2012. december 7., péntek

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása - vigília


Alighogy elkezdtük öt nappal ezelőtt az új egyházi évet, már több „szentes“ ünnepünk is volt – hétfőn egyházmegyénk védőszentjét, Xavéri Szent Ferencet, tegnap kedvelt szentünket, Szent Miklóst ünnepeltük. Ma pedig már a Szűzanyára irányítjuk figyelmünket, tekintetünket – őt ünnepeljük. De biztosak lehetünk, így van ez rendjén, ugyanis kell, hogy gyakran álljanak előttünk szent elődeink, mint követésre szánt-, és követésre nagyon is lehetséges példaképeink. Találóan fogalmazta meg Szent Bernát: „Kiknek ünnepén örvendezünk, azok segítségével fölemeltessünk.“ Fiatal gyermekeink sokszor popsztárokat, élsportolókat, színészeket választanak példaképül. De a legtöbbször gyorsan kinőnek belőlük. Nekünk azonban itt vannak szentjeink, akikből soha nem növünk ki, mert egész életünkön keresztül buzdítanak, példát adnak és közbenjárnak értünk.
Ma az olvasmányban nem véletlenül az első emberpár bűnéről, annak következményeiről hallottunk. Tudnunk kell ugyanis, mi is az a szeplő, amitől Szűz Mária mentes, szeplőtelen volt. Erkölcsi, bibliai és vallási értelemben a szeplő nem egy szépséghiba, hanem a bűn képe, a bűnt jelenti. S ebben az értelemben az áteredő bűnt, amely minden embertől elveszi a kegyelem állapotát, elveszi az örök életet. Szűz Mária ettől a szeplőtől, ettől a bűntől volt mentes. Isten kiemelte őt közülünk, bűnösök közül, öröktől fogva kiválasztotta a legszentebb istenanyaságra.
Szűz Mária tehát, kinek ünnepét üljük ma, úgy született, hogy nem volt rajta az áteredő bűn. Állandóan bűntelen, állandóan szent volt. Ezért ő az első a szentek között, ezért jár neki más, megkülönböztetett tisztelet a szentek között. Ezért van neki sokkal több ünnepe az egyházi év folyamán, mint a többi szentnek. Ezért jöttünk ma el ide és ezt ünnepeljük: Hogy Isten Szűz Máriát megóvta minden bűntől. Ezt jelenti a mai ünnep: Szűz Mária szeplőtelen fogantatása.
De ahogy az elején Szent Bernát tanított mondta: „Kiknek ünnepén örvendezünk, azok segítségével fölemeltessünk.” Nem elég megemlékezni erről az eseményről, nem elég ezt megünnepelni, énekelni róla. Segítségével fel kell emeltetnünk. Fel kell, hogy keltse bennünk újra a vágyat azon állapot után, melyben az ősszülők voltak a paradicsomban, s melyben Mária is volt. A bűn nélküli állapot, mikor az ember szinte Istenhez van nőve, Istennel van – mindig. Melyben nincs bűn, ami elszakítana Krisztustól, így nincs sem fájdalom, se halál. Csak az Isten, kinek jelenléte végtelen örömmel tölt el.
Számunkra biztos, nem tűnik reálisnak, valószerűnek ez az állapot. Itt a földön sosem fogjuk elérni. De kell, hogy vágyódjunk rá, hogy legyen motivációnk, mert ha az Úr látja bennünk ezt a vágyat, akkor megadja kegyelmét, s földünk megtermi gyümölcsét. Azaz irgalmából befogad minket örök országába.
A szeplőtelen Szűz Mária példája ösztönözzön, s emeljen fel, hogy majd vele együtt örvendezhessünk – azon a helyen, melyet Isten azoknak készített, akik szeretik őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése