Miért beszélsz hozzájuk példabeszédekben?“ – tette fel a kérdést, majdnem szemrehányóan Péter. De ugyanígy, mi is megkérdezhetjük, miért mesél nekünk ilyen történeteket Jézus?
Nyugodtan elmondhatjuk magunkról, hogy szeretjük a történeteket. Ha nem szeretnénk, nem lenne olyan nagy sikerük a mindenféle Argentin vagy Mexikói sorozatoknak a TV-ben. Hisz ott sokszor 300-400 részen keresztül folytatódik ezer és ezer történet… A gond csak az, hogy ha ezeket nézi az ember, elfelejt elég időt, figyelmet és fáradságot áldozni az úgymond saját „élettörténetére”.
Mire jók tehát a hasonlatok? A hasonlat lényege az, hogy különlegességével, érdekességével felkelti a hallgató figyelmét, de magában foglal bizonyos megoldatlan, tisztázatlan kérdéseket, amelyek aztán később gondolkodásra késztetnek – s ez benne a pláne, hogy fejtörésre ösztönöznek.
Jézus is pont ezért mond el ismét egy történetet. De ez a történet kicsit más, komolyabb történetet, mint a többi.
Kiment a magvető vetni. De képzeljétek el, hogy ez a magvető ugyanúgy szórta a magot a jó földbe is, mint a tövisek meg a kövek közé. Na, ennek vajon mi értelme van? Minek szórja a magot a kövek közé, ha úgysem hoz majd termést? Vannak itt közöttetek földművelők is. Tőletek kérdezem, ti is így csináljátok? Hogy a magok felét kövek közé, meg az útszélre szórjátok? Ha így pazarolnátok a maggal, nem hiszem, hogy józaneszűeknek lennétek nyilvánítva. De akkor hát, kedves testvéreim, mi ennek az értelme? Semmi. Ez egy jó nagy szamárság. Vetni a magot oda, ahol tudjuk, úgysem fog kikelni.
Jó nagy szamárság. De egy a szerencse, hogy ez csak az anyagi világra érvényes. Ott a köves és tövises talaj sosem változik át jó termőfölddé. De a lelki életben ez teljesen máshogy van. Isten, aki a magvető, tudja pontosan, mit miért tesz. Ha nem vetne ugyanúgy a kövek és tövisek közé, nem lenne semmi értelme az egész példabeszédnek. Tehát? A lelki életben elképzelhető, hogy a köves talaj jó porhanyós, táplálékkal teli talajjá változik. Elképzelhető, hogy a tövis egy-kettő kiszárad, s így már nem nyomja el a termést. S ez az egész egy dolog miatt… mert Istennek semmi sem lehetetlen. Ha ezek az átváltozások nem lennének lehetségesek, Isten nem vetne mindenhova, nem pazarolna így a maggal.
Tehát mindez lehetséges. Így azonban, ha a köves talajból nem lesz termés, nem hibáztathatjuk a magvetőt, mert ő jó magot szórt el. Ha nem lesz termés, nem Isten a hibás, hanem mi. Ebben a hasonlatban mi vagyunk, ahogy hallottuk, a talaj. Csak tőlünk függ, hogy befogadjuk-e Isten szavát, a magot, s hogy aztán hozunk-e termést, tehát az szerint élünk-e.
Mert Isten állandóan szórja a magot, állandóan szól, állandóan, még ha a mi szívünk tele is van tövisekkel, vagy ha a mi szívünk kemény is, mint a kő. Ő állandóan, minden nap felkínálja magát, minden nap szórja a magot. S nekünk minden nap alkalmunk van először is eljönni, meghallgatni, amit mond. Aztán szívünkbe fogadni a hallottakat, majd ezt megvalósítani. Rajtunk múlik, hogy hét közben is eljövünk-e Jézushoz. Hisz minden nap kínálja magát, hogy gyere, legyél a barátom. Legyél a legjobb barátom. De mégis, hányszor üresen tátong templomunk…pedig Isten szórja a magot…nem cselekedhetünk az szerint, amit mond, ha nem jövünk el, s nem halljuk, nem hallgatjuk meg, amit mond.
Mi az tehát, amit a mai példabeszédből hazavihetünk? Például egy elhatározást, hogy otthon újra elgondolkodunk ezen a történeten s megvizsgáljuk, tud-e bennünk hatékonyan működni Isten szava.
Köszönjük neked, Jézus, hogy mai példabeszédeden keresztül jobban megismerhettünk téged, s egyben saját magunkat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése