Pio atyánál. Nagy családja volt, így rengeteg dolga közepette csupán kevés ideje volt, de felsietett a kolostorhoz, ahol beállt a sorba a gyóntatószéknél. Hosszú volt a sor, s mindenkinek türelemmel kellett várnia. S bár az asszony türelmesen várakozott, egy idő múlva az ebédfőzésre gondolva úgy döntött, hazamegy. Ekkor Pio atya félrehúzta a gyóntatószék függönyét, és kiszólt az elöl állóknak: „Engedjétek előre azt az asszonyt!” Így még aznap elvégezhette gyónását a sokgyermekes anya.

Pió atya Istentől ilyen különleges képességet kapott, hogy olvasott az emberek gondolataiban. Így senki semmit sem titkolhatott el előle – sőt sokakat megelőzött azzal, hogy válaszolt, reagált arra, ami még csak a gondolatukban volt – néha ez előnyös, máskor azonban igen hátrányos volt. Vagy megdicsért valakit, vagy épp ellnkezőleg: elmarasztalt.

Ma nincs közöttünk senki, aki képes lenne ilyesmire. Itt van azonban Istenünk, aki bizony tökéletesen ismeri minden gondolatunkat. Vajon e mai nap, e mai szentmisén Isten mit válaszolna gondolatainkra? Mennyire méltók azok e szent helyhez, e szent cselekményhez, vagy keresztény életünkhöz? Pió atya közbenjárását kérve imádkozzunk azért, hogy ne csak szavainkban, de már gondolatainkban is Istennek tetsző-, igazi keresztények legyünk.