Húsvét harmadik vasárnapja

A szent húsvét harmadik vasárnapját üljük. Az evangéliumban újra a feltámadt Jézussal való találkozásról hallottunk – hasonlóképpen, mint az elmúlt két hét vasárnapjain. Szent Lukács evangélista nagyon fontosnak tartja, kifejezetten hangsúlyozza, hogy Jézus nem valamiféle szellemként, vagy lélekként jeleneik meg, hanem „testi valóságban“. Egy hete Szent Tamás vizsgálta meg alaposan Jézus sebét, ma az apostolok láthatják saját szemükkel a különleges bizonyítékát a valódi feltámadt testnek: olyat tett, amit a szelem nem tud – evett.

Jézus teste tehát ugyanaz volt, amelyben élt, szenvedett és meghalt. De az is egyértelmű volt minden apostol számára, hogy Jézusnak a feltámadott, dicsőséges teste már egészen új tulajdonságokkal is rendelkezik – hiszen nem ismert határt sem térben, sem időben. A feltámadt Jézus bárhol és bármikor meg tud jelenni – még a zárt ajtók sem jelentenek neki akadályt – mint olvastuk. Ugyanaz a Jézus támadt fel, de nem ugyanoda, vagy nem ugyanarra. Visszatért a halálból az életbe, de egy más életbe – hiszen ez a test már romolhatatlan, többet nem hal meg. Jézus még életében – tudjuk – feltámasztotta a naimi ifjút, feltámasztotta Lázárt. De ők újra meghaltak. Jézus azonban nem. Mert ő más életre támadt fel – az örökre.

De miért olyan fontos ez? Mit jelent ez számunkra? Talán éppen azt, amit a szentmisék folyamán sokat hallunk: Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van. Ha mi meghalunk a bűnnek, egy új életre kell, hogy feltámadjunk. S mikor támadunk fel? Egy-egy szentgyónás után, hisz akkor valóban meghalunk a bűnnek – s feltámadunk egy új életre. De fontos, hogy egy új életre! Nem szabad a gyónás után ugyan olyannak lennünk, mint előtte voltunk. Úgy kell élnünk, hogy mindent a világon úgy használjunk, hogy szívünk már most az örökkévalókhoz ragaszkodjék.

Kérjük ma a feltámadottól, hogy mi is meg tudjunk halni minden bűnnek, minden bűnös szokásunknak – hogy így legyünk Jézus társai nem csak a halálban, hanem a feltámadásban is.