104
évvel ezelőtt, 1908-ban rendeztek Londonban először olimpiát – ott, ahol most
is kezdetét vették a 30. modern olimpiai játékok. Akkoriban a sport még messze
nem volt olyan népszerű és ismert, mint most. S ekkor történt, hogy X. Piusz
pápa látván, hogy a püspökök nem ismerik a sportágakat, nem értik, hogy
valójában mi is az a sportág, hogy torna, gimnasztika – saját maga,
reverendában – a püspökök szeme láttára mutatott be különböző tornász
gyakorlatokat. Végül pedig ezt mondta: „ha
a pápa tornázik, akkor arra minden ember képes.”
A
világ nagy csodálkozására volt, mikor megtudták, hogy X. Piusz pápa, mint az
Egyház feje támogatja az olimpiai játékokat, a sportot. Az Egyházról ugyanis
elég maradi, ósdi, elmaradott képük volt az embereknek. De az akkori pápa bizony
felfigyelt arra, hogy a sport lehet az egyik leghatékonyabb nevelési módszer,
amely segít közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat, erősíti a csapatszellemet, amely
segíti a másik ember, és a szabályok tiszteletben tartását. A pápa megértette: a sport jó lehetőség
arra, hogy vallási vagy politikai érdeklődéstől függetlenül, faji
megkülönböztetés nélkül közelebb hozza egymáshoz az embereket (Antonella
Stelitano). X. Piusz pápa szeretettel volt a sport iránt, fiatal korában sokat tekézett
plébániája fiataljaival, és nagyon szeretett futni, sétálni.
Jézus
Krisztus, az Istenember, ha talán nem is szeretett, vagy nem is szokott tekézni,
ő is rengeteget mozgott. Ha átolvassuk az evangéliumokat, fel kell, hogy
figyeljünk arra, mennyi helyen járt, tanított, gyógyított… Az egész országot
bejárta – Tirusz és Szidon vidékéről, azaz északról egészen délig – Júdeáig.
Tudta, minden népnek, mindenkinek hirdetnie kell az örömhírt. A mai
evangéliumban is azt olvastuk, hogy a kenyérszaporítás végén a hegyekbe ment.
Ugyancsak
e nagy sportesemény alkalmából a házigazda Nagy-Britannia püspökei Szent Pál
szavaival buzdítják a katolikusokat: „Dicsőítsétek
meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20) Majd így nyilatkoznak: „Az elkövetkezendő hetekben tanúi lehetünk,
ahogy az olimpiai és paralimpiai versenyzők egészen rendkívüli dolgokat visznek
véghez. Hihetetlen látni, ahogy világrekordok dőlnek meg, és aranyérmek
találnak gazdára hosszú évek kemény edzései, önfeláldozása és fegyelmezett
felkészülése után, amikor a test olyan teljesítményt nyújt, amit lehetetlennek
gondolnánk. (…) Arra kívánjuk
felhívni a figyelmet, hogy minden életkorban és minden körülmények között
törődnünk kell a testünkkel”.
Jézus
Krisztus a mai evangéliumban sem vetette meg a testet, hisz – mint a
Szentírásból tudjuk – a test a Szentlélek temploma. Urunk az embereknek nemcsak
a lelkét táplálta, hanem kenyérrel és hallal testüket is jóllakatta. Hisz a test
is a teremtő Isten műve. Minden vasárnap valljuk „a test föltámadását”. Nem csak a lelkünk fog örökké élni. Mert,
ahogy a halálban a test elválik a lélektől, úgy a föltámadásban újra egyesülnek
egymással. Ezért meg kell adni a testnek is, ami jár, s ugyanúgy a léleknek is.
De nem könnyű egyensúlyt tartani a kettő között. Testünket is tisztelni,
ápolni, gondozni kell, hisz Jézus Krisztus az ő megtestesülésében ugyanezt az
emberi testet vette magára. A test „a
Szentlélek temploma” (1Kor 6,19), az utolsó napon fel fog támadni (1Kor 15)
és a föltámadt Krisztus dicsőségéből fog részesülni. Oda kell figyelni
testünkre, de lelkünket sem szabad elhanyagolni.
XVI.
Benedek pápa a következő szavakkal köszöntötte az idei olimpiát: „Imádkozom, hogy (…) az a jószándék, melyet e
nemzetközi sportesemény szül, meghozza gyümölcseit, és hozzájáruljon a békéhez
és egymás elfogadásához az egész világon”.
Ez a
nyári olimpia nemcsak a sportolóknak hozhat gyümölcsöt, hanem mindannyinknak. „Dicsőítsétek meg Istent testetekben!” Gondoljunk
gyakran arra, hogy testestül-lelkestül az istenéi vagyunk, s egy-egy imádság
alkalmával tudatosan forduljunk Istenhez ne csak lelkünkkel, de testünkkel is:
testtartásunkkal, fegyelmezettségünkkel. Talán próbáljunk meg egy kicsit többet térdelve imádkozni - hogy jobban észrevegyük, tudatosítsuk: a testünk is imádkozik. S egy-egy sport megtekintése, vagy
űzése előtt és után mondjunk egy rövid imát, hogy valóban minden cselekedetünkkel
Isten dicsőségre legyünk, mindent Istennek tetsző módon tegyünk. Loyolai Szent
Ignác tanít minket: ,,Az imádság csak az
egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell
találnunk Istent. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden
imádság.''
"Nem tudjátok-e,hogy akik versenypályán futnak,mindnyájan futnak ugyan,de csak egy nyeri el a versenydíjat?Úgy fussatok,hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt,mindenben önmegtartoztató:azok azért,hogy elhervadó koszorút nyerjenek,mi pedig hervadhatatlant."
VálaszTörlés"Az ember eredendően jó" - nagyon sok jó dolgot el tudunk önmagunktól kezdeni, egy ideig bírjuk, csináljuk de előbb-utóbb elrontjuk, ha Isten segítségét visszautasítjuk.
VálaszTörlés