Bizonyára
sokszor hallottuk már, hogy mi is az alapja e mai ünnepünknek – Szent István felajánlotta
országát a Nagyasszonynak, a Nagy úrnőnek. Így, ezért tekinti a magyar nép
Máriát sajátjának, saját, különleges Pátrónájának.
De
térjünk ki egy kicsit szent elődünkre, nagy királyunkra, Szent Istvánra. Nem
akármilyen próbatételt állt ki, hisz egyetlen fiát, s a királyság egyetlen örökösét
– Szent Imrét – még életében elveszítette. De az isteni Gondviselés előre
tudta, s elég erősnek tartotta Istvánt ahhoz, hogy ez az esemény is ne letörje,
vagy megtörje, hanem épp ellenkezőleg: megerősítse, s a lehető legjobbat tudja „kihozni”
belőle. Ha nem lett volna olyan erős hite, talán szembefordult volna Istennel e
nagy tragédia miatt. Hisz hányan érveltek így egy-egy tragédia folytán: „Isten
elhagyott, hát akkor én is elhagyom őt”. Nem ez történt. Szent István király
tudta, hogy ezzel a tragédiával is Istennek szándéka van.
És
felfedezte Szent István király ezt az isteni szándékot, mi pedig ennek
köszönhetjük, hogy Mária országa lettünk, ennek köszönhetjük, hogy Szűz Mária a
magyarok Kegyes Királynéja lett. Hogy Szűz Mária lett a mi Boldogasszonyunk s
Anyánk. Hogy Szűz Mária lett a Magyar nemzetnek Védőasszonya, hogy ő lett
hazánk reménye. A Szűzanyának, Szent Istvánnak, s az isteni Gondviselésnek
köszönhetjük mai ünnepünket is.
Ez a
mai ünnep is buzdítani akar. Gyönyörű példát állít elénk. Hogy a mai próbatétel
idején is mind hozzá forduljunk. Szent István hitének gyümölcsét, hogy mi is
keresztények lehettünk, ma is élvezzük. Még nem tudjuk, de talán éppen a mi próbatételt
kiállt hitünknek köszönhetően gyermekeink, a következő nemzedék is élvezni
fogja gyümölcsét.
Az
isteni Gondviseléstől irányítva nagyban Szent István király hitén múlott, hogy
keresztények vagyunk mi is, az ő utódai. Hogy gyermekeink, utódaink is azok
lesznek-e, talán nagyban a mi hitünkön múlik.