2011. november 26., szombat

Ádvent első vasárnapja

Ma, mint tudjuk, új egyházi év kezdődött. Külsőleg semmi sem változott meg: sem az időjárás – olyan hideg van, mint tegnap, sem az idő – ma is szinte ugyanakkor kelt a nap, mint tegnap. Esetleg ami változást észlelhettünk az az, hogy felkerült a lila szín az oltárra és a papra, valamint ádventi énekeket éneklünk. De saját magunknak kell, hogy meghatározzuk: most egy új időszak kezdődik. Saját magunknak kell az időt különböző részekre osztanunk, nehogy észrevétlenül elsuhanjon úgy, hogy nem használtuk ki kellőképpen.
Úgy gondolom, mindenki legalább egyszer az életben megtapasztalta már azt, hogy mondjuk egy óráig, vagy egy napig nem volt semmi sürgős elintéznivalója, dolga. Egyszer-egyszer, vagy valakinél többször is beállhat az unalom. S ilyen helyzetben, legyen ez bármilyen hosszú, elmúlik az idő, az óra, a nap anélkül, hogy bármi említésre méltót tettünk volna. Múlik az idő. S amíg nem kapunk észbe, vagy nem jön valami fontos dolog, nem vesszük észre az idő múlását.
Tudja ezt nagyon jól egyházunk is, ezért osztja fel az évet különböző fontos részekre. Most az ádventi idő, a Krisztus-várás időszaka kezdődött el: november 26-tól december 24-ig. 28 nap naponta kínálja az Isten az ő kegyelmeit, az ő ajándékait, 28 napi időt ad nekünk felkészülni a vele való találkozásra. Ugyancsak egyházanyánk fogalmazta meg a mai szentmise fő imádságát, melyet az imént hallottunk: Isten, önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé. Hogy ne csak várjunk tétlenül, múlatva az időt, hanem jótettekkel várjunk, jótettekkel töltsük ki az időt! Tevékenyen várakozzunk.
Ha bemegyünk a Tescoba, rögtön a bejáratnál különböző fajtájú csokinaptárak mosolyognak ránk: van olcsó kakaómasszás, vagy finomabb Boci-, vagy Milka csokinaptár. Tudjuk melyek ezek: van rajta 24 kis ablak, mindegyikben egy kis csoki. Mikor kicsi voltam, emlékszem, sosem bírtam ki karácsonyig, s idő előtt felnyitogattam és megettem a kis csokikat. De hiába, a karácsony nem jött előbb, s az utolsó napok csoki nélkül csak még rosszabbak voltak.
Egy hasonló, csak képzeletbéli naptárt kapunk mi is mindannyian ma, ádvent első vasárnapján. 28 kis ablakkal, ami a 28 napot jelenti. De ezeket az ablakokat, ha akarjuk, sem nyithatjuk ki előbb. Minden reggel magától nyílinak egyesével, s kínálják a lehetőséget a jócselekedetekre. Elég, ha minden nap egy lépést teszünk, ami közelebb visz minket Istenhez.
Minden ádventi nappal egyértelmű, hogy közelebb kerülünk az ünnephez. De vajon minden ádventi nappal közelebb kerülünk-e az Istenhez? Ez már rajtunk múlik. Rajtunk áll, hogy az ádvent napjai múlnak, vagy telnek majd.
S hogy miből áll a felkészülés, a jócselekedet? Egy hétköznapi rorátés, hajnali szentmise, egy jó szó a munkahelyen, egy kis hallgatás, mikor feszültek az idegek, egy kicsit több odafigyelés a szüleimre, gyermekeimre… bármi, amivel ki tudjuk fejezni szeretetünket Isten és embertársaink iránt.
Amilyen a felkészülés, olyan lesz a megérkezés. Ahogyan készülünk az ádventben, olyan lesz a karácsonyunk. Készítsük elő Megváltónk érkezését! Istenünk, önts híveid szívébe, a mi szívünkbe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése