Újra szünet volt - újra sport volt

Nem sokkal a téli szünet után ministránsainknak újra iskolaszünetük volt - kihasználva az alkalmat újra a tornaterembe mentünk kicsit mozogni...

Egy kosárért az égig nőtünk

"Ez az enyém, ezt nem adom!"

De szépen pattog :)

Na, bent lesz?

Gyere, pattogj!

A sport néha egy kis sérüléssel jár

A tömegsport néha tömegverekedéssé alakul át

"Oppa gangamsztájl!" Táncra fel!

hat kézből egy sem

Csak szépen libasorban

Vedd el, ha tudod

Csápolás

Unokaöcsém, Máté

Unokaöcsém, Misi

Jancsika

Jeni

Gergő

Balu

Patrik

Flóri

Bálint

Hopp, ez magas

Még elérem

Tessék

Megvaaan

Szerencse, hogy a fejem a keményebb

Ez is meglesz

Csapatmunka

...csak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen

Párbaj

Összpontosítás 

Hajrá

A célból

Hej, ......ugorj ki, jön a gazda megfogni.

Ügyes

Repülünk mint a szél

Túllátni és túllépni /2Kir 5,1-15a/

A szíriai Námán ugyanúgy előítélettel viseltetett Elizeussal és az általa ajánlott gyógymóddal szemben, mint a názáretiek Jézussal szemben, akit csak az ács fiaként ismertek. Az alapvető különbség Námán és a názáretiek között, hogy Námán képes volt túllépni előítéletein, a názáretiek viszont megátalkodtak kishitűségükben, és kitaszították maguk közül Jézust (Barsi-Teleki).

Biztos, hogy bennünk is van sok előítélet talán éppen felebarátaink, rokonaink, családtagjaink, vagy még egyházi elöljáróink iránt is. Sokszor, ha felhívják hibáinkra, bűneinkre a figyelmünket, az előítélet miatt nem tudunk, és nem is akarunk semmit megtenni, még elgondolkodni sem az adott dolgon.

De tanuljunk a követendő-, és az elrettentő példákból is. Ha túllátunk, túllépünk előítéleteinken, nagyot mozdulhatunk elő az önismeret, és a lelki élet magasabb szintjére.

Amikor nincs pápa – mit kell tudni a sede vacantéről?

Amikor egy püspök lemond vagy meghal, s egyházmegyéje első számú vezető nélkül marad, sede vacante állapotról beszélünk. Ha a pápa lemond vagy meghal, nem csupán az Egyház marad vezető nélkül, hanem a római egyházmegye is, melynek székesegyháza a lateráni Szent János-bazilika. A sede vacante avagy interregnum alatt az Egyházat a bíborosok testülete kormányozza.

A sede vacante kezdetével a Római Kúria minden tisztségviselője automatikusan elveszti hivatalát, kivéve a camerlengo bíborost, aki a Szentszék vagyonát kezeli ilyenkor, illetve ellátja a „miniszterelnöki” funkciókat; és a főpenitenciáriust, aki azon három ember közt van, akik a konklávé alatt is kommunikálhatnak a külvilággal, hogy feladatukat ellássák. Jelenleg a camerlengo Tarcisio Bertone bíboros, eddigi államtitkár, a főpenitenciárius pedig Manuel Monteiro de Castro bíboros, akit 2012-ben nevezett ki erre a posztra XVI. Benedek pápa. Ugyancsak továbbra is ellátja feladatát Róma általános helynöke és a Vatikánvárosi Állam általános helynöke (ezek lelkipásztori pozíciók). Az Egyházi Törvénykönyv kimondja, hogy a római szék megüresedése esetén az egyetemes egyház kormányzásában semmit sem szabad újítani.

A vatikáni posta speciális „sede vacante-bélyegeket” bocsát ki a széküresedés időszakára. Ugyancsak megváltozik a Szentszék címere is, Szent Péter kulcsai közt ugyanis nem a pápai tiara, hanem egy esernyő foglal helyet az interregnum alatt. Ez egyszerre jelképezi a pápa hiányát és a camerlengo kormányzását az Egyház világi javai felett. Így a camerlengo bíboros is kiegészíti a széküresedés idejérecímerét ezzel a jelképpel. Ez a speciális, átmeneti camerlengo-címer a Vatikán széküresedés alatt kiadott eurós emlékérméin jelenik meg, amelyek legális fizetőeszközök az eurózóna országaiban.

A pápaválasztáson minden bíboros részt vehet, aki a széküresedés pillanatában (azaz nem a konklávé kezdetekor) még nem múlt el nyolcvan éves. A sede vacante akkor ér véget, amikor megválasztották az új pápát (pontosabban amikor ő elfogadta a megválasztását).  Az illető megválasztásától kezdve teljes jogú pápa, tehát pápaságát ettől kezdve, nem pedig „péteri szolgálata ünnepélyes megkezdésétől” (nincs ugyanis „beiktatás”), amikor mise keretében a pápa megkapja a pápai jelképeket, a palliumot és a gyűrűt. Ez a szertartás a koronázás helyébe lépett, amelyről I. János Pál mondott le, és ezzel „kiment a divatból”. VI. Pál a konklávét szabályozó rendelkezésében még megemlítette a koronázást (Romano Pontifici eligendo), II. János Pál azonban az Universi Dominici gregisben már nem említi, szolgálatának ünnepélyes megkezdésekor pedig azt mondta: még nincs itt az idő, hogy visszatérjünk a tévesen a pápák földi hatalmának jelképeként azonosított ceremóniához.

Emellett az új pápának, „amikor alkalma nyílik”, birtokba kell vennie saját püspöki székesegyházát, amely nem a Szent Péter-bazilika, hanem a lateráni Szent János-bazilika.

forrás: Magyar Kurír

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 3. vasárnapja

Nagyböjt harmadik vasárnapja

A mai igeliturgia ezen a nagyböjti vasárnapon ismét gyönyörű szentírási részeket, egyenesen az Ó-, és Újszövetség gyöngyszemeit tárja elénk.

Az egyik legismertebb ószövetségi kép az égő csipkebokor. Sok középkori festő készített művészi alkotást erről az eseményről, tanulunk róla a hittanórán, s ahogy ma is, olvassuk a templomban is a Szentírásnak azt a részét. De miről is szól ez a szentírási szakasz? A Bibliában ezt a címet olvashatjuk: Mózes meghívása. És valóban arról is szól. De vannak, akik így nevezik ezt a részt: Az Isten nevének kinyilatkoztatása.

Figyeljünk meg most egy dolgot ebből a szentírási leírásból. Mózes a mindennapi teendőjét, munkáját végezve egy érdekes jelenségre lesz figyelmes. De nem tudta, mi az. Közelebb ment, s látta, hogy ez egy égő csipkebokor, amely azonban nem ég el. Így nem tudta pontosan, mi az. Egyszer csak a saját nevét hallotta a bokorból: „Mózes, Mózes”. De még mindig nem tudta, mi az. Ezért egyszerűen válaszolt: „Itt vagyok”. De nem tudta, mi az. És ekkor bemutatkozott az Isten: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert már megtudta, mi az, mert már tudta, ki az. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Nem azért takarta el arcát, mert, hogy olyan erős lett volna a tűz, hanem azért, mert megtudta, hogy azzal az Istennel beszél, akiről atyái annyit beszéltek. S hogy miért olyan fontos ez? Lehet, nekünk semmit sem mond ez a kifejezés: „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. De Mózes, mikor ezt meghallotta, mikor megtudta Isten nevét, eltakarta arcát és elkezdett félni, nagyon félni. A név az Ószövetségben és az ókorban általában nagyon fontos szerepet töltött be. A név mindig igyekezett kifejezni a dolog, vagy a személy lényegét, vagy legalább egy lényeges tulajdonságát. Az embereknek általában egy fontos, gyakran csodálatos tapasztalat után adtak csak nevet. Ezért nevezi az Isten is magát Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének, mert ezzel kifejezi Mózes őseinek a vele való csodás tapasztalatait. Ő az az Isten, aki szövetséget kötött Ábrahámmal és megsokasította annak utódait, fiút adott neki – Izsákot. Ő az az Isten, aki hatalmas dolgokat művelt Jákobbal és az ő utódaival. Ez a név: „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene” azt jelenti, azt bizonyítja, hogy Isten a mindenható, hogy minden amit mond, igaz, és ezt a vele való tapasztalatból tudjuk – tudta Mózes is. Mózes mikor ezt a nevet meghallotta, azonnal eszébe jutottak azok a csodás dolgok, melyeket ez az Isten művelt az ő elődeivel.

Nekünk Isten talán nem úgy mutatkozik be, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, hanem úgy, mint az az Isten, aki már nem egyszer segített nekem, talán egy vagy két évvel ezelőtt, talán mikor valakit elvesztettem és óriási erőt adott ezt elviselni; az az Isten, aki csodálatos módon avatkozott bele az életembe, aki – így utólag elmondhatjuk – mindent úgy rendezett, hogy a dolgok jól alakuljanak; Az az Isten, aki megoldotta a problémát a múltkori reménytelen helyzetemben…

Gondoljunk most azokra az eseményekre, amelyekről tisztán látjuk és tudjuk, hogy maga az Isten segített nekünk, amikor éreztük, nem csak véletlenül történtek úgy a dolgok, hanem hogy Isten keze volt benne. S ha ezt megtesszük, biztos, hogy megerősödik bennünk a hit és a bizalom Isten iránt, s könnyebben fogunk tudni ráhagyatkozni a ma nehéz helyzeteiben is. S így könnyen meglehet, hogy Urunk velünk is hatalmas dolgokat művel majd, ami talán épp utódaink számára lesz majd Isten hatalmának bizonyítéka és tanúsága.

A mai "családok keresztútja" elmélkedései

Jézus keresztútja a családban

I. Pilátus halálra ítéli Jézust.

A család a legszigorúbb ítélkező hely. De melyikünk Pilátus és melyikünk Jézus? Minden helyzetben más és más. Uram, ha Pilátusként igazságtalanul ítélkeznék családtagjaimról, juttasd eszembe, hogy semmi hatalmam, semmi tekintélyem, semmi jogom nem lenne, ha nem kaptam volna tőled, akár a házasság szentségében, a szülői tisztségben vagy a gyermek jogán. De ezt nem hatalmaskodó uralkodásra, ítélkezésre, zsarolásra kaptam, hanem a szeretet féltő, gondoskodó, a másikkal törődő irgalmasságára. Szeretteim felemelésére és nem lesújtására. S ha Jézusom, én vagyok, akit a család ítélete sújt, add, hogy a te türelmeddel viseljem. Ne vágjak vissza, ne sértődjek vérig, ne essek kétségbe, hanem a tőled tanult alázattal fogadjam, érted és értük. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

II. Jézus vállára veszi a keresztet.

Minden családnak van saját keresztje. Minden családtagnak is van saját keresztje. Merjük-e felvenni és egymásért hordozni? Uram, sokszor nehezemre esik a családban a másik elfogadása, rossz szokásainak, hangulati kitöréseinek, önző viselkedésének elfogadása. Mindez nehéz keresztet jelent számomra. Jobb lenne lerázni magamról, nem venni róla tudomást. Elmenekülni előle. De hát nem azért helyeztél ebbe a családba, hogy idegenül, ridegen elzárkózzam mindentől, ami számomra kellemetlen, sőt azt akarod, hogy veled együtt felvegyem családunk keresztjét. Számomra a családom elfogadása lesz az üdvösség útja, még ha sokszor keresztet is jelent. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

III. Jézus először esik el a kereszt súlya alatt.

Az élet terhe engem is földre sújt. A család is néha nyomasztó teher. És én is hányszor vagyok teher családom számára. Ha mellettem elesik valamelyik családtag, bűnével, gyarlóságával, vajon nem tekintek rá úgy, mint a farizeus: "Én bezzeg nem vagyok ilyen! Saját maga okozta, viselje is a kínját!" Meglátom-e, hogy benne, Jézus, te estél el? Mert akkor nem lehetek részvétlen iránta, még ha a családi kötelék nem is indított volna együttérzésre. És amikor én esem el, mennyire várom, hogy fölsegítsenek! Vagy elfogadom egyáltalán, hogy segítségemre siessenek? Nem zárkózom magamba bűneim önérzetével, mondván, majd én magam megjavulok, majd én magamtól fölkelek? Segíts megérteni, Uram, hogy egymás nélkül nem jutunk tovább családunk keresztútján sem. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

IV. Jézus szent anyjával találkozik.

Az anyák fájdalmának állomása ez. Az anyák titkának állomása ez. Az anyák sorsának megszentelése ez az állomás. Az anya a szíve alatt hordott magzatot fájdalommal hozza világra. De fájdalma örömre fordul, amikor meghallja gyermeke sírását. Ez az első titka az anyáknak. Az anyák szíve aggódó fájdalommal van tele, amikor látják gyermekük betegségét, fájdalmát, lelki gyötrődését, vagy mások bántják gyermekét. Úgy tud mellettünk lenni, hogy néma jelenléte is gyógyít, vigasztal. Ez az anyák másik titka. De az anyák legnagyobb fájdalma, ha elveszítik gyermeküket. Nemcsak ha meghal, hanem ha bűnben él, vagy ha hátat fordít a szülői szeretetnek. De az anyák még ilyenkor sem hagyják magukra gyermekeiket, lélekben utánuk mennek, és első szóra visszafogadják őket. És ez az irgalmas megbocsátó szeretet az ő legnagyobb titkuk. Ne éljünk vissza vele, de ha kell, éljünk vele. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

V. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet.

Ez a családapák állomása. Ez az állomás az apák áldozatának megszentelése. Itt megérthetjük az édesapák kereszthordozását is. A családjáért dolgozó apák szeretete és felelőssége Isten szemében is nagy jelentőségű. Hiszen a teremtő Atya, saját gondoskodó jóságát oltotta az apák szívébe. A munka fáradtságát és örömét szenteli meg, ha nemcsak családjáért teszi, hanem Jézusért is. Cirenei Simon fiai a Szentírás szerint követték apjukat a Krisztus-követésben. Ez a nagy titka ennek az állomásnak, amelyet először még a Cirenei sem értett meg, ezért vonakodott a kereszttől. Csak akkor kívánhatja egy szülő gyermekétől, hogy vallásos legyen, ha először ő maga jár Krisztus nyomában. Csak akkor teljesíti szülői gondoskodását, ha gyermekei legdrágább kincsével és jövőjüknek legfontosabb mozzanatával is törődik: a gyermekei lelkével és az örök üdvösségével. Ettől a kereszttől nem szabad vonakodniuk. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak.

A kendőt nyújtó szeretet állomása ez. A leleményes szereteté. A Krisztus arcát lelkünk kendőjére másoló szereteté. Milyen eszköztelenül élt és tevékenykedett Jézus. Megmutatta, hogy nem kell sok dolog, nem kellenek drága eszközök, hogy szívünk szeretetét egymásnak kifejezzük, jelezzük. Mindig akad egy kendőnyi dolog a házban, hogy a családtagok könnyeit letöröljük, bánatát, fájdalmát enyhítsük. A szeretet leleményes, hirdeti Szent Pál a korintusi levélben. Csak ne legyünk érzéketlenek mások iránt, csak nem rejtőzzünk el önzésünk csigaházába. Ne sajnáljuk egymástól a kendőnyi időt, szeretetet, hogy Krisztus arca kirajzolódhasson lelkünk kendőjén. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

VII. Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt.

A viszonzatlan szeretet titkának állomása ez. A viszonzást nem váró szeretet titka ez. Nem a kamatozó szereteté, hanem a pazarlóé. Hányszor nyomnak földre azok a fájdalmak, amelyeket szeretteimtől kell elszenvedni. Mert ha még ellenségeim tennék ezt velem, azt még elviselném, mondja a zsoltáros is, de hogy a barátaimtól, sőt családtagjaimtól, az lesújt újra. Sokszor fáj a viszonzatlan szeretet, a hálátlanság. A gyermek részéről elfelejtett sok-sok szülői áldozat. Az évtizedek együttléte után eldobott házastársi hűség. A magukra maradt idős apák és anyák reménytelensége. De Jézust is éppen azok hagyták el, akiket szeretetével legjobban kitüntetett. Ő is beleroskadt, de aztán újból felállt és továbbment, hogy megtanítson arra, hogy a szeretetért sohase várj hálát, viszontszeretetet, mert a szeretetet nem kamatoztatni kell, hanem pazarolni. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

VIII. Jézus szól a síró asszonyoknak.

A könnyek hatalmának állomása ez. A sírás titkának megfejtése hangzik el itt. És ez nemcsak az asszonyok privilégiuma. "Sírjatok magatok és gyermekeitek miatt!" Magunk miatt, mert hűtlenek voltunk Istenhez, mert hűtlenek voltunk társunkhoz, mert nem szerettük eléggé a ránk bízottakat, mert saját vágyainkat akartuk mindenáron megvalósítani, mert féltünk önmagunkat egészen odaadni. A gyermekek miatt, akiket nem vállalt világra hozni az édesanyjuk, akiket eldobott, elhagyott az önzés vagy félelem, akiket nem vártak szeretettel a szülők, akiket most sem szeretnek a családban, akiknek lelkével nem törődik senki. A könny nem szégyellni való dolog, hanem nagy titok. Az anyák könnyét még Isten is engedi maga fölé hatalmasodni. És nemcsak az anyákét. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel.

A legsúlyosabb elesés állomása ez. A másokat is magával rántó zuhanás veszélye. És a legmélyebb pontról való felkelés titka is. A szenvedélyek rabságának keresztjét egyre több embertársunk és vele családja is hordozza. Legyen az alkoholista vagy a kábítószer rabja, de az önpusztító játékszenvedély is a legfontosabb szeretetkapcsolatokat zúzza szét, és rántja magával anyagilag, sőt erkölcsileg is a családot. De a legreménytelenebb helyzetből is van kiút. A harmadik elesésedből való felállással bíztatsz minket erre. Beléd vetett mély hittel és bizalommal, beléd kapaszkodva mi is fel tudunk állni. De adj erőt a családtagoknak is, feleségeknek, férjeknek, gyermekeknek, szülőknek, hogy ne hagyják magára a gyengét, elesettet. Ne taszítsák ki a család védő szeretetéből, hanem együtt álljanak fel. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

X. Jézust megfosztják ruháitól.

Nemcsak a ruhátlanság megalázottsága, nemcsak az önmagunkból való kivetkőzés, de az önmagát elosztó szeretet állomása is ez. Micsoda szégyen a ruhátlanság szegénysége, a kiszolgáltatottság tehetetlensége. A divatozás által pedig éppen az ilyen elesettek iránti érzékünket veszítjük el. De micsoda lelki szegénységre vall az önmagát lemeztelenítő szemérmetlenség vagy az önmagából kivetkőző erőszakosság. Az önmagát csak megvalósítani akaró önzés, önteltség is megfosztja az embert önmagától, és nem marad mit adni. "Semmit sem ad, aki mindent oda nem adott". Jézus mindent odaadott, még utolsó ruhadarabját is. Az igazi szeretet nem méricskél. Boldog házasság és család is ott terem, ahol mindnyájan a másikat akarják elsősorban boldoggá tenni és nem a saját boldogságukat keresik csupán. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XI. Jézust keresztre szegezik.

A "nincs visszaút" állomása ez. Az összetöretés titkát szegezik ki, hogy mindenki lássa, ez a család és minden közösségi élet alkotmányának legfőbb paragrafusa. Keresztre szegezettnek lenni egyenlő: elkötelezettnek lenni. Véglegesen, egymáshoz szegezetten férj és feleség, mint Jézus és a kereszt. A nincs visszaút legfőbb biztonsága. A megtartó szeretet legnagyobb erőforrása. Keresztre szegezettnek lenni egyenlő azzal is, hogy családunk közös meggyőződését vállalom és megvallom, abban hűséggel kitartok akkor is, ha hátránnyal jár, akkor is, a szembe kell menni az egész világgal, akkor is, ha lenéznek érte vagy maradinak tartanak, akkor is, ha bolondnak tartanak. Jézus számára sem volt visszaút, mert ahogyan élete másokért való élet volt, úgy halálát is másokért, értünk vállalta. Ez a krisztusi alkotmány legfőbb paragrafusa. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XII. Jézus meghal a kereszten.

A halál titkának feltárulkozása ez az állomás. A szeretet erős, mint a halál, sőt annál is erősebb. A szeretteink elvesztésének fájdalmára ez az orvosság. A család szeretetének és hitének legnagyobb próbája szeretteink halála. Az idős kor, a súlyos betegség természeténél fogva könnyebbé teszi a halál elfogadását. De a váratlanul vagy fiatalon elköltöző családtagok halála szörnyen felháborít, értelmetlennek látjuk és lázadunk. Vannak családok, akik a gyermeket meg akarják óvni a halál szörnyűségétől. Vannak kultúrák, amelyek ki akarják itatni a halál valódiságát az életükből. De csak egy jó megoldás van, szembenézni vele és felvállalni Krisztussal. Akkor nem lesz törés sem a gyermek lelkében, sem a szeretetkapcsolatban, sőt Krisztusban folytonos marad a kapcsolatunk, mely a halálnál is erősebb és tartósabb. Krisztus halála a mi feltámadásunk. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik.

A gyermekét elvesztő anya állomása ez. A természet rendjét felforgató titok. A kereszttől való megszabadulás mégsem a végső megoldás. Az élet rendje szerint úgy kellene, hogy történjen, hogy a gyermekek temetik el a szüleiket, és nem fordítva. Mégis hányszor felforgatja a kíméletlen halál ezt a rendet. Hány édesanya tartotta már karjában gyermekét Mária óta. E mérhetetlen fájdalomra nincs sem emberi magyarázat, sem földi vigasz. A halált tartani ölükben, ahonnét az élet fakad? Csak isteni magyarázat van rá: "nem hal meg örökre, fiad él, fel fog támadni". Ez az isteni válasz. Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk. Önmagában ez még nem elég. Szívünk többre vágyik! Ezt a többre vágyást ki ne oltsátok lelketekből, gyermekeitekből. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XIV. Jézust sziklasírba temetik.

A sírok titkának állomása ez. A földbe hulló mag bátorságának titka ez. Az Isten hallgatásának beszédes üzenete ez. A sír bejárata elé még követ is gördítenek, mely elzárja a bent levő és a kint levők egymás felé vezető útját. A kő elhomályosítja a látást életünk nehéz, sötét pillanataiban, amikor szeretteink sírja fölött állunk. Erősen próbára teszi hitünket, hogy igazak-e Jézus szavai az örök életről. Legyen a családban ilyenkor valaki, akinek eszébe jut a földbe hulló mag sorsa, amely csak akkor hoz új termést, ha látszólag elpusztul, belehal, odaadja addigi életét. Szeretteink halála csak innét nézve veszteség, onnét az új élet gazdagsága. Legyen bátorságunk Krisztus ígéretére hivatkozni, hogy aki benne hisz, nem hal meg örökké. Egymás apostolai legyünk akkor is, amikor látszólag hallgat az Isten, látszólag távol van, de valójában soha nincs olyan közel hozzánk, mint a fájdalomban, amikor soha nem tapasztalható új titkokat tár föl hallgatásában. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XV. Jézus harmadnapra feltámad.

Föltámadt Jézus, te a világ kiszolgáltatottsága elől a család védő menedékébe jöttél e földre. Erősítsd meg a mi családjainkat is, hogy menedékei legyenek tagjaiknak, és otthonos legyél bennük te magad is. Add, hogy a család védelmében meg tudjunk küzdeni a világ rossz hatásaival, legyen erőnk a kereszt hordozására. Taníts meg, velünk élő Jézusunk, otthonainkat megbecsülni, a családi összetartást, a szeretet és tisztelet erényét növelni, a családi értékeket megőrizni. A szülők Szent József és a Boldogságos Szűz Mária példáját követve szeressék egymást és gyermekeiket, de mindenek előtt téged, mennyei Atyánk. A gyermekek az Úr Jézus őszinte, valóságos gyermeki lelkületéből tanuljanak igazi engedelmességet szüleik és mennyei Atyánk iránt. Most különösen azokért ajánljuk fel keresztutunkat, aki családunkban a legnehezebb keresztet hordozza (rövid csendben mondjuk el, ki az). Fogadd el egyházközségeink minden családjáért ezt a keresztutat. Ámen. Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!

Molnár Alajos

//: Este van :// ki-ki nyugalomban

Urunk nagyon szép holdfényes estét adott ma nekünk, 

az idő is kellemes odakint... 

az Ipoly kiöntött szűk medréből... 

ezt a hangulatot próbálják visszaadni az előbb 

(22 óra körül) készült képek:

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjt második vasárnapja

Nagyböjt második vasárnapján Egyházunk nem kimondottan a bűnbánatra hív fel, s végképp nem Krisztus szenvedését tárja elénk, hanem egy egészen más jelenet elevenedik fel az evangéliumban: Jézus színeváltozása. S ha érdekel minket ez az egész – hitünk, vallásosságunk, az egyházi év, a nagyböjt, akkor joggal kérdezhetjük: hogy jön ez ide? Mi köze Urunk színeváltozásának a nagyböjthöz?

Mint arról már sokszor elmélkedtünk: a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokban vannak elrejtve a legmélyebb tanítások.

Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Egy egyszerű hegy, ahová fölmentek - nagyon mély jelképpel bír. Az Ószövetségben is a hegy az Istennel való találkozásnak volt a helye. Sőt, már a kezdetektől, mondhatjuk, amióta az ember két lábra állt ketté osztotta a teret: lent az alantas dolgok vannak, fönt pedig a fönségesek. S a kisgyermeknek is így tanítjuk: az Isten fent van, fenn a mennyben. A minap találkoztam egy édesanyával és kis, két éves gyermekével, s már az a pici gyermek is tudta, mikor megkérdezték tőle, hol van az Isten: mutatott föntre. Ott. Mi tudjuk, hogy az Isten nem egy elkülönített helyen van, de mégis a magasság az Istenhez való közeledést jelképezi. Így az evangéliumi hegy is az Istenhez való közelséget jelképezi. XVI. Benedek pápánk is így fogalmaz A Názáreti Jézus c. könyvében: Az Istenhez való közelség különös helye a hegy. (…) A hegy, mint a fölmenetel helye – nemcsak a külső, hanem a belső felemelkedésé is.

Jézus, Mózes és Illés Jézus szenvedéséről és haláláról beszélgettek. A halálról, de mégis megdicsőülten, "hófehéren ragyogva". S ez a mozzanat, tény teszi mérhetetlenül fontossá és időszerűvé ezt az eseményt e szent nagyböjti időben. E felejthetetlen esemény és élmény az apostolok felbuzdulását, megerősítését, erőre kapását segítette elő. A nagy úton - melyet ugyan már elkezdtek, de melynek a java még előttük volt - Jézus új erőt akart nekik adni, hogy ki tudjanak tartani, hogy újabb, nagyobb erőbedobással folytassák útjukat - az ég, az Isten felé.

S mi keresztények mindannyian egy utat járunk - életünk útját, mely fölfelé, a mennybe vezet. Így mi is elmondhatjuk, hogy egy hegyre vezet fel az utunk. Keresztény életünk egy hegy, mely sokszor meredek, sokszor fárasztó, ismeretlen ösvényen járunk, sosem pontosan, mi vár ránk útközben. De tudjuk, mi van ott fenn. Tudjuk, mi a cél. Tudjuk, de hogy el ne felejtsük, el ne lankadjunk, Istenünk újra és újra megmutat belőle valamit: mint az apostoloknak. Megmutat egy keveset a dicsőségből. Ezért kell, hogy mi is átéljük e nagy eseményt, Urunk színeváltozást, hogy elképzeljük annak gyönyörűségét, elmélkedjünk azon a nagy örömön, melyben Péter csak ennyit tudott mondani: „Mester, jó nekünk itt lennünk”.

A nagy papköltő, Mécs László csodálatosan fogalmazta meg: „A mélyből kezdje, ki a magasba készül. (…) rabszolgasorsát állja meg vitézül.” Mi is a mélyből, a hétköznapok sokszor már unott kis harcaiból kezdjük, szinte rabszolgasors módra, hogy minél feljebb jussunk – Istenhez a legközelebb. Ugyanazokkal a bűnökkel harcolunk talán már egy élete, melyeknek többé-kevésbé rabszolgái vagyunk. De mégis kell, hogy harcoljunk velünk, hogy rabszolgasorsunkat álljuk meg vitézül. Már második hete böjtölünk ki-ki a maga módján, lehetőségeihez mérten. De ma tekintsünk az Isten dicsőségét mutató színeváltozásra, hogy el ne lankadjunk, fel ne adjuk a jó harcot, a keskeny, de meredek utat. És ne feledjük: minél meredekebb az a hegy, az az ösvény, annál előbb jutunk fel a csúcsra, ahol a mennyei dicsőség vár reánk.

Böjti (nem csak) ministráns játék

A böjti időben a ministránshittanokon lemondtunk többek között a PlayStationről, s helyette máshogy töltjük el az amúgy játékra szánt időt. 

Ma pl. jól ismert különbségkereső feladatokat csináltunk, melyeket a kedves olvasó is kipróbálhat - néhány képet le lehet tölteni.

A feladat roppant egyszerű: találd meg a két kép közötti 25 különbséget :)

a kép ide kattintva nagyítható illetve letölthető 

(bal felső sarok).

(esetleg ide kattintva)

Szent Péter apostol székfoglalása

Szent Péter volt az első pápa, az első Krisztus-utód, akinek az úgymond pápai székfoglalását ünnepeljük. Akkor, az első évszázadban Péter apostolt Rómában nem várta semmilyen trón, sem harangzúgás, sem ünneplő népsereg, hívők százezrei. Mégis ő volt az Első, a Szikla, amelyre Krisztus Egyházát építette.

Ő volt az, aki elsőként vezethette az Egyházat, mert tanúja volt Krisztus szenvedésének. Ugyanis csak az vezethet, nevelhet, irányíthat, aki mindenekelőtt Krisztus szenvedésének tanúja. Szent Péter látta az Úr szenvedését, de a szenvedés igazi tanújává akkor vált, amikor érte, vele szenvedett (Barsi-Teleki), mikor Jézusért viselte a szenvedést, Jézussal élte meg a szenvedést a saját életében.

Mi is látjuk az Úr szenvedését, mikor pl. keresztutat imádkozunk, de ez nem minden. Ez nem elég. Akkor válunk mi is az ő szenvedésének tanúivá, ha vele együtt szenvedünk, ha életünkben felfedezzük, meglátjuk: a Krisztussal együtt szenvedés mindennél több, mindennél hasznosabb, s üdvösséget ad.

Ne csak a keresztúton, de életünk nehézségeiben is lássuk meg: urunk ott van velünk, s mindennek nagy értéke van!

Rizikó /Mt 7,7-12/

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“ Jézus tanít meg minket a szeretet ily bensőséges, kockázatos voltára. Valóban nagy kockázat teljesíteni ezt a parancsot!  Ugyanis senki nem ígérte meg nekünk, hogy ha megtesszük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk is megtegyenek, akkor azt a jót tényleg visszakapjuk. Senki nem ígérte ezt meg, még maga Jézus sem. S mégis arra buzdít: akkor is tegyétek a jót, akkor is szeressétek a másikat, ha nem is viszonozzák azt soha.

Ez az isteni parancs, melyet nem lehet teljesen megérteni. De meg lehet élni teljes mértékben. Urunk mutatott rá példát: mindenkinek, még az őt rágalmazó, kínzó, meggyilkoló „ellenségeinek“ is csupa jót tett. Ebben a böjti időben többek között ezt próbáljuk ne csak meghallani, megérteni, de megélni: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“

"...ne szaporítsátok a szót..." /Mt 6,7-15/

Érdekesek lehetnek számunkra Urunk, Jézus mai szavai: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót...“ Meglepőek lehetnek ezek a szavak, hisz többször hallottuk az evangéliumból, hogy Jézus pl. az egész éjszakát imádságban töltötte. Rengeteget imádkozott, mégis arra int: imádkozás közben ne szaporítsátok a szót.

Valahol olvastam, hogy az egymást szerető szíveknek egy szó, egy tekintet, egy kézfogás is elég. Az egymást szerető emberek nagyon jól tudják, hogy sokszor többet ér a csendes, de őszinte együttlét, mint a fecsegő, véget nem érő beszéd. S higgyük el, megvan a veszélye a túlságosan sok kimondott szónak az imádságban is. Beláthatjuk már a közösségi életben is: Ha egy társaságban állandóan csak mi beszélünk, akkor nem jut szóhoz a másik ember – s így nem tudjuk őt sem meghallgatni, sem megérteni, sem megismerni.

Hasonlóan van az imádságban is: ha csak mi beszélünk, nem hagyjuk Istent szóhoz jutni, s nem tudjuk megismerni az ő szándékát, az ő akaratát. Nem halljuk meg sem vigasztaló szavát, sem a tettre intő felhívását.

Tanuljuk meg: sok szó nélkül is lehet jól imádkozni.

Köszöntő

XVI. Benedek pápa hamvazószerdai szentbeszéde

Elhangzott 2013. február 13-án Rómában, a Szent Péter-bazilikában

Tisztelt Testvéreim,
kedves Testvérek!

Ma, hamvazószerdán új nagyböjti útra indulunk. Ez az út negyven napig tart, és az Úr húsvétjának öröméhez, az Élet halál feletti győzelméhez vezet. A nagyböjti stációk ősi római hagyományát követve jöttünk ma össze az Eucharisztia megünneplésére. A hagyomány az Aventinus-dombon lévő Szent Szabina-bazilikát jelöli meg az első stáció színhelyéül. A körülmények azonban azt sugallták, hogy a Szent Péter-bazilikában gyűljünk össze. Sokan vagyunk itt, szent Péter apostol sírja körül, azért is, hogy közbenjárását kérjük az Egyház útjáért e különleges pillanatban, megújítva hitünket a legfőbb Pásztorban, az Úr Krisztusban. Számomra jó alkalom ez arra, hogy péteri szolgálatom befejezésére készülve köszönetet mondjak mindenkinek, elsősorban a Római Egyházmegye híveinek, és kérjem, hogy különösen is emlékezzenek meg rólam imáikban.

Az elhangzott olvasmányok több indítást adnak, és arra hívnak, hogy Isten kegyelmével konkrét magatartási és viselkedési formákra váltsuk azokat a mostani nagyböjt során. Az Egyház mindenekelőtt azt az erőteljes felhívást állítja elénk, amit Joel próféta hirdetett Izrael népének: „Ezt mondja az Úr: Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva” (Jo 2,12). Fontos a „teljes szívetekből” kifejezés, ami azt jelenti: gondolkodásunk és érzelemvilágunk középpontjából, elhatározásaink, döntéseink, tetteink gyökereitől, a teljes, radikális szabadság gesztusával. De lehetséges-e ez az Istenhez való visszatérés? Igen, mert van egy erő, amely nem a mi szívünkben lakozik, hanem magának Istennek a szívéből ered: az ő irgalmasságának ereje. A próféta azt is mondja: „Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület” (2,13). Az Úrhoz való visszatérés „kegyelemként” lehetséges, mert Isten műve és az ő irgalmába vetett hitünk gyümölcse. Ám ez az Istenhez való visszatérés csakis akkor valósul meg az életünkben, ha Isten kegyelme lényünk legmélyét is áthatja, felrázza, és erőt ad, hogy „megszaggassuk a szívünket”. A próféta így visszhangozza Isten szavait: „A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat” (2,13). Valójában ma is sokan készek „megszaggatni a ruhájukat” a botrányokkal és igazságtalanságokkal szemben – melyeket természetesen mások követtek el –, de úgy tűnik, saját „szívükön”, lelkiismeretükön, szándékaikon kevesen hajlandóak dolgozni, engedve, hogy az Úr átformálja, megújítsa és megtérítse őket.

Ez a „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” olyan figyelmeztetés, amely nemcsak az egyénnek, hanem a közösségnek is szól. Szintén az első olvasmányban hallottuk: „Fújjátok meg a harsonát a Sionon, rendeljetek el böjtöt, hirdessetek ünnepet, gyűjtsétek egybe a népet, hívjátok össze a gyülekezetet! Gyűjtsétek egybe a véneket, hívjátok össze a gyermekeket, meg a csecsemőket! Jöjjön elő hálószobájából az ifjú férj, nászházából az új asszony!” (2, 15–16). A közösségi dimenzió a hitnek és a keresztény életnek lényegi eleme. Krisztus azért jött, „hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse” (vö. Jn 11,52). Az Egyház „mi” [vagyunk], az a közösség, amelybe Jézus von be bennünket (vö. Jn 12,32): a hit szükségképpen egyházi vonatkozású. Fontos ezt felidéznünk és megélnünk e böjti időszakban: mindenki legyen tudatában, hogy nem egymagában vár rá a bűnbánat útja, hanem sok testvérével együtt, akik az Egyházhoz tartoznak.

A próféta végül a papok imájáról szól, akik könnyes szemmel fordulnak Istenhez, mondván: „Uram, ne hagyd, hogy gyalázat érje örökségedet, s ne csúfolhassák őket a népek! Ne mondhassák a népek körében: Hol van az Istenük?” (Jo 2,17). Ez az imádság arra késztet, hogy elgondolkodjunk, mennyire fontos a hitről és a keresztény életről tett egyéni és közösségi tanúságtételünk, mellyel megmutatjuk az Egyház arcát, olykor pedig annak eltorzulását. Különösen az Egyház egysége ellen elkövetett bűnökre, az Egyház testének megosztottságára gondolok. Ha a nagyböjtöt intenzívebb, láthatóbb egyházi összetartással éljük meg, legyőzve az önzést és a rivalizálást, azzal alázatos, értékes jelzést adunk a hittől távol állók és a közömbösök felé. 

„Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2). Pál apostolnak a korintusi keresztényekhez intézett szavai felénk is oly sürgetően visszhangoznak, hogy nem engedhetjük el őket a fülünk mellett és nem maradhatunk tétlenek. A most szó többszöri ismétlése arra utal, hogy nem szalaszthatjuk el ezt az időt, amely egyszeri, vissza nem térő alkalomként kínálkozik. Az apostol azt a megosztottságot szemléli, amelyről Krisztus úgy akarta, hogy létét jellemezze, amikor mindent magára vállalt, ami emberi, egészen odáig, hogy magát az emberek bűnének a terhét is magára vette. Szent Pál apostol nagyon erős kifejezést használ: Isten „bűnné tette értünk”. Jézus, az ártatlan, a Szent, „aki bűnt nem ismert” (2Kor 5,21), hordozza a bűn terhét, és osztozik az emberiség végzetében, a halálban, mégpedig a kereszthalálban. Nagyon drága ára volt a számunkra felkínált kiengesztelődésnek: a Golgotán felállított kereszt, amelyen az emberré lett Isten Fia függött. Isten alámerült az emberi szenvedésbe és a gonoszság mélységébe: ebben gyökerezik a megigazulásunk. Az „Istenhez való, teljes szívből történő visszatérés” nagyböjti utunkon a kereszt által történik; azt jelenti, hogy Krisztust követjük a Kálváriára vezető úton, a teljes önátadásig. Ezen az úton meg kell tanulnunk nap mint nap egyre jobban kilépni önzésünkből és bezártságunkból, hogy helyet készítsünk Istennek, aki megnyitja és átformálja a szívet. Szent Pál felidézi, hogyan visszhangzik számunkra a Kereszt meghirdetett igazsága az igehirdetésben, melynek követségében maga az apostol jár; ez minket is arra figyelmeztet, hogy nagyböjti utunk során elmélyültebben és kitartóbban hallgassuk Isten igéjét, amely a lépteinket megvilágító világosság.

Máté evangéliumában, melynek része az úgynevezett hegyi beszéd, Jézus három alapvető, a mózesi törvény által előírt cselekedetet említ: az alamizsnát, az imádságot és a böjtölést. A nagyböjti útnak is hagyományos megnyilvánulási formái ezek, melyekkel válaszolunk a hívásra, hogy „térjetek vissza Istenhez teljes szívetekből”. Jézus azonban hangsúlyozza, hogy bármely vallásos cselekedet hitelességét az Istennel való kapcsolat minősége és igazsága határozza meg. Ezért elítéli a vallásos képmutatást, a feltűnni vágyó magatartást, a tapsra, helyeslésre váró viselkedést. Az igaz tanítvány nem saját magának vagy a „nyilvánosságnak” szolgál, hanem Urának, egyszerűségben, nagylelkűen: „és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz” (Mt 6,4.6.18). Tanúságtételünk tehát mindig annál hatékonyabb, minél kevésbé keressük a magunk dicsőségét; s tudni fogjuk, hogy az igazak jutalma maga Isten, a vele való egység itt a Földön, a hit útján, életünk végén pedig a színelátás békéjében és fényességében, mindörökké (vö. 1Kor 13,12).

Kedves Testvérek, bizalommal és örömmel vágunk neki nagyböjti utunknak. A megtérésre való meghívás erősen visszhangozzék bennünk, hogy „teljes szívből visszatérjünk Istenhez”, befogadva kegyelmét, amely új emberré formál, azzal a meglepő újdonsággal, hogy magának Jézusnak az életében részesülünk. Ne legyen köztünk olyan, akinél süket fülekre talál e felszólítás, amelyet a hamarosan elvégzendő hamvazás komoly, egyszerű, s mégis oly szép szertartása is kifejez számunkra. Kísérjen minket ebben az időszakban Szűz Mária, az Egyház Anyja és az Úr minden igaz tanítványának példaképe. Amen.

Magyar Kurír