Vasárnap arról elmélkedtünk, hogy egy nagy titkot ünneplünk, melyet sosem értünk meg egészen – a Szentháromságot. De erre a mai napra is elgalább annyira érvényesek az elhangzott szavak: titkot ünneplünk. Olyan titkot, melyet föl nem foghatunk, csupán hitünkkel ragadhatunk meg.
Valóban nagy titok, hisz a szentmise elején nem látunk mást, csak kovásztalan kenyeret és bort, s az átváltoztatás után sem látunk mást: ugyancsak kenyeret és bort. Azonban a pap mikor kimondja a legszentebb szavakat „Ez az én testem, mely értetek adatik (...) Ez az én vérem kelyhe“ megváltozik valami. De nem is akármi. Nem a külső tulajdonságai ezeknek az anyagoknak, hanem a lényege. Nem kenyér és bor lesz, hanem Krisztus Teste és Vére. Külsőleg semmi változás, azonban „belül“, a „lényegben“ felfoghatatlan, elképzelhetetlen átalakulás, szaknyelven „átlényegülés”. Mert itt sem, mint sok más helyen sem nem a külső a lényeg, hanem a lényeg, ami belül van.
A már említett szavak annyira szentek és szentségi jellegűek, hogy az Egyház csak a felszentelt szolgáinak engedi kimondani azokat. „Ez az én testem, ez az én vérem”, melyeket a pap mond ki s átváltoztatja a lényeget és „lehozza” az Istent az oltárra, ezeket a szavakat olyan tiszteletben kell tartanotok mindannyitoknak, hogy még eszetekbe se juthasson a pappal együtt kimondani, még halkan sem. Ha van bennetek kellő és mély alázat, bízom benne, hogy nem fogjátok újra meg újra csak úgy a pappal együtt kiejteni ezeket a szent szavakat. Van sok lehetőség és tér a szentmisében, mikor nektek kell szólnotok, válaszolnotok. Azonban az átlényegüléskor, abban a pillanatban, mikor az Isten költözik igazi, valódi és lényegi módon az ostyába, mindannyian /a kóruson, elől, hátul…/ térden állva csendben hallgassunk és figyeljünk.
Nem szabad, hogy mindennapossá, vagy „mindenhetessé” váljon Isten eljövetele és magunkhoz vétele az Oltáriszentségbe és Oltáriszentségben.
Ez a mai sem egy a sok szentmise közül. Ma is különleges alkalom, mikor az Isten jön el hozzánk. A papoknak szól egy tanács, mely figyelmeztet minket arra, milyen komolysággal és milyen áhítattal kell végeznünk minden egyes szentmisét. Ez így szól: „Úgy misézz, mint ha ez lenn az első, s egyben utolsó szentmiséd is.” S alkalmazhatjuk ezt mindannyian magunkra: „Úgy végy részt a szentmisén, mint ha ez lenne az első, s egyben utolsó szentmise az életetben”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése