Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony-, Jézus fogantatásának ünnepe van ma. Gyönyörűen tanítja Egyházunk e mai ünneppel, hogy az emberi élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. Ezért ünnepeljük ma azt a csodálatos eseményt, hogy Mária gyermeket fogan méhében a Szentlélektől. Pedig hány intézmény, állam mondja ki, hirdeti: csupán a születéstől számítódik az élet. Amíg a gyermek az anyja méhében van, addig nem számít embernek – ezt tanítják, sőt megengedik, hogy az ilyen pici, ártatlan gyermeki életeket kioltsák az abortusszal. Korunk egyik legnagyobb problémája ez.

„Íme, eljövök Uram, hogy megtegyem a te akaratodat” – énekeltük a zsoltáros szavaival. Nem Jézus születésékor hangzanak el ezek a szavak, hanem már abban a pillanatban, amikor megfogan a gyermek az anya méhében. Mivel az Isten terve, akarata már a látszólag tehetetlen gyermekre is kiárad. Istennek már vele is terve van. Egy másik helyen imádkozza a zsoltáros: „Én még mit sem tudtam rólad, te már akkor szerettél. Anyám méhétől fogva rám gondot viseltél”. És ki merné meghiúsítani a végtelen és fölséges Isten tervét? Kinek lehet rá joga, hogy elvegye, kioltsa az élétet? Sőt egy másik ember életét! Azért, mert a saját testében van az a másik, talán joga van rá? Pontosan ellenkezőleg. Mivel az édesanya a saját testében hordozza a gyermeket, ő felel érte. Egyedül ő tudja őt megvédeni. S akkor a gyermek senki másra nem számíthat – csak az édesanyjára. Legyen ez mindig előttünk, s az annyi önfeláldozó, mondhatjuk hős édesanya példája, akik sokszor óriási nehézségek között, de örömmel, hűen hordozták méhükben gyermeküket egészen a születésig. Gondoljunk csak a Szűzanyára. Nem nézett ki rózsásan a jövője. De tudta, az Isten tervében játszik nagy szerepet – így lett hős és példa mindannyiunknak.

Mécs László beszéli el egyik versében Szent Kristóf legendáját. Hogyan vitt át egy gyermeket a zúgó folyón, s hogyan változott át az a gyermek Jézus Krisztussá. Ebből ered Szent Kristóf neve is, ugyanis a Christoforos Krisztus-hordozót jelent. A költő pedig éppen hozzá hasonlítja az édesanyát, mikor így ír: „Ki Istent sejt a kisegyerek / lelkében, annak (bár teher) / öröm hordozni anyaméhben, / vállán, át gondok árvízén, / s legendahős már életében.”

Szűz Máriához hasonlóan legyetek ti is, kedves édesanyák, vagy majd leendő édesanyák ilyen hősök, ilyen szentek, hogy rajtatok keresztül véghezvihesse Isten az ő csodálatos, magasztos tervét. Mi férfiak pedig meg akarjuk ígérni, hogy minden jóban támogatunk titeket.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, mindannyiunk Édesanyja, segíts nekünk mindebben.

A teljes vers Mécs Lászlótól:

„A hősi élet kezdete:

- mondotta egy vén remete

egy szép, nagyálmú óriásnak –

keresd, ki senkitől se fél,

annak szolgálj és senki másnak!”

Ment-mendegélt nagy-szertelen,

és szolgálta a szerelem,

mámor, pénz, háborús dicsőség

bálványait – s úgy látta: mind

zsarnok, fél, sárba húzza hősét.

A remetéhez ment megint:

az szólt, látván arcán a kínt:

„A Szeretet a legnagyobb úr,

mert ő az Isten. Hős leszel,

ha őt szolgálod már ezentúl.”

Ment-mendegélt. Folyóhoz ért.

Kunyhót épített, bár a Célt

nem tudta még. Egy nyári reggel

a víz áradt, s az óriás

találkozott a Szeretettel.

A szennyes megvadult vizen

nem juthatott át senkisem,

mert rossz pallóját elsodorta.

A népet most az óriás

a vállán vitte-hozta sorba.

S egy éjjel hallja, kis gyerek

szólítja túlról, pityereg,

sír, mint kinek nincs anyja-apja.

Az óriás hozzárohan,

s mint könnyű pelyhet vállra kapja.

S amint gázol, zeng, zúg a hab,

a gyermek egyre súlyosabb:

kínnal lábolja át az örvényt,

s midőn a sárkunyhóhoz ér,

meglátja, hogy nagy csoda történt.

Jézuska volt a kisgyerek,

várt rá egy angyalsereg,

hárfázott s így dalolt a kórus:

„Hős lett a Krisztus-hordozó

pogány, deákul: Kristophorus.”

Ki Istent sejt a kisgyerek

lelkében, annak (bár teher)

öröm hordozni anyaméhben,

vállán, át gondok árvízén,

s legendahős már életében.

Miserend és hirdetések - Húsvét 2. vasárnapja

Húsvét második vasárnapja

Sok régi fiatal barátommal, ismerősömmel beszélgettem a napokban. Szinte mindannyian olyan megkeresztelt katolikusok, akik voltak elsőáldozók, voltak bérmálkozók… De jócskán megdöbbentem azon, milyen kevesen vannak, akik ma igazán hívők közülük. Sokan egyáltalán nem hisznek, mások – mint mondják – hisznek „valamiben”, ismét mások „hisznek Istenben”, de nem gyakorolják hitüket… Alig találtam olyat, aki hisz Istenben, hisz Jézus Krisztusban, s hisz a feltámadásban – s ezt a hitét vállalja, gyakorolja is. Talán most éreztem át igazán: az istenhit ma már nem egy általánosan elterjedt valóság, sem a világban, sem itthon.

De talán ti is hasonlót tapasztaltok tapasztaljátok, hogy családotokban, barátaitok körében egyre jobban elgyengül az istenhit, s egyre kevesebben hiszik az Isten végtelen jóságát, irgalmát, szeretetét – s az ő örök országát. De ha visszamegyünk Jézus földi életének idejéig, amit az idők teljességének hívunk, ott is hasonló hitetlenséggel találkozunk. S nem csak Jézus ellenségei voltak azok, akik nem hittek. Húsvétvasárnap reggeléről azt olvastuk – nem hittek még a Jézushoz legközelebb állók, az apostolok sem. Nem voltak „könnyenhívők” – sőt kimondottan nehézkesen járták a hit útját. De Jézus nem hagyta őket egyedül. Megjelent nekik, szólt hozzájuk, evett előttük – hogy emberi módon, az emberi szemnek, érzékeknek bizonyítsa be: ő feltámadt a halálból. S ezzel többek között azt is igazolta, hogy ő maga az Isten – hisz a halálból való feltámadásra az ember nem képes. Megjelent nekik, újabb csodákat tett, újra tanította őket, hatalmat adott nekik, rájuk bízta Egyházát, és még sok más csodajelet is művelt. De mindezt honnan tudjuk? Honnan lehetünk biztosak ebben?

„Ezeket megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia…” – hallottuk az evangélium befejezéseként. Ezeket megírták a szentírók, hogy tudjuk, mit kell hinnünk. Mikor egy-egy ismert evangéliumi részt felolvasunk talán épp ilyenkor húsvétkor, úgy gondoljuk: minek ezt megint végighallgatni, hisz tudjuk fejből, ismerjük, sokszor hallottuk, tán már unalmas is… „Ezeket megírták, hogy higgyetek” – hogy újra felolvassuk, újra átgondoljuk, hogy hitünk növekedjen, erősödjön. Mert mindezeket nem elég ismerni  – hinni is kell! A hit pedig nem olyan mint egy megszerzett tudás vagy tapasztalat: „Megtanultam az ABC-t, s talán sosem felejtem el.” A hitet nem elég egyszer megszerezni, azt táplálni is kell. Azzal, hogy újra és újra elolvasom a szent igazságot a Szentírásból, hogy újra és újra átelmélkedem, átimádkozom. S hogy az itt, a szentmisén hallottakat az Úr testével, a szentáldozással megerősítsük.

Az Isten minden nap, minden szentmisével adni akar nekünk: hitet és saját magát, hogy ezeknek köszönhetően örökké élhessünk. Legyünk tanúi az itt hallottaknak és az itt megélteknek, hogy általunk mások is megtapasztalják, megérezzék: Krisztus a halálból valóban föltámadt! 

Miserend és hirdetések - Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap

Minden évben újra és újra megünnepelteti Egyházunk hitünk és vallásunk legfőbb eseményeit. Mi pedig tudjuk, hogy legalább egyszer egy évben, éppen ilynekor húsvétkor el kell végeznünk szentgyónásunkat és szentáldozásunkat. Azért ilyenkor, mert a húsvét a mi legnagyobb ünnepünk.

Aki pedig már kicsit idősebb, talán joggal teheti fel a kérdést: miért kell ez? Miért kell minden évben húsvétkor – talán már ötvenedszer, hetvenedszer, kilencvenedszer – újra és újra végighallgatni ugyanazokat a hosszú szentírási részeket, elmondani ugyanazokat az imádságokat, ugyanúgy keresztet csókolni, ugyanúgy szentsírt látogatni, ugyanúgy alleluját énekelni?

Azért, hogy Istenbe és az örök életbe vetett hitünk el ne gyengüljön, hitünk alapját és lényegét el ne felejtsük, s hogy az Egyház szentségei által mindannyian új erőre kapjunk az élet sokszor igen nehéz küzdelmeibe, ahol a világ már sajnos nem a mi malmunkra hajtja a vizet. A világ nagy része ugyanis  már nem velünk, de ellenünk van. Így ha nincs elég mélyen a keresztény gyökerünk, kiszáradunk és elpusztulunk.

Naponta halljuk a megdöbbentő híreket. S már oda jutottunk, mikor nem az a kérdés, lesz-e Európában terrortámadás, hanem az, hogy hol lesz és mikor. Már nem az a kérdés, hogy jönnek-e közénk idegenek, ellepik-e földünket, hanem csak az, hogy melyik nap mennyien jönnek. S ha pontosan és biztosan nem ismerjük saját hitünket, ha keresztény hitünknek nincs mély gyökere, ez a „más kultúra”, ez a teljes más gondolkodásmód és felfogás tönkretesz minket.

A minap hallgattam egy beszélgetést a rádióban, ahol kerek-perec kimondták: „sajnos már oda jutottunk, hogy ha egy muzulmán közénk jön, mi leakasszuk a falról a keresztet, hogy ő jól érezze magát.” De ennek nem az a másik idegen ember az oka, hanem a mi hitbéli tudatlanságunk és gyöngeségünk. Mi azonban azért elmélkedtünk idén is annyit a szent keresztről nagypénteken, hogy felfogjuk, tudatosítsuk, higgyük: Nekünk a szent keresztben van az életünk és a feltámadásunk – s ha azt bármilyen okból eltávolítjuk, leakasztjuk, feladjuk egész hitünket, lemondunk Istenünkről, s azzal lemondunk örök életünkről. Az idei húsvét is arra hivatott, azért ünnepeltetett meg oly tisztelettel és a legnagyobb ünnepélyességgel, hogy keresztény hitünkben megerősítsen minket.

Minden évben, s ma is ezzel a szándékkal énekeljük az alleluját, ezzel a lekülettel kívánjunk egymásnak áldott húsvéti ünnepet. Hogy az idei húsvét után is jobban higgyünk mint eddig, hogy az idei húsvét után is biztosabbak legyünk hitünk igazságaiban, s hogy az idei húsvét után is mind jobban ragaszkodjunk kereszténységünkhöz, azaz a feltámadt Jézus Krisztushoz.

Néhány ma reggeli kép templomunkról

Nagycsütörtök - énekrend

Paptestvéreimnek talán hasznos lehet liturgiánk énekrendje. Ezért közlöm.

Kezdés

·      Áhítattal készülődjünk /H 79/

Graduale

·      Krisztus engedelmes volt /GH 132. o./

Tractus

·      Arról ismerje meg /Nagyhét 93. o. – papír/

Felajánlás

·      Hol szeretet /GH 134. o./

Áldozás

·      Ez az én testem /GH 112. o./

·      Zálogát adtad /H 142; ÉE 245. o./

Áldozás utáni könyörgés után

·      Zengjed nyelv /GH 858. o./ - az 5-6. versszak latinul

Zárás

·      Szomorú az én lelkem /GH 135. o./

·      Új parancsot /GH 136. o./