2013. május 11., szombat

Húsvét hetedik vasárnapja


Minden szentmisén hallunk egy-egy evangéliumi részt. Halljuk, amint Jézus gyógyít, amint Jézus tanít, amint csodát tesz, amint imádkozik. De ha a mai rész, amit az előbb hallottunk, egészen különleges volt. Jézus imádkozott, de nem akármilyen szándékra!
Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem”. Jézus, az Isten értünk imádkozik! Föl tudjuk ezt fogni, kedves testvéreim? Tudjuk, mekkora közbenjárás ez, mekkora erőt adhat ez nekünk? Az Isten Fia az Atyjánál könyörög értünk, emberekért.
Így ha maga az Isten Fia könyörög az Istennél, biztos, hogy a legjobbat kéri nekünk. A legfontosabbat. „Hogy egyek legyenek”. Hogy ne a széthúzás, de az egység legyen ránk jellemző. Ne a széthúzás, de az egység jellemezze családjainkat, közösségünket, falunkat. De hogyan lehet bennünk egység, hogyan lehetünk egyek, mikor mindannyian mások vagyunk?
Ferenc pápánk néhány héttel ezelőtt egy nagyon találó példán megmagyarázta, hogyan is lehetünk mind egyek. Azt mondta, hogy egy zeneműben, egy szimfóniában nem az jelenti az egységet, hogy minden hangszer ugyanúgy ugyanazt a dallamot, szólamot játssza. Akkor együgyű lenne az egész. Az az egység, mikor az egyes hangszerek – amelyek mind más és más szólamot játszanak – harmóniában vannak egymással. Ha jó az egymáshoz való viszonyuk, ha hallgatják egymást, s alkalmazkodnak egymáshoz, összehangolódnak – akkor van meg a gyönyörű egység.
Mi is ezt keressük egymásban: hogyan tudnánk passzolni a másik emberhez – a családtagomhoz, az itt mellettem ülőhöz, a szomszédomhoz. Hogy amit én játszok, amit én teszek, az a másikét ne elrontsa, hanem szebbé, hasznosabbá tegye. Hogy mindenki a saját tehetségével, személyiségével családjaink, egyházközösségünk és falunk javát szolgálja, egységét, harmóniáját, összhangját erősítse.

1 megjegyzés: