2011. november 30., szerda

Szentmise - 3. rész

A tegnapi elmélkedésben meggyőződtünk arról, hogy már egészen a szentmise kezdetétől minden egyes liturgikus mozzanat mély hátteret tud maga mögött, s hogy minden egyes gesztusnak, mozdulatnak, szónak nem kis jelentősége van.
Ma elérkeztünk az ún. Uram irgalmazzhoz. Ez a felszólítás még a kereszténység előtti korból származik. Mindannyian ismerjük ennek az eredeti, görög változatát is, ami így hangzik: „Kyrie eleison”. Ezt a felkiáltást használta a római nép, mikor a király végigvonult a városon. Részben ez is egy bűnbánó imádság, mert kifejezi megalázkodásunkat és önvádaskodásunkat, de ez az ének, ima sokkal inkább egy magasztalás és dicséret, semmint a bűnök bánata, vagy mea culpázás. Ezzel elismerjük Krisztust Urunknak és Istenünknek, annak, akinek hatalma van a bűnöket is megbocsátani. Ez a felkiáltás: Uram irgalmazz, tehát az Egyház nagy Krisztus üdvözlése.
A köznapi liturgiában ezután következik a napi fő könyörgés, latin néven collecta, melyet a pap mond el a nép és a saját nevében. De ahhoz, hogy mindannyian bele tudjunk kapcsolódni, tudnunk kell, hogy ennek az imádságnak három része van: felszólítás, csend, és maga az imádság. Az első, a felszólítás, mikor a pap azt mondja: Könyörögjünk! Ez nem valami parancs, hanem a szó szoros értelmében felszólítás, egyesülés, vagy közbenjárás. S ekkor van egy nagyon fontos rész, melyet szent csendnek nevezünk. A felszólítás után, ahogyan azt már megfigyelhettük, mindig pár másodperces csönd van. Ebben kell mindenkinek megfogalmaznia saját kérését, saját kéréseit, egyéni szándékát, amiért imádkozni szeretne ebben a szentmisében. Ez a hely pontosan arra van. Így mi is, mindannyian, kedves testvérek, használjuk ezt az alkalmat. Hisz ha ebbe a könyörgésbe belefoglaljuk saját kéréseinket, akkor az egész nép – a pappal együtt, az egész Egyház imádkozik az én szándékomra. Ez az imádság, amint már hallottuk, latin nevén collecta, a szentmise egyik legfontosabb imádsága, mert magában foglalja az adott nap, az adott ünnep, ünnepkör alapgondolatát, s ráhangolja a híveket az ünneplés lényegére. Ezt az imádságot a pap mindig kitárt karral terjeszti elő. Kitárt karral, mert ez a gesztus – a kitárt kar – a szentmisében mindig csak akkor fordul elő, ha a pap közvetlenül az Istenhez imádkozik.
Ez alatt a három nap alatt nagyon röviden átelmélkedtük és áttanulmányoztuk a szentmise bevezető részét. Mindez arra szolgált, hogy egyre jobban és mélyebben át tudjuk élni ezt a legszentebb áldozatot. Így ne feledjük: Minden egyes szentmisében terjesszük saját könyörgésünket is Isten elé, hogy az egész Egyház imádkozhasson az én saját szándékomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése