2013. december 5., csütörtök

Roráte - 3

„Keressétek az Urat, amíg rá nem találtok, hívjátok segítségül, amíg közel van hozzátok!” – hallottuk Izajás próféta szavait az evangélium előtti versben kántor urunktól. Keressétek az Urat, amíg rá nem találtok. Ezeket a szavakat egy olyan próféta üzeni, aki már ezt megtette: kereste Istent addíg, míg meg nem találta.

Az ádvent a várakozás ideje. S már e várakozás kezdetén figyelmeztet a próféta: lehet, hogy sokat kell várnunk, lehet, hogy nem jön az Úr azonnal, lehet, hogy nem hallom meg szavát azonnal. De ne add fel: keresd addig, amíg meg nem találod; várd addig, amíg el nem jön. Ma ezt a prófétai buzdítást tegyük magunkévá.

2013. december 4., szerda

Roráte - 2

Izajás prófáta az ádventi idő egyik nagy tanítómestere. Többször hallunk majd tőle jövendöléseket, tanításokat, figyelmeztetéseket – az Úr eljövetelével kapcsolatban. A mai olvasmányban egy gyönyörű költői képet használ, s azon keresztül tanít nagy igazságokat:
Isten lakomát, ünnepet rendez. S erre a lakomára minden népet, minden embert meghív. Nincs ember, nem is volt, és nem is lesz, akit az Isten ne hívna magához, akinek az Isten ne akarná adni örömét, akinek Isten ne készített volna örök boldogságot. Mindannyiunkat hív az Úr: az örök életre. Kétezer éve elküldte a Megváltót –azért, hogy minden ember megismerhesse az Istent, megismerhesse az Istenhez vezető utat.

Izajás próféta, Keresztelő Szent János – mind vezetnek minket az idei ádvent folyamán is. Mutatják a boldogságba vezető utat. Kövessük őket, járjunk velük – szavaik szerint. S akkor biztosan elérünk célunkhoz, Istenünkhöz.

2013. december 3., kedd

Xavéri Szent Ferenc

Xavéri Szent Ferenc besztercebányai székesegyházunk, s egyben egyházmegyénk fővédőszentje is. S az ő napja még az ádventi, visszafogott időben is ünnepnapnak számít. Minél jobban megismerjük szentjeinket, az ő életüket, annál jobban megfigyelhetjük Isten művét, működéset a haéandó és bűnös emberben.
Xavéri Szent Ferenc életrajza is a következőkkel kezdődik: „Büszke ember volt, nagyra tartotta nemesi származását, és dicsőségre, megbecsülésre vágyott”. Ennek ellenére életét egy kis szigeten, Kína mellett, elhagyatottan, szegényen, de végtelenül alázatosa fejezte be. S a lehető legtökéletesebben: szentül. Jézus szavai annyira megrendítették őt, mikor meghallotta: „Mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de saját lelkének kárát vallja?” Attól a pillanattól kezdve teljesen Istennek szentelte életét – mindenben Isten akaratát, s lelkének javát kereste.

Nagy példa ő mindenkinek, s különösen nekünk, kik a neki szentelt egyházmegyében élünk. Isten szava ma is megszólít az embert – mindannyiunkat. A mi feladatunk és küldetésünk pedig éppen az, hogy mi is komolyan vegyük azt, s bátran vállaljuk mindazt, amivel Isten megbíz. De mivel bíz meg? Azt minden nap megtudhatjuk az ő szavából. Csak hallgassuk mindig figyelmesen.

2013. december 2., hétfő

Zarándoklaton voltunk

2013. október 13-án, vasárnap délután az ipolyvarbói templomban gyűlt össze Ipolyvarbó, Nagykér, Kiskér és Kovácsi népe. E szokatlan időpontban azért gyülekeztünk, hogy plébániánk közös zarándoklatára induljunk, mely két "állomást" is magába foglalt.
A közös "zarándokokat útrainító" ima után szülőfalum, Ipolybalog felé vettük az irányt, ott ugyanis minden hónap 13-án fatimai engesztelést tartanak a hívek, közösen lelkiatyjukkal, György Ferenc atyával. Ő fogadott minket, s röviden mesélt a mesés Árpád-kori, balogi templomról:

Miután mi is részt vettünk (közös énekekkel, imádságokkal) az engesztelésen, tovább indultunk: Márianosztrára. E kegyhelyen is minden hónap 13-án engesztelést és szentmisét tartanak - ezeken vettünk részt. Egy kis képes beszámoló következik (a képeket Csáky Mátyás készítette - köszönet):




















Köszönet minden résztvevőnek!
Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Miserend és hirdetések - Ádvent 1. vasárnapja


Roráte - 1

A most elkezdett ádventi idő folyamán gyakran fogjuk hallani a szentmiséken: „legyetek éberek”. Ma is így kezdtük a szentmisét: „Urunk és Istenünk...segíts, hogy amikor Krisztus eljön és kopogtat, ébren találjon minket.” Ébernek lenni lélekben azt jelenti, hogy a bűnöktől tisztán tartjuk, erényekkel pedig megtöltjük szívünket, s így Istennek tetszővé leszünk.
De mint tudjuk nem csak lélek az ember, hanem test is. S ez a ma hajnali, idei első virrasztásunk itt a templomban, ez a mai első Istennek szentelt éberségünk fejezze ki, segítse elő lelki éberségünket. S ahogy ez a korai kelés áldozattal jár – ugyanúgy áldozattal jár a lelki éberség megkezdése és megtartása is.
Az egész ádvent minden egyes rorátéja azt a tudatot erősítse bennünk, hogy lelkünk ébersége minden áldozatot, fáradtságot, virrasztást megér.