Egyházunk nagy gondossággal, bölcsességgel, a Szentlélektől irányítva
rendezte el a Szentírás szövegeit úgy, hogy abból a hívek minden vasárnap, sőt,
minden nap bőven meríthessenek, azzal lelkük rendszeresen táplálkozhasson. Így
a mai igeliturgia olvasmányai, annak felépítése is valami csodálatos módon
tanít, felvilágosít, utat mutat, táplál és éltet. A mai szentírási részek
gyönyörűen ki fejezik az Isten és az ember közötti igazi kapcsolatot. A mi
kapcsolatunkat az Istennel. Azt, hogyan is kellene kinéznie ennek a
kapcsolatnak.
A lehető legfrappánsabban, legtalálóbban és talán legjobban Izajás prófétán
keresztül érzékelteti velünk az Isten, hogy hogyan is néz, lát ő minket,
embereket. Ezt hallottuk a mai első olvasmányban: „amint a vőlegény örül a
menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.”
Akik házasságban éltek, gondoljatok most vissza arra a pillanatra – napra,
órára, mikor megházasodtatok. Gondoljatok vissza arra az örömre, amit akkor
éreztetek. S Izajás próféta ehhez az örömhöz hasonlítja azt, hogy Isten
mennyire szereti az embereket. Nyilvánvaló ebből, hogy az Isten nem akar nekünk
rosszat. Hogy csakis jót, és csakis azt, hogy boldogok legyünk. Csak talán
hagynunk kéne őt „kibontakozni”. Kicsit talán hagynunk kéne, hogy beleszóljon
életünkbe, kicsit talán hagynunk kéne, hogy megmutassa, mit is akar ő velünk…
hogyan is akar minket boldoggá tenni. Hisz ő annyira szeret minket, mint a
vőlegény a menyasszonyát. Persze tudjuk, hogy ez csak hasonlat, s hogy
valóságban ennél végtelenszer jobban. Ezt hallottuk az első olvasmányban, hogy
már – ezen keresztül szemlélhessük a következő bibliai részeket.
S ekkor hallhatjuk Szent Pál apostol korintusi levelét, melyben Isten a
Lélek különböző adományairól beszél. Arról, hogy nem mindenki kap meg mindent,
csak némelyek ezt, némelyek ezt az adományt. A mindennapi életből tudjuk, hogy
nem vagyunk egyformák. Sokszor hozzá tesszük: szerencsére. De a Szentlecke
rámutatott arra, hogy a különbözőségeknek nem a széthúzást kell támogatnia,
hanem éppen ellenkezőleg, az egységet. Hogy a sok különbözőség kiegészítse
egymást. Hogy ne irigykedjek embertársamra – a szomszédra, vagy a barátomra,
hogy ő miért tudja ezt, én miért nem; hanem amim van, azzal segítsem őket, s
ami neki – nekik van, azzal pedig ők segítsenek engem. Isten így osztott szét
mindent, hogy mi, az emberek egymást ki tudjuk egészíteni, hogy egymás javára
szolgáljunk.
S végül az evangéliumot hallottuk, melyben a Szent Család épp… szórakozott.
Hisz lagziban, lakodalomban voltak. Az első, ami ebből kitűnik, hogy ők is egy
normális család voltak. Jártak szórakozni is, nem csak reggeltől estig bezárva
imádkoztak. Hanem tudtak szent életet élni az emberek között, a nem épp szent
világban is.
De ami sokkal fontosabb, az Jézus csodája. Nem is maga a csoda, hanem Jézus
viselkedése. Az, ahogyan a csodát tette. Ahogy a vizet borrá változtatta. Nem
kis mennyiségű vízről volt itt szó. Kb. 600-700 liternyi víz változott át
borrá. A lagzisoknak elfogyott a bor. Bár nem is az a fontos, hogy mi, hanem
hogy valami elfogyott, ami aztán nagyon hiányzott. De Jézus ezt mindjárt
pótolta. Nem is akárhogyan. „Te mostanáig tartogattad a jó bort?” – hallottuk.
Amit Jézus adott, az sokkal jobb volt annál, mint amijük előtte volt. S ha ezt
a mi életünkre vetítjük át… ha valamit elveszítünk, valamit az életünkben
Jézussal akarunk helyettesíteni, Jézus biztos, hogy sokkal jobbat ad nekünk,
mint amit mi magunknak bekészítünk, betervezünk… mert ő úgy szeret minket, mint
a vőlegény szereti a menyasszonyát.
A mi kapcsolatunk Istennel az Isten részéről teljesen nyitott, s teljes
boldogságot kínál. Rajtunk múlik, ráállunk-e erre a kapcsolatra, vagy jó nekünk
így is, ahogyan épp most vagyunk. Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget, hisz
Istennel mindig csak nyerhetünk. Nem keveset, hanem végtelenül sokat.
Egyszóval: mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése