2011. szeptember 6., kedd

"Választások" előtt /Lk 6,12-19/

Jézus életének egyik talán legfontosabb döntése az volt, hogy a sok tanítványból kiválassza azokat, akikre rábízhatja az egyház működését, tanítását és az egész világra való kiterjedésének feladatát. Hatalmas felelősséggel járt ez a döntés, ez a választás, hisz nagyban befolyásolta ez magának az Egyháznak a sorsát. Ma pedig maga az Egyház nagyon jól szemlélteti az elhangzott evangéliumi részben azt, minek köszönhetően tudott Jézus ilyen pontosan döntetni az apostolok kapcsán. Hisz tudjuk, az Egyház írja elő, hogy melyik nap melyik szentírási, illetve evangéliumi részt olvassuk fel. Az Egyház dönti el, az egyes napokon melyik mondattól melyik mondatig kell felolvasni az evangéliumot.
A mai evangélium pedig nem ezzel a mondattal kezdődik: „Jézus magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt…” Hanem egy nagyon fontos eseménnyel, mely még előtte történt: „Jézus az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.”
Jézus még mielőtt döntött volna ebben a nehéz dologban, előtte hosszú órákon keresztül Istennel beszélgetett, mert tudta, csak ő mutathatja meg neki, kiket kell választania.
S mi tudjuk, Jézus a mindenkori példaképünk. Róla kell példát vennünk mindenben. Ha valami nehéz dologban kell döntenünk, mi is igyekezzünk előtte a lehető legtöbb időt Isten imádásában tölteni. Hisz ő mindent tud. S ha jó szándékkal kérdezzük őt, biztos, hogy elégséges, sőt, kimerítő válaszra lelünk nála.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése