Heródes félt, nem volt nyugodt, valami gyötörte és nem hagyta őt békén.
Ha nem is nagyon akarta, mégis megtette: eltette Keresztelő Szent Jánost láb alól. Azt, aki állandóan figyelmeztette: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Heródes megpróbálta elhallgattatni – mondhatjuk így: lelkiismerete szavát. Egy ideig talán sikerült is, de mikor hallott Jézusról, újra megijedt. Lelkiismerete nem hagyta békén. Nem tudta teljesen elhallgattatni.
Ma nézzünk kicsit jobban magunkba, vajon mi nem akartuk-e elnémítani, vagy nem hallgattattuk-e el lelkiismeretünk szavát. Nincs-e valami bűnünk, amit még talán régebb követtünk el, de még nem vallottunk meg a szentgyónásban? Mert a teljes boldogságot – melynek alapja a teljes lelki béke – csak úgy nyerhetjük el, ha megszabadulunk minden bűnünk ránk nehezedő súlyától. S ha így meghalljuk Jézus szavát, nem félni (mint Heródes), hanem szerfölött örvendezni fogunk.
