2011. július 25., hétfő

Szent Jakab apostol

Ma egy újabb szentre emlékezünk és egy újabb szentet köszönötünk.
S hogy miért tesszük ezt? Gyönyörűen világosít fel minket a mai szentmise könyörgése, mellyel az imént így imádkoztunk: „Istenünk, Szent Jakab hitvallásával erősítsd, folytonos pártfogásával pedig oltalmazd Egyházadat.
Lehet, nem is tudatosítsuk annyira, milyen fontos, hogy legyenek ilyen szent példaképeink, mint a mai is többek között. Az, hogy ő életét áldozta az evangéliumért, hogy mindent feladott az Istenért mindannyiunk számára egyfajta erősítésként kell, hogy szolgáljon, hogy hogyan kell élnünk. Fontos, hogy mindannyian rátaláljunk egy-egy szentre, aki valamiben nagyon hasonlít, s ennek köszönhetően közelebb áll hozzánk. így talán mélyebb kapcsolatot tudunk kiépíteni vele, aminek köszönhetően szinte vágyódni fogunk hozzá hasonló módon élni, ő pedig pártfogásával oltalma alá vesz minket.
Mi tiszteljük, követjük őt, ő pedig pártfogásával segít minket. Ez a szeretet igazi útja: egymásnak segítve, egymást segítve eljutni a véget nem érő boldogságba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése