2013. március 16., szombat

Nagyböjt ötödik vasárnapja


Ahogy ma bejöttünk a templomba, minden bizonnyal a letakart kereszt idevonzotta tekintetünket. Nem azért, mert kereszt. Nem azért, mert letakart. Hanem azért, mert szokatlan egy látvány. Nem így szokott lenni, s ez valószínű, azonnal kitűnik. És talán éppen ez a lényege ennek a kereszt elfedésnek. Hogy vonzza a tekintetünket, vonzza figyelmünket, vonzza a lelkünket. Hogy elmélkedjünk Urunk keresztjén.
A mai nappal kezdjük el a nagyböjt második részét. Eddig Egyházunk minden nap a bűnbánatra hívott fel, az önmegtagadásra, a vezeklésre. Úgymond rajtunk volt a hangsúly. De most már újra Jézus Krisztusnak kell szentelnünk minden figyelmünket. Megtartva persze az eddig elhatározott böjti önmegtagadást, jócselekedeteket most valóban mindenünk az Isten legyen. Őrá figyeljünk – mint most a keresztre.
A szentmise elején így könyörögtünk: Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Fáradhatatlan szeretet, mellyel Krisztus értünk adta önmagát. A nagyböjtöt remélhetőleg nagy elánnal, lendülettel kezdtük – elhatároztuk a lemondást, s a jó megtételét. De lehet, elfáradtunk. De ez a mai szentmise is adjon új erőt, hogy folytatni tudjuk az elkezdett jót, s hogy a Krisztus által mutatott fáradhatatlan szeretett vezessen minket is. Jézus a szenvedésben kitartott értünk, miattunk. Így most mi is tartsunk ki a nagyböjt hátralévő másfél hetében – éppen Urunk példájára.
S ahogy most nem látjuk a kereszten Urunk testét, úgy képzeljük oda most saját magunkat a keresztre. Igaz, nem szögek szúrják át kezünket, lábunkat, de betegségeink, nehézségeink, élethelyzetünk, a legkülönfélébb fájdalmaink mind keresztet jelentenek számunkra. Gondoljunk ezekre, gondoljunk keresztünkre, s képzeljük rá erre a keresztre magunkat. De elsősorban az legyen előttünk,  hogy ezen a kereszten előttünk már maga az Isten függött, ő mutatott példát, hogyan lehet minden nehézséget értelmessé, hasznossá, érdemszerzővé tenni – oly sok ember számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése