2011. október 28., péntek

Ima-munka /Lk 6,12-16/

Jézus mielőtt kiválasztotta volna az apostolokat, imádkozott egy egész éjjelen keresztül. Ez az idő késztette Jézust cselekvésre. Másnap reggel lejött a hegyről és kiválasztotta apostolait.
Jézus volt az, aki tökéletes összhangba tudta hozni az imádságot és a munkát. S úgy gondolom, ebben is mindannyian tanulhatunk tőle. Mert talán néha amikor imádkozni kezdünk, olyan gondolataink lehetnek, hogy mennyivel többet tehetnénk, ha dolgoznánk helyette, vagy segítenénk másoknak. Pedig Jézus példájából látjuk, hogy pontosan az ellenkezője az igaz. Ha nem töltjük fel magunkat Istennel imádság közben, mit adunk tovább azoknak, akikkel találkozunk? Nemo dat quod non habet – Nem adhatjuk senkinek azt, amink nincs. Ezért kell összhangba hoznunk az imádságot a munkával.
Szent Ágoston szavai talán éppen ebben segítenek minket: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna, és dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna.
Mai szent apostolainknak Szent Simonnak és Júdás Tádénak sikerült megtalálniuk az igehirdetés nagy feladata és az Istenben való elmerülés, az imádság egyensúlyat. Az ő közbenjárásukat kérjük,  hogy mindig jól döntsünk: mikor és mennyit kell imádkoznunk, vagy dolgoznunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése