2012. június 11., hétfő

Közösen - Szent Barnabás apostol


A mai napon Szent Barnabásra emlékezünk, aki ugyan nem tartozott a tizenkét apostol közé, de egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében, vagy ahogyan XVI. Benedek pápánk fogalmaz, ő is „a keresztény kezdetek egyik főszereplője“ volt. Ezért kapta a megtiszteltető apostol nevet.
Szent Pállal, a nemzetek apostolával működött együtt az ő missziós útjain. Gyönyörű képet fest az ő együttműködésük az egyház kezdetéről: A legnagyobbak, a 12 apostol és Szent Pál nem akarnak mindent egyedül csinálni mondván, „ehhez én értek a legjobban“, hanem számos különböző társsal működnek együtt (XVI. Benedek).
Mi sok dologban talán így gondolkozunk: „ezt inkább én csinálom, mert ehhez én értek a legjobban, ezt én tudom...“ Szent Pál és Szent Barnabás ma arra adnak példát, hogy ha nyitottak vagyunk egymás iránt az együttműködésre, ebből az önzetlen együttműködésből csodálatos dolgok születhetnek. Lehet, mi talán jobban csinálnánk, de higgyük el, Isten azon a másikon keresztül is tud annyit tenni, mint rajtam keresztül. Gondoljuk át újra Szent Pál szavait: „Mind Jézus szolgái vagyunk, mindenki a maga módján, mert a növekedést Isten adja”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése