A "segítő szent" - Páduai Szent Antal

Páduai Szent Antal sokaknak, mint „a segítő szent” ismeretes. Sokan kérik segítségét, mikor egy-egy elveszett dolgot keresnek – s többször bebizonyosodott, hogy valóban segít megtalálni azt, ami elveszett. Lehet, mi is fordultunk már hozzá hasonló kéréssel…

De sose feledjük ilyen helyzetekben sem, hogy égi oltalmazóink mindenekelőtt a bűntől akarnak megvédeni. Ők már minden tudás birtokában vannak, s  jól tudják, ha a földi javakat, a földi értékeket megszerezzük, megtaláljuk, azok nem mindig válnak hasznunkra. Ezért már Szent Antal közbenjárását se annyira a hanyagságunk korrigálására, hanem a gonosz lélek hatásának csökkentésére kérjük.

Közösen - Szent Barnabás apostol

A mai napon Szent Barnabásra emlékezünk, aki ugyan nem tartozott a tizenkét apostol közé, de egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében, vagy ahogyan XVI. Benedek pápánk fogalmaz, ő is „a keresztény kezdetek egyik főszereplője“ volt. Ezért kapta a megtiszteltető apostol nevet.

Szent Pállal, a nemzetek apostolával működött együtt az ő missziós útjain. Gyönyörű képet fest az ő együttműködésük az egyház kezdetéről: A legnagyobbak, a 12 apostol és Szent Pál nem akarnak mindent egyedül csinálni mondván, „ehhez én értek a legjobban“, hanem számos különböző társsal működnek együtt (XVI. Benedek).

Mi sok dologban talán így gondolkozunk: „ezt inkább én csinálom, mert ehhez én értek a legjobban, ezt én tudom...“ Szent Pál és Szent Barnabás ma arra adnak példát, hogy ha nyitottak vagyunk egymás iránt az együttműködésre, ebből az önzetlen együttműködésből csodálatos dolgok születhetnek. Lehet, mi talán jobban csinálnánk, de higgyük el, Isten azon a másikon keresztül is tud annyit tenni, mint rajtam keresztül. Gondoljuk át újra Szent Pál szavait: „Mind Jézus szolgái vagyunk, mindenki a maga módján, mert a növekedést Isten adja”.

Miserend és hirdetések - Évközi idő 10. vasárnapja

Évközi idő 10. vasárnapja

A mai evangéliumból, ha figyelmesen hallgattuk, biztos a szemünkbe tűnt, hogy Jézus szinte elutasította édesanyját és rokonait, akik látni szerették volna őt. Talán furcsálljuk ezt az merev, érzéketlen magatartást. Azonban az első benyomással ellentétben, Jézus nem utasítja el édesanyját és rokonait. Nézzük csak meg a másik oldalról. S ez a gyönyörű ebben, hogy ha más szemszögből nézzük, láthatjuk, Jézus nem őket, az édesanyját, rokonait kisebbíti, alacsonyítja le, hanem inkább minket emel fel. Minket emel fel egy olyan bensőséges szintre, amely erősebb még a vér kötelékénél is. Ez az isteni szeretet szépsége: mélyen bensőséges és végtelenül magasztos kapcsolatra hív minket Isten.

Valóban hív. Mindannyiunkat. Jobb esetben talán el is indulunk Jézus felé, de hasonlóan, mint rokonai, akadályba ütközhetünk. Van úgy, hogy a legtisztább szándék vezérel minket, és mégsem egyszerű vagy könnyű elérnünk Krisztust. Őszintén szeretnénk jól imádkozni, jobban istenes lenni, igazibb hívő, keresztény, de mégsem sikerül. Ugyanis sok akadállyal kell megküzdenünk ezen az istenhez vezető az úton.  A sátán a bűn által el akar választani minket Istentől, nem akarja, hogy bármilyen kapcsolatunk is legyen Istennel. A világ is törekszik minket olyan távol tartani Istentől, amennyire csak lehetséges. Ezer és ezer szórakozási lehetőséget kínál – TV, rádió, internet – amik mind eltéríthetnek minket az imádságtól, az elmélkedéstől és a megtéréstől. Pl. esténként már mennek a meccsek a foci EB-ről. Jó szórakozás, főleg, ha a kedvencünk nyer, de… úgy kell megoldani, hogy az esti imát még lehetőleg a foci előtt elvégezzem, nehogy már utána a fáradtságra hivatkozva elmaradjon…

A lustaság és hanyagság még a legjobbakat is elkaphatja. 

Ezért ma se maradjunk tétlenek. Tegyünk konkrét lépéseket: Például: alapos lelkiismeretvizsgálatot végzek az este folyamán és felkészülök egy igazi, őszinte szentgyónásra. A félidőben kikapcsolom a TV-t, s imádkozok kicsit. Így tudjuk eltávolítani az akadályokat, és így nyílik meg az út Jézushoz. Próbáljuk ki, nem fogjuk megbánni.

Papszentelés

Püspökatyáink 

ezekben a napokban szentelnek 

új papokat.

Közülük számunkra is ismerős 

Pintér Miroszlav diakónus, 

aki már a mi egyházközségünkben 

is járt és hirdette Isten igéjét.

Imádkozzunk értük, 

különösen a magyar újmisés papokért!

Diakónusszentelés

Örömmel tudatom, 

hogy ma délután a 16:00-kor 

kezdődő szentmise keretében 

a besztercebányai plébániatemplomban

diakónussá szentelik többek között 

az ipolybalogi 

Gyurász Pál 

kispapot, 

aki Jó pásztor vasárnapján 

ellátogatott egyházközségünkbe, 

és szavaival, példájával 

buzdított minket. 

Imádkozzunk érte!

Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Áldjad ember e nagy Jódat - Úrnapja

Úrnapja – Krisztus Szent Testének és Krisztus Szent Vérének az emlékezete, ünnepe van ma – jól tudjuk mindannyian. Remélhetőleg ebben a szentmisében is járulni fogunk a szentáldozáshoz, magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget. De vajon tudjuk, mit visz véghez bennünk ez a szentség? Egyszerűbben kérdezve: miért imádjuk, és miért vesszük magunkhoz? Gyakran áldozunk, de mire jó ez?

Az egyik szentségi énekünk szinte tökéletesen kifejezi, milyen hatásai, milyen gyümölcsei vannak az Oltáriszentségnek – ha azt imádjuk, és magunkhoz vesszük. Az említett verses népének így tanít: „Itt az Isten gazdagsága, Bűnös lelkek nagy váltsága, Minden jónak nagy bősége édes Jézus, Gyarló szívek erőssége áldott Jézus.“

Az Oltáriszentség az Isten gazdagsága – ugyanis ha magunkhoz vesszük, akkor Istenünk az ő végtelen szeretetében részesít minket.

Az Oltáriszentség a bűnös lelkek nagy váltsága, ugyanis az Oltáriszentség Jézus keresztáldozatát is megjeleníti egyben, azt, amivel megváltott minket, hogy halálunk után elnyerhessük a mennyet – így ez mint egyfajta váltságdíj is bűneinkért.

Az Oltáriszentség minden jónak nagy bősége – ami valóban jó, örök jó számunkra, azt mind megkapjuk ebben a szentségben: megtanít az örökkévalókra figyelni, megtanít elszakadni a világ vonzalmaitól… bőségesen ad minden jót, amire igazán szükségünk van.

Az Oltáriszentség a gyarló szívek erőssége – nagyon jól tudjuk, mennyiszer megfogadtuk már, hogy nem követünk el bűnt, s mégis újra és újra visszaestünk. Ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és finom-, érzékeny a lelkiismeretünk, be kell, hogy lássuk: gyarlók vagyunk. S hogy ebben a tudatában se keseredjünk el, szintén az Oltáriszentség, annak vétele segít: megerősít, hogy jó elhatározásainkat a lehető legtöbbig éljük meg.

Tanító énekünk azonban még tovább folytatja ezeknek a gyümölcsöknek felsorolását, s ha odafigyelve énekeljük, biztos, hogy még jobban fogunk vágyódni utána.

Az Oltáriszentség az égnek megnyitója – ha ugyanis gyakran áldozunk, akkor az azt jelenti, hogy gyakran, vagy állandóan a kegyelem állapotában vagyunk – s így bármikor ér minket a halál, a menny nyitva fog állni számunkra.

   Az Oltáriszentség a kegyelemnek meghozója – olyan kegyelmekben, olyan különleges, természetfeletti ajándékokat kapunk az Oltáriszentség vételével, amelyeket semmilyen más úton el nem nyerhetünk.

Az Oltáriszentség a lelkünknek orvoslója – talán nem is nagyon tudjuk, hogy a szentáldozásnak olyan hatása is van, hogy eltörli a bocsánatos bűneinket. A szentmise elején megbánjuk, a szentáldozással pedig Istenünk megbocsátja a kisebb bűneinket.

Az Oltáriszentség bús szívünknek vidítója – ha ezeket mind átgondoljuk, felfogjuk, megértjük, hogy mennyi mindent kapunk e nagy szentség által, biztos, hogy bármennyire is szomorú a lelkünk, az Isten öröme elárasztja szívünket, s minél gyakrabban fogunk vágyódni az igazi öröm, boldogság után.

Krisztusban szeretett testvéreim! Ebben a szentmisében az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust Kérjük, adja ránk áldását, Irgalmának kútforrását, Legyen velünk a végórán édes Jézus, S üdvözítsen holtunk után áldott Jézus.

"...ő beszél?!" - Ő! /Mk 12,1-12/

„El akarták fogni Jézust (...) Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet.“ Amint hallottuk, a főpapok megértették, hogy amiről Jézus beszélt, az éppen róluk szólt. Büszkeségük, gőgük azonban nem engedte, hogy beismerjék hibájukat. Ezért inkább egy más módszert akartak alkalmazni: elhallgattatni azt, aki figyelmezteti őket a hibáikra.

Azt hiszem, mindannyiunknak ismert ez a fajta probléma: beismerni a hibáinkat, elfogadni a kritikát a másiktól. Talán azért, mert a legtöbbször ismerjük „azt a másikat”, ismerjük hibáit, s „ő csak ne szóljon semmit…”

De mi történik, ha Jézus szavaiban ismerünk magunkra? Ott már nincs kifogás. Rá már nem mondhatjuk: „Ő beszél?!”

Isten szava mindig igaz. S ha benne ráismerünk magunkra, hibáinkra – vegyük komolyan.

Miserend és hirdetések - Szentháromság vasárnapja

Szentháromság vasárnapja

Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk. A gyermekek körében ez minden bizonnyal a karácsony, Urunk születése. De nem csak a gyerekek egyik kedvence ez, hanem a felnőttek is, idősek is szívesen gondolnak a kis Jézusra, elképzeljük, ahogy pólyában fekszik, énekeljük a bölcsődalokat… Aztán van a húsvét ünnepe, amit szintén várni szoktunk 40 napon keresztül. Ilyenkor a föltámadás öröme kell, hogy betöltse a szívünket. Allelujás énekeink szintén örömre szólítanak fel, hisz húsvétkor minden nap örvendezésre hivatott. S talán megkülönböztetett örömmel szeretjük a Mária ünnepeket. Sokszor meghatódunk, s szinte érezzük Szűzanyánk segítségét, átéljük az ő örömeit és fájdalmait, s osztozunk vele a mi örömeinkben és fájdalmainkban. Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk.

Mai ünnepünk azonban merőben más. Ma a Legszentebb Szentháromságra emeljük tekintetünket. Egy olyan dologra, melyet nem értünk, nem tudunk felfogni. De mégis, kell, hogy valamennyire értsük, kell, hogy valamennyire megismerjük. Ez az ünnep minden bizonnyal nem hat annyira az érzékeinkre, talán nem hatódunk meg a Szentháromságra gondolván. De nem is ez a lényege a mai ünnepnek. Az egyik énekeskönyvünk (ÉE) találóan határozta meg, mire is szolgál ez a nap, ez a szentmise, liturgia: „Az egész liturgia (istentisztelet) célja a Szentháromság dicsérete.” Kell, hogy ezt a mai napot teljesen az Istennek szenteljük – egyszerűen minden percünkkel dicsérjük őt. Dicsérjük őt minden keresztvetéssel, a Dicsőség, a Hiszekegy, a Szent vagy éneklésével – mindennel a Szentháromság végtelen dicsőítésébe csatlakozzunk bele. Ehhez azonban szükséges tudnunk, hogy ki is az, akit dicsőítünk és imádunk. Hogy valóban tudjuk, kinek hiszünk, ki miatt járunk rendszeresen templomba, és ki miatt élünk keresztény életet.

Szent Atanáz, egy negyedik századi szentünk segíthet nekünk a Szentháromság, ha nem is felfogásában, de legalább részleges megismerésében. Magát a Szentháromságba vetett hitünket fogalmazza meg így: „Ez a katolikus hit: Egy Isten van, három személyben. Más az Atya személye, más a Fiúé, más a Szentléleké. De e három személynek egy az istensége, egy a dicsősége és egy a felsége. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, s olyan a Szentlélek. Örökkévaló az Atya, örökkévaló, örökkévaló a Szentlélek. De nem három örökkévaló, hanem csak egy. Mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek. De nem három mindenható, hanem csak egy. Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek. De nem három Isten, hanem egy Isten. „

Talán az elhangzottakból is rájöttünk – ez túlhalad emberi logikánkon, képzelőerőnkön, felfogóképességünkön. De mégis kell, hogy ezen az ünnepen jobban elmélyedjünk e nagy titok megismerésében. Hisz nagy dolgokról keveset tudni is sokat jelent. Egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. De mire jó ezen morfondírozni? Azért, hogy valamit megértvén e mély igazságból rájöjjünk: a hitigazságban sosincs belső ellentmondás, továbbá, azért kell igyekeznünk ezt megérteni, mert a nagyobb istenismeret nagyobb istenszeretetre indít (ÉE). Hisz minden személyes szeretet-kapcsolat megkívánja, hogy megismerjük a másikat és minél többet tudjunk róla. Gondoljunk csak arra, milyen fontos egy házasságban, egy családban, hogy a házastársak ismerjék egymást – anélkül nem lehet szeretni. Így van ez az Istennel is: minél jobban megismerjük, annál nagyobb szeretettel vonzódunk iránta.

Mai ünnepünk a kellemes érzések helyet mély, de mindenképp megalázkodó gondolkodásra késztet minket. Szent Ágoston szavai különleges mértékben érvényesek e mai napra, hogy ne csak higgyük hitünk szent titkait, hanem amennyire lehetőségünk is van, amennyire képesek vagyunk, igyekezzünk megérteni azokat: „Hidd, hogy megértsd. Értsd meg, hogy hidd”. Nem csupán vakbuzgón, hanem gondolkodó, hívő emberként ünnepelni – ezt kell ma tennünk. Egy pár pillanat múlva ezért jobban figyeljük oda a Hiszekegy szavaira, s tudatosan valljuk meg szánkkal és hitünkkel azt a végtelenül nagy titkot, mellyel reményünk szerint örökké élünk majd. Amilyen végtelen a Szentháromság titka, olyan végtelen a szeretete is.

Hazai búcsú

2012. június 3-án van 

községünk Legszentebb Szentháromság 

római katolikus templomának búcsúja. 

A szentmise délelőtt 9 órakor kezdődik. 

Mindenkit szeretettel várunk!

Idegenek és vándorok /1Pt 2,2-5. 9-12/

„Szeretteim! Kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok: Tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen törnek.“

Másodszor hallottuk ma ezeket a szavakat, melyek Szent Péter szájából láttak napvilágot. Nagy bölcsességgel idegeneknek és zarándokoknak nevezi a híveket, azaz minket is. Idegenek és zarándokok vagyunk, Krisztusban szeretett testvéreim! „A mi hazánk a mennyben van“ – ismerjük Urunk szavait. De nézzünk csak vissza erre a mai napra: nem ragaszkodtunk túlságosan a földi javakhoz, nem kerestük túlságosan a földi kényelmet, nem adtuk át magunkat a test kívánságainak?

Mindig szemünk előtt legyen: Idegenek, és zarándokok vagyunk itt. Máshova tartunk. Úgy éljünk, hogy oda „máshova“ el is érjünk.

MIND! /1Pt 1,18-25/

„Az ember olyan, mint a fű, dicsősége, mint a rét virága.“ Szent Péter apostol, első az apostolok közül, Krisztus első földi helytartója kiváló helyzetfelismeréssel állapította meg, hogy minden dicsőség, minden siker, minden hírnév, minden elismerés az emberek részéről szinte semeddig sem tart. Ahogy az ének is meséli: „Egyszer fenn, egyszer lenn…”

Ezért mindig azon legyünk, hogy ne a saját magunk dicsőségét próbáljuk megbecsültetni, hanem mindennel az Isten dicsőségét építsük, mindent azért tegyünk, hogy Isten dicsőségét ismerje meg a világ. Mert az övé az egyetlen dicsőség, amely soha el nem múlik, s amelyet egyszer minden teremtmény – igaz, igazságtalan, jó és gonosz egyaránt elismer. S ez az egyetlen véget ne érő dicsőség, amelynek majd mi is részesei lehetünk.

Minden tettünk végső célja ez legyen: „Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!”

A jó befektetés /Mk 10,28-31/

Biztos gondolkoztunk már úgy, hogy mi milyen sokat adtunk már Istennek. Mennyi időt szántunk már eddigi életünk folyamán imádságra, mennyiszer támogattuk az egyházat, hány jótettet vittünk már véghez, hányszor eljöttünk hétköznap is a templomba. Ha tényleg élő a hitünk, akkor valóban ilyen sokat szánunk az Istenre.

Azonban, hogy ne szálljon a fejünkbe a dicsőség, sokat segíthet, ha gyakran elgondolkozunk azon, hogy „mi mindent tett értünk az Isten – Jézus a keresztfán, és ahhoz képest milyen kevés az, amit mi tettünk meg.”

Hozzá akarjunk hasonlóvá válni, és soha semmit ne sajnáljunk Istennek adni. Higgyük el, az a legjobb befektetés, amit Istennek adunk.

Valami hiányzik még... /Mk 10,17-27/

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian törekszünk az életszentségre – szentek akarunk lenni. De remélhetőleg tudjuk, sajnos, nem vagyunk azok.

Jézus mai intése a gazdag ifjúhoz minket is érint. „Valami hiányzik még belőled”. Mi az, ami belőlünk hiányzik ahhoz, hogy szentek legyünk? Ma kérjük a Szentlelket, segítsen ezt felfedezni magunkban.