2011. március 17., csütörtök

"...bár rosszak vagytok, tudtok jót adni..." /Mt7, 7-12/

Sokszor kaptunk már Jézustól tanítást, amit egyedül a hitünkbe kapaszkodva, az isteni szavak tekintélyére hagyatkozva foghattunk fel és hihettünk el. Ez mondhatjuk, csak nekünk, hívőknek kedvezett. Mert aki nem hívő, és nem hisz az Isten szava rendíthetetlen igazságának, aligha vette komolyan azokat a tanításokat. Ma azonban Jézus racionálisan, csupán a józan emberi észt veszi alapul. Helyes és hiba nélküli gondolatmenettel bizonyítja: Isten valóban megad nekünk mindent, hisz szeret minket.
Ezért ma mélyebben gondolkodjunk el azon, hogy az Isten valóban megad mindent, amire szükségünk van, hisz szeret minket. S a nehéz időkben erre a mai egyértelmű igazságra tekintsünk vissza, hogy ebből merítsünk tiszta, józan észt, s egyben isteni tanítást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése