"Gyermek született nékünk." - Karácsony, éjféli mise

„Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk.“

Krisztusban szeretett testvéreim! Éjfél múlt pár perccel. Ilyenkor általában aludni szoktunk. Van, aki a tévé előtt, van, aki csendben, van, aki egyedül, más a párja mellett. De most itt vagyunk – éjfélkor az Isten házában. Nincs ez túl gyakran, talán ez az egyedüli alkalom az évben. De ma éjjel eljöttünk, mert valamiképpen jelenvalóvá válik mindaz, amiről az evangéliumban olvastunk: Jézus megszületett, megszületik ma – ezen az éjszakán. Megvalósul most is mindez, úgy, mint két évezrede, mert a szentírás szövege több, sokkal több, mint egyszerű történetírás. Szentségi jellege van – kegyelmet közvetít számunkra!

De mi történik ilyenkor, karácsonykor? Mi történik, vagy minek is kellene történnie. A legjobban talán, de a legszebben mindenképpen múlt századunk egyik legjelentősebb költője Ady Endre fogalmazta meg a mára már közismert szavakat:

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba

Hosszu sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének

Ennek a karácsonyi regének kell, vagy kellene valósággá válnia ma is. Hogy a mi kedves kis falunkban magába szálljon minden lélek. Hogy ebben az éjféli órában ne álomban legyünk, mint éjjelente, hanem ébren legyünk, mert a krisztusi eljövetel, megszületés valósággá válhat itt is, mindannyiunk szívében. De ha tovább gondoljuk Adynk szavait, egy másik igazság is felelevenedik bennünk:

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

De jó volna gyermeknek lenni most. Olyannak, aki felhőtlenül örül karácsonykor, aki oly tiszta és őszinte szeretettel énekel a kis Jézusnak, aki oly tiszta szívvel tud örülni egy apró ajándéknak. És tényleg… csak a gyermek karácsonyi öröme felhőtlen, mert az ő vágyai nem evilágiak, és nem istentelenek (Barsi Balázs szavai). A gyermek, a kisgyerek tud egész lényével örülni, s ez nagyobb ajándék, mint bármi, amit mi adhatunk neki. Neki nem kell, hogy minden tökéletes legyen, egy dolognak is tud igazán örülni. 

Talán bennünk is ilyenkor felelevenedik egy-egy gyerekkori emlék, mikor úgy tudtunk örülni, hogy semmi nem zavart, semmi más nem érdekelt. Ahogy vártuk a karácsonyt, a „Jézuskát”… Most pedig azt sem tudjuk, hol van a fejünk, hogy mit vegyünk, mit kell még elintéznünk, beszereznünk, megsütnünk, kitakarítanunk. S meglehet, hogy a sok karácsonyi teendő és dísz eltakarja a szemünk elől a lényeget. A lényeget, hogy gyermek született, s hogy ez a gyermek nekünk született meg! Nekünk, miattunk, közénk született meg.

Van-e igazi, tiszta öröm a szívünkben? Ha van, adjunk most hálát a mindenek Istenének. Ha pedig nem tudunk felhőtlenül örülni, kérjük Istent: hogy tudjunk a gyermekekhez hasonlóan végtelenül, a végtelenre vágyva örülni. Mert evilági vágyainkat sokszor bűnnel elégítjük ki. De ha újra megtanulunk vágyakozni a végtelen Istenre, ez a mai éjjel is örömmel, belső, szívbéli boldogsággal tölt majd el. Csak akarjuk a többet, a végtelent. Ne ragadjunk le a földi vágyainknál – vágyódjunk a mennyeire. Hisz „nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk”/Szent Ágoston/.

Az Isten ma éjjel leszállt a földre, hogy mi felemelkedhessünk a mennybe. Erre ösztönöz ez a mai liturgia, ez az éjféli szentmise. Emeljük fel mindannyian egytől-egyig szívünket, adjunk hálát Urunknak, Istenünknek, hogy születésének öröme a mi szívünk öröme is legyen.