Hamvazószerda

Ma parancsolt böjti napunk van. Mai modern világunkban azonban feltehetnénk a kérdést: van-e még létjogosultsága a böjtnek? Miért kellene még ma is böjtölnünk? Nem veszett ki a gondolkodásból, a divatból, a közfelfogásból az önmegtagadás?

Mindezen kérdésünkre éppen a mai szentmise könyörgése ad választ. Így tanít és imádkoztat Egyházunk: „a bűnök ellen vívott harcainkban az önmegtagadás legyen biztos erőforrásunk.” Mindannyiunknak vannak olyan bűnei, melyek már szokásunkká váltak, s amelyek ellen – látszólag – sikertelen harcot folytatunk. Azonban éppen az önmegtagadás, a böjtölés adhat újabb és újabb erőt, hogy sose adjuk fel ezt a harcot, és életünk végéig, az utolsó pillanatig harcosként lásson minket Istenünk.

Ezzel a tudattal és lelkülettel kezdjük meg ma nagyböjti utunkat.

Miserend és hirdetések - Évközi 5. vasárnap

Évközi idő ötödik vasárnapja

Igyekezzünk ezen a szentmisén is átgondolni, átélni a Szentírás nyújtotta szavakat – hisz tanítanak, nevelnek, buzdítana ma is.

Így számolt be látomásáról Izajás próféta: „Abban az időben… láttam az Urat.” Micsoda? – gondolhatjuk. Elég fantasztikusnak tűnhet. Egy ember, aki „látta” az Istent – milyen szentnek kellett lennie… milyen kegyelem! Meglátni az Istent… De talán rálegyintünk: nem sok közünk van hozzá, hisz milyen távol áll ez tőlünk. Nekünk úgysem fog megjelenni az Isten, mi úgysem láthatjuk. Mégis üzen nekünk ez az istenélményről való beszámoló.

Amint Izajás fölfogta, hogy kivel is áll szemben, felkiáltott: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek urát.” Szinte remegett bűnössége, méltatlansága láttán. Izajás Isten végtelen jóságát és szentségét tapasztalva megérzi, milyen bűnös ő maga. Hasonlóan, mint Szent Pál a szentleckében: „Krisztus (…) megjelent, mint egy elvetéltnek, nekem is. (…) Én ugyanis utolsó vagyok…” Vagy, mint Szent Péter az evangéliumban: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok”…

Aki Istent látta, aki Istent hallotta, aki Istennel találkozott – mind bűnös ember volt, de mind beismerte bűnösségét. Éppen ezért Izajásnak az Úr megbocsátotta bűneit, Pál Isten kegyelméből apostol lett, Péterbe bátorságot öntött: „Ne félj!”

De mire tanít mindez, ha mi úgysem látjuk, úgysem halljuk Istent, úgysem találkozunk vele?

Higgyük el, a legvalóságosabb módon, a legmélyebben egyesülhetünk vele. A szentáldozásban nem csak mutatja magát az Isten, nem csak szól, nem csak találkozik velünk, hanem belénk jön, eggyé válik velünk. Mi se tehetünk mást. Minden szentmisén a lehető legőszintébbek,  legtudatosabbak, legátéltebbek legyenek szavaink: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”

"Zsolozsma"

Ádvent első hetétől templomunkban heti rendszerességgel énekes zsolozsmát, vesperást végzünk. Hogy hogyan is néz ki (és hogyan hangzik) egy ilyen közös ima - ezt mutatja be az e heti felvétel.

Fordul a kocka

Ilyenkor első pénteken, egy alapos szentgyónás után, mikor teljesen bűntelen a szívünk, akkor neheztelve hallgatjuk Istenünk szavait: „Atyátok fölkelti napjait jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.” Talán irigykedünk, hogy a „kevésbé jók” is, vagy akiket mi rosszaknak könyveltünk el, szintén sok jót megkapnak az életben.

De gyorsan fordulhat, és – biztosan már tapasztaltuk – fordul is a kocka, mikor újra visszaesünk régi bűneinkbe... Mikor újra bűnösök leszünk. S olyankor milyen jó hallani a bátorító, buzdító szavakat magától az Istentől, melyek egyébként ugyanazok, amiket neheztelve hallgattunk: „Atyátok fölkelti napjait jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.”

Mindig emlékezzünk arra, hogy mind bűnösök vagyunk, és éppen ezért Isten kegyelmét és ajándékait soha ne irigyeljük senkitől. Mert lehet, még ma mi fogunk a legjobban rászorulni Isten irgalmára.

Hagyaték /1Kir 2,1-4. 10-12/

A nagy Dávid királyról hallottunk a mai olvasmányban. Halála előtt fiához, Salamonhoz beszél. S talán meglepő módon nem az ország pénzügyeit mondja el neki, nem hatalmas vagyont hagy rá, de így szól hozzá: „Tartsd meg a te Urad, Istened előírásait! Járj az ő útjain; tartsd meg rendelkezéseit, parancsait, végzéseit, intelmeit...”

A legtöbb ember egész életében, s főleg élete vége felé gondoskodik arról, hogy vagyonát igazságosan ossza szét gyermekei, szerettei között. Dávid király – s mi külön megemlíthetjük Szent István királyunkat is – arra ad példát, hogy ne feledkezzünk meg a szellemi-, lelki hagyatékról sem. Hogy Isten-hitünket is továbbadjuk mindenkinek, aki számunkra fontos.

Templomunk és plébániánk madártávlatból

Túlcsorduló - Gyertyaszentelő Boldogasszony

Többször elmélkedtünk már azon, hogy a mai ünnep, Urunk bemutatása milyen szorosan kapcsolódik a negyven nappal ezelőtt megünnepelt karácsonyhoz. Az volt ugyanis az akkori zsidó előírás, hogy negyven nappal a születés után az édesanya mutassa be a gyermekét Istennek. Azonban Máriának nem volt kötelező a főtemplomba, a messzi Jeruzsálembe, a Szent Városba mennie – bárhol megtehette volna ezt a bemutatást. De gyönyörűen mutatja a Szent Család példája, hogy ők nem csak azt tették meg, amit muszáj volt, amit a törvények előírtak. Felfedezték azt, hogy egy Isten-ember kapcsolat nem a törvényről szól, hanem a szeretetről. Arról, amely nem méricskél, amely nem csak a kötelező minimumot adja, nem csak az előírtat teljesíti, hanem túlvállal, túltesz, túlteljesít, túlcsordul.

Egy egy szentírási-, evangéliumi rész mintegy tükörként is szolgálhat számunkra. Hogy a szentek-, s különösképpen Szűz Mária és Jézus Krisztus fényében lássuk magunkat – s meglássuk azokat a hiányosságokat, melyek miatt oly messze vagyunk a tökéletességtől. A mai evangélium hallatán elgondolkodhatunk, vajon mi nem csak a kötelezőt tesszük-e meg? A szentmisékkel kapcsolatban – csak a vasár és ünnepnapi kötelező. A napi imákkal – csak reggel és este muszáj. A gyónással – évente csak egy van előírva. De ott van a rengeteg lehetőség a hétköznapi szentmisékre, a napi elmélkedő imára, a rendszeres rózsafüzérre, a gyakori gyónásra, a sokszoros jócselekedetekre. Ezeket bizony nem szabja meg törvény – ezekre csak a szeretet késztet.

Történt, hogy a zseni mikrobiológus, kémikus Louis Pasteur a vonaton utazott, s egy nagyon magabiztos fiatalember ült be a kupéjába. Észrevette, hogy ez az egyszerűnek kinéző ember rózsafüzért tart a kezében, ezért megkérdezte tőle: „miért imádkozza a rózsafüzért, hisz Isten nem létezik! Csak a tudomány! Az a minden! Csak az tud mindenre választ adni! Adja meg a címét, küldök Önnek pár tudományos könyvet útmutatóul.” Az idős tudósnak már ki kellett szállnia, ezért gyorsan a fiatalember kezébe nyomta a névjegykártyáját, amelyen ez állt: Louis Pasteur, TUDOMÁNYOS Kutatások Intézete... Milyen hatalmas tanúságtétel – pedig nem volt muszáj. De a szeretet kamatoztatta azt a többet, amit megtett, s így mások is Istenhez kerültek általa.

Itt állnak előttünk példaképeink, akik nem kötelességüket teljesítették, de túlcsorsultak a szeretetben. Kövessük őket úgy ezen az ünnepen, mint a következő hétköznapokban is.

Miserend és hirdetések - Évközi 4. vasárnap