2012. november 10., szombat

Évközi idő harminckettedik vasárnapja


Jézus Krisztus a mai evangéliumban rámutatott egy nagyon fontos dologra, melyet talán mi sem értünk sokszor, vagy melyet mi is rosszul értelmezünk. Az adakozásra. Arra, hogy hogyan, vagy mit is kell adnunk, adakoznunk, vagy, hogy mennyit kell adni abból, amink van. De nem kell itt feltétlenül az anyagiakra gondolnunk, vagy a templomi perselyezésre.
Az első olvasmányban Illés prófétáról hallottunk, aki egy özvegyasszonnyal találkozott. Ez az özvegyasszony egy igazán vallásos ember volt, aki szerette felebarátját. S ezt tettekkel bizonyította. Szerette, tehát tudott érte áldozatot hozni. Odaadta mondhatnánk „az utolsó szelet kenyerét” bízva Istenben. Odaadta mindenét, mert Istent látta meg ebben az emberben. Észrevette, hogy Isten emberével beszél. Nem adott sokat, mert nem is volt sok mindene. De mikor odaadta azt a kevés mindenét, százannyit kapott vissza: „A szakajtó nem ürült ki, s a korsó nem apadt ki”, hallottuk.
A második olvasmányban, a szentleckében is egy áldozatról hallottunk. De ez már nem egy kis adakozás volt, hanem végtelen jellegű. Jézus Krisztus, aki saját magát áldozta fel. Az Isten, a végtelen Isten áldozta fel végtelen mértékben saját magát, hogy kiengesztelje önmagával a világot.
S végül, a harmadik olvasmány, az evangélium szemlélte a legjobban: Isten nem az adomány, hanem az áldozat nagyságát nézi. Nem azt nézi, hogy ki mennyit ad, hanem azt, kinek milyen áldozatába kerül ez. Valaki adhat nagyon sokat, s mégsem ad semmit. Valaki pedig nagyon keveset, s mégis mindenét odaadhatja.
Nem kell gazdagnak lennünk ahhoz, hogy tudjunk adakozni.
Tudunk-e úgy adakozni, mint az özvegyasszony, aki nem csak a feleslegéből adott, hanem a megélhetéséből. tegyük fel a kérdést: mi a mi megélhetőségünk? Mi az, ami nélkül nem tudnánk élni? Képesek lennénk-e ezt Istennek feláldozni?
Kérjük őt, hogy adjon nekünk iránta való bizalmat, hogy valóban higgyük: minél többet adunk neki oda, annál többet kapunk vissza is. A szeretet nem múlik el. Minél többet adunk belőle, annál több marad nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése