Keresztelő Szent János születése

Ma az évközi idő egyik vasárnapja helyett Keresztelő Szent János születésének ünnepét üljük. Olyan nagy ünnep ez, hogy még a vasárnap előtt is elsőbbséget élvez, ugyanis Jézus Krisztus jelentette ki Keresztelő Szent Jánosról: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál. /Lk 7,28/ S ugyanúgy nincs is más a szentek között, akinek születése napját ünnepélyesen megülnénk, mint mai szentünkét – írja Szent Ágoston.

Azért ünnepelteti meg ezt a napot Egyházunk mindenek fölött, hogy tudatosítsuk, milyen nagy szerepet játszott Keresztelő Szent János Isten megváltó művében. Hogy tudatosítsuk, Keresztelő Szent János az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. A legnagyobb a próféták közül, hisz akiről prófétált, saját szemeivel láthatta, ahogyan szól egyik himnusza: „Próféták gyakran a jövőbe látva / zengtek a Szentről, aki eljövendő. Ám te ujjaddal mutatod meg őt: az / isteni Bárányt.”

S hogy ki volt Keresztelő Szent János családja, kik voltak a szülei, hogyan adtak neki nevet – mindezt jól tudjuk, s az imént is újra hallottuk az evangéliumban. Zakariás – Erzsébet – a gyermek János. Ők voltak a főszereplők. De figyeljünk most egy kicsit a mellékszereplőkre, akiket talán észre sem vettünk a történetben. Figyeljünk a szomszédokra, ismerősökre. Meghallják, hogy gyermek született. Örülnek, sőt, örvendeznek! Eljönnek, s együtt vannak Zakariással és Erzsébettel. Semmi irigység, semmi rosszindulat, sőt segítőkészség, empátia, együttérzés, együtt örülés, szívbevésés! Mikor lesznek a mi szomszédaink ilyenek?! / Seidl Ambrus/. Úgy gondoljuk, talán soha. Tisztelet a kivételnek.

De vajon a szomszédok „tehettek róla”, hogy tudtak ennyire együtt örülni, ennyire önzetlenül szeretni? Biztos, hogy Erzsébet és Zakariás tehetett róla, hogy csakis szeretik őket. Ők tudták ilyenné tenni a szomszédaikat, ismerőseiket… Nem voltak ők sem bűntelenek, hibátlanok, hisz tudjuk, hogy pl. Zakariás nem hitt még az Isten angyalának sem, mikor elmondta neki, fia születik… De mégis – hibáik ellenére, jókká, szeretőkké tudták tenni szomszédaikat, ismerőseiket.

Hogy mi is ilyen jó szomszédok, jó ismerősök, jó rokonok tudjunk lenni, nekünk kell elkezdeni az önzetlen szeretetet, az együtt örülést, a látogatást… hogy példaadó életünkkel bizonyítsuk: keresztények vagyunk. Ez az igazi, hithű, valós kereszténység: szeretetben élni Istennel, s egymással. Az első keresztényeket úgy különböztették meg a pogányoktól, hogy látták rajtuk, mennyire szeretik egymást. Tanuljunk elődeinktől, szent eleinktől – ma különösképpen Keresztelő Szent Jánostól, s az ő családjától.